Breaking News

Megérkezett a 13 okom volt első hosszú előzetese!

Tegnap a Facebookon már beharangoztam, hogy ma érkezik az új 13 okom volt előzetes a sorozathoz, most pedig végre a teaser után itt a teljes videó is!



Ami már most egyértelmű: az alkotók egyszerre maradtak hűségesek a könyvhöz és változtattak rajta. A szöveg például, ami a kazettán hallható, ebben a részletben szinte szó szerint megegyezik a könyvével. Viszont azt is láthatjuk, hogy több szerep jut majd Hannah szüleinek - legalábbis az édesanyjának -, és kicsit közösségibb élményt csináltak belőle, hiszen a végén láthatjuk Clay kifakadását. 

Persze ez önmagában még nem biztos, hogy rossz, hiszen egy könyvben és egy sorozatban más működik, és ez a sztori indokolhatja a változtatásokat. A könyv vége nem nyugtat meg. Nem függővég, de mégsem kielégítő. Ezen lehet, hogy a sorozatban változtatnak valamicskét. 




Premier március 31-én a Netflixen.

A sorozat producerei között van egyébként Selena Gomez is, aki az eredetileg készülő filmben lett volna főszereplő, aztán másképp alakultak a dolgok. 

Szintén fontos információ, hogy a sorozat rendezője az az Oscar-díjas rendező, Tom McCarthy, aki a Spotlightért is felelős volt - amit én egyébként némi csalással a tavalyi év adaptációjának választottam.





Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP.
Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat.
Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t.
Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát.
Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért.
Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat…
…és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.
„Lenyűgöző első regény. Jay Asher olyan őszintén és keresetlenül meséli el a történetét, hogy a tragédiát megrázkódtatóan valódiként éljük át.”
– Gordon Korman
„Okos, eredeti ötlet, erős hang, tökéletes adagolás. Olyan, amit nem tudsz letenni. Jay Asher kitűnő történetmesélő.”
– Chris Crutcher


1 megjegyzés:

  1. Egyre kíváncsibb és kíváncsibb vagyok ^^ Remélem valahogy hozzánk is eljut a sorozat :)

    VálaszTörlés