Új jelenetfotók A balszerencse áradása sorozatból!

Ahogy már sokszor írtam, a Netflix 13 részes sorozatot készített A balszerencse áradása könyvekből, a főgonosz Olaf gróf szerepében Neil Patrick Harrisszel. Ehhez kaptunk most egy sor új jelenetfotót.

A történet három árváról szól, a Baudelaire gyerekekről: Violet, a feltaláló, Klaus, a könyvmoly és a kis Sunny. Miután szüleik meghalnak, Olaf gróf gondjaira bízzák őket, aki minden, csak nem a megfelelő gyám. Semmi más nem érdekli, csak hogy megkaparintsa a gyerekek örökségét, miközben számukra a legfontosabb, hogy kiderítsék, ki is felelős tulajdonképpen szüleik haláláért. Ahogy a sorozat címe is kifejezi, egy sor valószínűtlenül balszerencsés eseménybe keverednek a gyerekek, természetesen mindegyik mögött Olaf gróf áll. Ugyanis arra bizonyosan nem számított, hogy a gyerekek nem hagyják magukat.

A sorozat január 13-án debütál a Netflixen. 

A teljes előzetest ITT nézhetitek meg, és akkor következzenek a képek:











Rendeld meg a képre kattintva!