Meghallgathatjuk a teljes Evermore-t A szépség és a szörnyetegből
Korábban már írtam róla, hogy Josh Groban is felénekelt egy dalt A szépség és a szörnyeteg filmhez, és már egy részletet is hallhattunk belőle, de most végre itt a teljes változat!
A dalt Alan Menken szerezte, ahogy a régieket is, és a Szörnyeteg érzéseiről szól azután, hogy visszaengedi Belle-t az édesapjához.
A dalszöveg angolul:
I was the one who had it all
I was the master of my fate
I never needed anybody in my life
I learned the truth too late
I'll never shake away the pain
I close my eyes but she's still there
I let her steal into my melancholy heart
It's more than I can bear
[Chorus 1:]
Now I know she'll never leave me
Even as she runs away
She will still torment me
Call me, hurt me
Move me, come what may
Wasting in my lonely tower
Waiting by an open door
I'll fool myself, she'll walk right in
And be with me for evermore
[Verse 2:]
I rage against the trials of love
I curse the fating of the light
Though she's already flown so far beyond my reach
She's never out of sight
[Chorus 2:]
Now I know she'll never leave me
Even as she fades from view
She will still inspire me
Be a part of everything I do
Wasting in my lonely tower
Waiting by an open door
I'll fool myself, she'll walk right in
And as the long, long nights begin
I'll think of all that might have been
Waiting here for evermore
És magyarul, nem a legjobb fordításban, de a lényeg érthető:
Én voltam az, akinek mindene megvan,
a saját sorsom mestere lehettem.
Soha nem volt szükségem senkire az életben,
de túl későn jöttem rá az igazságra.
Sosem szabadulok a fájdalomtól.
Behunyom a szemem és még mindig ott van.
Hagytam, hogy belopja magát búskomor szívembe
Ez több, mint amit el bírnék viselni.
Most már tudom, sosem hagy el,
még akkor sem, ha elmenekül.
Még mindig itt lesz, hogy kínozzon:
Szólít engem, fáj
Sodorj el, jöjjön, aminek jönnie kell.
Hadd pusztuljak el magányos tornyomban,
amíg a nyitott ajtó mellett várok
Csak áltatom magam, hogy majd besétál
és örökké velem lesz majd.
Dühöngök a szerelem próbái miatt
Elátkozom a fény sorsszerűségét
És bár már oly messze jutott, ahol el nem érhetem
Sohasem veszítem szem elől
Most már tudom, sosem hagy el,
még akkor sem, ha már csak halványan látom
Még mindig inspirál majd
Benne lesz mindenben, amit teszek
Miközben elpusztulok magányos tornyomban
és a nyitott ajtó mellett várok
Csak áltatom magam, hogy majd besétál
És ahogy a hosszú, hosszú éjek jönnek
Mindarra gondolok, ami lehetett volna
És örökké itt várok rá
Nincsenek megjegyzések