Végre folytatódik a Halálkúra forgatása

Korábban már írtam róla többször is, hogy Dylan O'Brien megsérült a következő Az útvesztő film, a Halálkúra forgatása közben, ráadásul, mint kiderült, nem is kicsit. Eleinte csak apróbb sérülésekről szólt a fáma, aztán mégis kiderült, hogy súlyosak voltak - annyira, hogy végül a forgatást is elhalasztották.



A legutóbbi hírem az volt, hogy a forgatás februárban folytatódik, de még ehhez képest is csúszott egy kicsit: a múlt hét végén tudták végre elkezdeni. Ennek oka szerencsére már nem Dylan O'Brien sérülése volt, ő szerencsére már meggyógyult, azóta forgatott - az American Assassin első képeit már láthattuk is.

És hogy honnan tudjuk, hogy a múlt héten újrakezdték a Halálkúra forgatását? Biztos forrásból, ugyanis az egyik szereplő az Instagram oldalán osztotta meg a jó hírt, egy közös képpel egyetemben, amin a szereplőket láthatjuk - többek között Dylan O'Brient, Thomas Brodie-Sangstert és Kaya Scodelario-t is.





Március 5-én tehát folytatódott a forgatás, a premier pedig a legutóbbi hírek szerint 2018. január 12-re várható.
Végre folytatódik a Halálkúra forgatása Végre folytatódik a Halálkúra forgatása Reviewed by Deszy on 3/12/2017 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.