A blogger is csak ember - Beszéljünk egy kicsit a fáradtságról!

Sziasztok!

Mint kiderült, bizonyos időközönként lemerülnek az elemek, és az emberből hirtelen kikívánkozik a fáradtság kibeszélése. Az előző ilyen jellegű bejegyzésem idén év elején volt, most picit hamarabb jött. Már novemberben éreztem, most pedig már nagyon-nagyon kimerült vagyok. 

Az évvégi fáradtságot valószínűleg mindenki megtapasztalja. Rengeteg oka van, még az ember életétől függetlenül is: az őszi-téli időszak borússága sem hat igazán jól az emberre, a hidegben-sötétben a fenének sincs motivációja picit kimozdulni, és akkor jöhet a közhelyességig ismételt "nincs friss zöldség-gyümölcs, hiányzik a napfény, elkezdenek merülni a vitamintartalékok, az ember meg fáradékonyabb" szöveg is. De bármilyen közhelyes ez az egész, azért el kell ismerni: igaz. 

És bármennyire imádom a karácsonyt, az év végén mindenki megőrül. Egyrészt az ünnepek miatt privátban, másrészt az ünnepek miatt a munkahelyén. Aki a kereskedelemben dolgozik, az pontosan tudja, hogy a nagy bevételek ilyenkor jönnek, szóval hajtani kell, de nagyon. Aki meg nem, azért annak is akad oka az őrületre: az éves terveket teljesíteni kell, ilyenkor jön az utolsó nagy hajrá, még meg lehet próbálni befoltozni a lyukakat, helyrehozni, ami év közben kimaradt, úgyhogy jöhet a hajtás.

Egy szó mint száz, az év vége kemény dió mindenkinek. És most magamon is azt vettem észre, hogy tegnap még arra sem volt energiám, hogy egy árva képet feltöltsek a Facebook oldalra - ahogy azt tapasztalhattátok is. És állnak a posztok, amiket terveztem, de képtelen vagyok leülni és megírni őket. Nem mintha egyébként csak ez lett volna az oka, volt más dolgom is, hiszen dolgoztam, mégis elgondolkoztatott.

Miért vagyok vajon ennyire fáradt? És most nem arra gondolok, hogy úristen, már megint éjjel kettőig olvastam, reggel meg fel kellett kelni. Hanem arra a fajta fáradtságra, amikor hiába fekszem le korán, és alszom akár 8-9 órát, reggel úgy ébredek, hogy már fáradt vagyok. 

Szellemileg merültek le az aksijaim. Úgy érzem, tele az agyam, zsong a sok mindentől, és jó lenne csak lerogyni, és nem csinálni semmit. Vagy csinálni valamit, csak könyörgöm, gondolkozni ne kelljen! Amikor én eljutok arra a szintre, hogy alig várom, hogy takarítsak a szobámban, az már a vég, de tényleg. 

Úgyhogy elgondolkoztam, vajon miért vagyok én ennyire fáradt? 

És nem lesz ez egy évértekelő poszt, semmiképpen sem. (Azt majd az év végén, nekem ez még nem az.) De miközben a tüzelőnek való fát hordtuk, azért csak végigpörgettem magamban, mégis mi lehet pontosan az oka annak, hogy ennyire... És tudjátok mit? Rá kellett jönnöm, teljesen normális, hogy ennyire.

Mennyi minden beleférhet egy évbe! Idén két új munkahelyre is beálltam, és egész évben két munkahelyet menedzseltem egyszerre (ami nem egyenlő a két új munkahellyel - tudom, őrület), szakdolgozatot írtam, egész évben minimum két blogot és a csatolmányaikat frissítettem rendszeresen, két nagy designváltás is volt az oldalon, kint voltam nagy könyves eseményeken, életemben először jártam a MondoConon, idén először nem parton heverős-pihenős, hanem meg nem állós-városnézős nyaraláson voltam, több, mint 200 új könyvet olvastam el, néhány kézirat is járt a kezeim között, osztálytalálkozón jártam, videókat feliratoztam, és még sorolhatnám. 

(És akkor még a nagy nehézségekről, csalódásokról, kisebb-nagyobb összeszólalkozásokról akár a blogos szférában, nem is beszéltem - már csak azért is maradjunk pozitívak, no!)

Jó példa arra, mennyire elszabadult ez az év: tavaly júniúsban léptük át az 1000 lájkot az oldalon, idén pedig először a 3000-es határt ugrottuk meg, most pedig már a 4000-es mérföldkövön is túl vagyunk.

És mindezek tekintetében tulajdonképpen nem is olyan meglepő, hogy ennyire, sőt... Csoda, hogy csak most. 

Mit akarok ezzel mondani? 

Megvannak a határaim, és bár a multitasking híve vagyok, de megvan, legfeljebb hány labdával tudok zsonglőrködni, és ezt saját magamnak is meg kellett tapasztalnom. Néha-néha mindenképp le kell tenni az egyiket, különben mind lezuhan. Főleg ha most már tényleg nagyon vágyom rá, hogy bedobjak a közösbe egy új labdát is. (Erről majd jövőre.)

Még mielőtt mindenkire a frász rájönne, nem, nem fogom abbahagyni az oldal szerkesztését, szóval pánikra semmi ok. Viszont érzem magamon, hogy nagyon kell egy kis szünet. Még nem most, biztos, hogy nem most. De valószínűleg jövőre már kénytelen leszek egy kis szünetet tartani, és visszavenni. 

Szóval üzenet Neked, drága olvasó: pihenj Te is, mert tényleg kell! Használjuk ki a téli szünetet, az ünnepeket, dőljünk kicsit hátra! Ismerem magam, látom a menetrendemet, fejemben vannak a megírandók, szóval tudom, hogy most, decemberben ez nekem még nem fog menni. De azért valamikor tartsunk egy kis szünetet, aztán újult erővel...!