Új plakátot és TV spotot kapott A Kör!

Április 28-án debütál A Kör című film, a világpremier a Tribeca Film Festivalon lesz. És bár eddig kaptunk két előzetest (ITT és ITT), az igazi reklámhadjárat majd most látszik beindulni. Igaz, elég nagy szelet ad most neki Emma Watson miatt A szépség és a szörnyeteg sikere is. No meg a szereplők listája se semmi.

A Dave Eggers regényéből készülő filmben olyan színészeket láthatunk, mint Emma Watson, Tom Hanks és John Boyega. Az igazán izgalmas az a történetben, hogy valójában nem is áll olyan távol a mi világunktól - a közösségi oldalak veszélyeiről (is) szól.

Most megérkezett az első hivatalos plakát, mellé pedig kaptunk egy új TV spotot is.


A plakát szövege szerint: "Tudni jó. Mindent tudni még jobb." Ez kifejezetten vicces, ha figyelembe vesszük, hogy Emma Watson Hermionét alakította - bár persze nyilván ennek a mondatnak itt azért kicsit más a jelentése.


Én már rettentően várom, a könyvet is beszereztem, már el is kezdtem, és a film előtt mindenképp befejezem. A jó hír, hogy jön magyarul is.






A könyv fülszövege:

Mae, a huszonéves lány még csak pár napja dolgozik álmai munkahelyén, de máris teljesen átalakult az élete. Mihez kezdjen ezekkel a tapasztalatokkal? Dave Eggers sokkoló konkrétsággal rajzolja meg napjaink szép új világát. A Kör fiatalos, menő kaliforniai szoftvercég, amelyben nem nehéz ráismernünk a Facebookra vagy éppen Google-re. Lelkesedésük és profizmusuk pillanatok alatt elhozza a tökéletes modernizációt de mi a helyzet a privát szférával és az egyéni szabadságjogokkal? A Kör dermesztő víziója közelebb van hozzád, mint gondolnád.


Új plakátot és TV spotot kapott A Kör! Új plakátot és TV spotot kapott A Kör! Reviewed by Deszy on 3/28/2017 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.