Colleen Hoover: Maybe ​Someday – Egy nap talán {Értékelés + Nyereményjáték}

Colleen Hoover: Maybe ​Someday – Egy nap talán

A blogturnéról




A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Colleen Hoover világsikerű regénye, a Maybe Someday - Egy nap talán, melyhez Peter Griffin saját dalokat is írt. A Blogturné klub nyolc bloggere ennek örömére bemutatja Sydney és Ridge dallamokon és szövegeken átívelő, szenvedélyes történetét barátságról, megcsalásról, szerelemről és zenéről.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a történetet, annak főszereplőit, Peter Griffint, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét.


Eredeti cím: Maybe Someday
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 392
Fordító: Barthó Eszter
ISBN: 9789633999387
Sorozat: -
Nézőpont: váltott E/1
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,34)
Megrendelési link
A huszonkét éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil
kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább.
Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra.
Az Egy nap talán egy szenvedélyes történet barátságról, megcsalásról és szerelemről, ami az első oldaltól kezdve beszippantja az olvasót Sydney izgalmakkal teli világába.

Az első mondat:


"Épp most húztam be egy csajnak."

Véleményem


Eddig is imádtam Colleen Hoovert, de újra meg újra meg kell állapítanom, hogy ennek a nőnek a fantáziája nem ismer határokat. Amikor azt hiszed, a new adult vonalon nem lehet már újat hozni, jön Colleen Hoover, és könnyedén szállítja. 

Persze nem értem, miért lep meg, hogy valami egészen egyedi ötletet valósított meg Colleen ezúttal is. Zenei témájú NA könyvekből szerintem lassan Dunát lehet rekeszteni: vannak szegény, meg nem értett művészek, menő rocksztárok, egyetemi énekes lányok, zongoristák, gitárosok, dalszöveg-írók, zenei bár tulajdonosai, bandatagok, utcai zenészek és olyanok, akiknek a zene jelentette az életet, mégis le kellett mondaniuk róla. 

Ebben a regényben viszont Colleen Hoover több szempontból is újat mutat a témában. Nehéz erről spoilerek nélkül írni, mindenesetre talán nem köveztek meg, ha annyit elárulok, akad az oldalakon egy siket zenész is. És akkor most itt tessék megkapaszkodni, mert nem olvastátok rosszul. Én meg egyszerűen imádtam ezt az ötletet! Színházban dolgozom, ezért az nem jelentett újdonságot, hogy a siketek a zene rezgését érzékelik - ez nálunk a színházban akadálymentesített zenés előadásokon úgy zajlik, hogy kapnak egy lufit, és a lufi rezgéséből érzik a hangokat. Szóval ez nem volt új a számomra, mégis egészen különleges történetet hozott ez a látszólagos ellentmondás. És nem is csak látszólagos, mert a hagyományos értelemben a szereplőnk soha nem hallhatja a dalokat, amiket alkotott, és a hangokat, amikbe szerelmes. Ennek gyönyörű érzelmi leírásokat köszönhetünk, és úgy alapjában véve jó néhány jelenetnél az értelmi kapocs alapját is ez adja. 

Azt pedig kifejezetten érdekesen éltem meg, hogy ez olvasás közben hogyan érintett. Egyszer régen gimis irodalom tanáron megkérdezte órán, hogy ki hallja a szereplők hangját a fejében olvasás közben. Meglepően kevés kéz lendült a magasba, ő pedig szomorúan állapította meg, hogy ez bizony baj. Ugyanis a belső hangok hozzák közelebb a történetet, ettől válik az olvasás valóban filmszerű élménnyé, és alapjában véve segíti a megértést is. Persze egész biztos vagyok benne, hogy sokan csak azért nem jelentkeztek, mert jelentkezni gáz, ezzel együtt soha nem felejtem el a jelenetet, és mindig ott motoszkál a fejemben a kérdés: komolyan nem? 
Na hogy jön ez ide? Mivel a siketségnek ennyire nagy szerepe van a regényben, sokszor pedig a kommunikáció maga is inkább sms-ben vagy legalábbis írásban zajlik, azt vettem észre magamon, hogy ez bizony gyökeresen megváltoztatta az olvasási élményem is. Ugyanis a siketség annyira szépen átjött, hogy a szokásos hangok helyett sokszor már szinte én magam is a néma csendet hallottam. Mintha letekerték volna a szereplők hangját a fejemben, így pedig sokkal könnyebb volt azonosulni a szereplők érzéseivel is. Nem hiszem, hogy akár ehhez hasonlót átéltem volna korábban. 

És ha ez még önmagában nem lenne elég zseniális csavar a zenés NA könyvek területén, még egy extrát szállít az írónő - és ez az ok, amiért biztos, hogy hamarosan újra fogom olvasni a könyvet. A regényhez készült ugyanis egy lejátszási lista is, na de nem az a szokásos, amit már megszokhattunk. Ehhez a regényhez konkrétan dalokat szereztek, amiket olvasás közben rögtön hallgathatunk is! Ezt én elsőre elmulasztottam, de biztosan pótolni fogom még úgy is. (De legalább így mondhatom, hogy a zenék nélkül is tökéletes egész a regény.) 

Így tehát Colleen a könyv honlapjával kiegészülve az olvasás egy komplex élménnyé válik. Ott vannak a regény mellé a zenék és más extra tartalmak. Le a kalappal az írónő előtt és mindenki előtt, aki segítette ebben!



Na de vissza a történetre magára! Ez a Hoover románc is legalább olyan szeretnivaló, mint a többiek, bár azért hozzá kell tennem, hogy helyenként nekem kissé túl sokká vált a két főszereplő szenvedése. Bejön ugyanis egy roppant fájdalmas szerelmi háromszög - és kérlek, emiatt ne hajítsátok a könyvet helyből a sarokba, mert azt kell mondanom, kellő érzékenységgel kezelte a témát. Ugyanis rögtön megcsalós szerelmi háromszögről van szó. És ha nálam valami tabu, az a megcsalás, és ahhoz valami nagyon nyomós érvnek kell lennie, hogy én ezt akár egy szereplőnek is meg tudjam bocsátani. Azt kell mondanom viszont, hogy itt gonosznak érezni rettentő nehéz volt bármelyik szereplőt. Inkább csak sajnáltam őket, amiért ennyire nehéz szituációba kerültek. Tehát a szenvedés átjött, indokolt is volt, ezzel együtt azért nem merem azt mondani, hogy néha nem feszegette a határaimat. 

Szerencsére ezt azért jó néhány dolog ellensúlyozta. Egyrészt az, hogy minden szereplőt szerettem külön-külön is, és most itt nem csak a főszereplő lányra és fiúra gondolok, hanem meglepő módon a kilógó harmadikra is. Maggie ugyanis roppant szimpatikus szereplő, összetört érte a szívem, és már olvasás közben az járt a fejemben, hogy KELL nekem Maggie története. (Kaptunk is egy kiegészítő novellát, ezt lefordítottam az extra résznél.) 

És nem csak a főszereplőket szerettem nagyon, hanem a mellékszereplőket is. Ráadásul a nagy komolyságban ők szépen szállították a humort is, Bridgette annyira antipatikus, hogy az már szórakoztató, és amit Warrennel leművelnek, az még inkább. (Kiegészítő kötet, csak jelzem!)

Ehhez jönnek hozzá a gyönyörű leírások a zenéről, a dalszövegek, és az a líraiság, amit úgy tűnik, Hoover nagyon szeret - több regényében szerettem már bele versekbe, dalszövegekbe, szóval ez lassan már meg sem lep.

Összességében nagyon tetszett a regény, és kifejezetten érdekes, hogy romantika ide vagy oda, nem is a románc hagyta bennem a legmélyebb nyomot. (Bár azért ne írjátok le azt sem, szerintem egy saját Ridge-nek mindenki örülne, de tényleg.) 

NAGYON AJÁNLOM 

U.i.: Ezek vajon mennyit költhettek a telefonszámlára?

Olvass bele a képre kattintva!


http://konyvmolykepzo.hu/reszlet/7569_egynaptalan-20170403_192926.pdf?ap_id=Deszy


Blogturné extra


Colleen Hoover írt egy kiegészítő epilógust is a regényhez, Maggie-ről. Ahogy már az értékelésemben is írtam, nagyon megkedveltem Maggie-t, és őszintén kíváncsi voltam, hogyan tovább a számára. Nos, ez a novella a válasz - még ha ettől csak még többre vágyom is. 

A novella a könyv oldalán érhető el, a regény utolsó szaváért cserébe - jelentem, a magyar alapján könnyen visszafordítható volt, melyik lesz az utolsó szó, feltörtem! 

Íme a fordítás:


Maggie

Leteszem a tollat a papírra. A kezem túlságosan remeg ahhoz, hogy befejezzem a kitöltését, így inkább veszek néhány mély lélegzetet, hogy próbáljam lecsillapítani magam.
Meg tudod csinálni, Maggie. 
Újra felveszem a tollat, de szerintem a kezem még jobban remeg, mint mielőtt letettem volna. 
- Hadd segítsek - mondja egy hang. Felnézek, és látom, hogy a tandemoktató nyugtatóan rám mosolyog. Kiveszi a tollat a kezemből, felkapja a mappát, és leül a jobb oldalamra. - Sok mifelénk az ideges első alkalmas. Könnyebb, ha hagyod, hogy én töltsem ki a papírokat, mert a kézírásod valószínűleg olvashatatlan lesz - mondja. - Úgy viselkedsz, mintha épp egy repülőből akarnád kivetni magad. - Rám kacsint és vigyorog. 
Megkönnyebbültem fújom ki a levegőt, de csak még idegesebb leszek, amikor rájövök, milyen pocsékan hazudok. Sokkal egyszerűbb lett volna hazudni az egészségügyi résznél, ha magam töltöm ki. Nem vagyok benne biztos, hogy hangosan is képes leszek rá. 
- Köszi, de meg tudom csinálni - próbálom visszaszerezni a papírokat, de elhúzza a kezét, hogy ne érjem el.
- Ne olyan gyorsan - gyorsan lepillant a nyomtatványra -, Maggie Carson. - Kezet nyújt, de közben a másikat még mindig távol tartja tőlem. - Jake vagyok, és ha az én kegyemre bízva akarsz kiugrani egy repülőből tízezer láb magasból, a legkevesebb, amit megengedhetsz, hogy hagyod, hogy enyém legyen a papírmunka. 
Megrázom a kezét, megdöbbent, milyen erős a szorítása. Tudva, hogy az életem ezekben a kezekben lesz, kicsit megnyugszom. 
- Hány ugrásod volt már? - kérdezem. 
Vigyorog, aztán újra a papírokkal foglalkozik. Lapozgatni kezdi őket. - Te leszel az ötszázadikom. 
- Komolyan? Az ötszáz elég nagy dolognak hangzik. Nem kéne megünnepelned? Vagy valamiféle díjat kapnod? 
Újra rám néz, a mosolya hirtelen eltűnik. - Azt kérdezted, hány ugrásom volt már. Nem szeretek az előtt ünnepelni, hogy tényleg túl is élem az ugrást.
Nagyot nyelek. 
Ő csak röhög, és meglök a vállával. - Csak viccelek, Maggie. Nyugi. Jó kezekben vagy. 
Én is mosolygok, közben pedig újabb mély lélegzetet veszek. Ő addig átpörgeti a nyomtatványt.
- Bármilyen egészségügyi probléma? - kérdezi, és már nyomná is a tollát a nemre. 
Nem válaszolok. A csend miatt felnéz, és újra felteszi a kérdést. - Bármilyen egészségügyi probléma? Közelmúltbéli betegségek? Őrült expasik, akikről tudnom kéne? 
Az utolsó kommentjén hót mosolygok, és megrázom a fejem. - Nincs őrült ex. Csak egy nagyszerű.
Mosolyog. - És a többi kérdés? Egészségügyi gondok? - A válaszomra vár, de képtelen vagyok ideges hallgatásnál többet produkálni. Összehúzza a szemét és óvatosan méreget. - Halálos?
Megrázom a fejem. - Még nem.
Idegesen összepréseli az ajkait, szünetet tart és óvatosan a szemembe néz. - Akkor miről van szó, Maggie Carson? 
Idegesen meredek a kezemre, amit összekulcsoltam az ölemben. - Lehet, hogy nem hagysz ugrani, ha elmondom.
Közelebb hajol, a szája szinte érinti a fülemet. Érzem, ahogy a lélegzete végigsimít a kulcscsontomon, és rögtön libabőrös leszek. - Ha elég halkan mondod, megvan az esély, hogy nem esetleg nem hallom meg - suttogja. 
Kicsit arrébb húzódik, és engem nézve vár a válaszra.
- CF - nyögöm ki. Nem vagyok benne biztos, hogy tudja-e egyáltalán, mi az a CF, de ha ennyiben hagyom, talán nem tesz fel túl sok kérdést.
- Milyen az oxigénszinted?
Oké, akkor talán tudja, mit jelent. 
- Eddig minden rendben.
- Van orvosi engedélyed?
Megrázom a fejem. - Hirtelen döntés. Néha kissé impulzív vagyok. 
Megint vigyorog, újra a nyomtatványra néz, majd beikszeli a nem-et a betegségeknél. Újra rám pillant. - Nos, akkor szerencséd van, mert én véletlenül pont orvos vagyok. De ha ma meghalsz, mindenkinek azt mondom, hogy hazudtál ennél a kérdésnél.
Nevetek és beleegyezésül bólintok, értékelem, amiért hajlandó szemet hunyni. Tudom, hogy ez milyen nagy dolog. - Köszönöm. 
- Mit is? - kérdezi anélkül, hogy visszanézne rám.
Tovább nézi a kérdéseket, én meg mindre őszintén válaszolok, egészen az utolsó oldalig. - Oké, utolsó kérdés - mondja. - Miért akarsz ejtőernyőzni?
Odahajolok hozzá, hogy vessek egy pillantást a nyomtatványra. - Ez tényleg egy kérdés?
Feltartja a papírt, hogy lássam. - Igen. Pont itt. 
A kérdésre meredek, aztán kibököm az őszinte választ. - Azt hiszem azért, mert haldoklom. Elég hosszú a bakancslistám.
A pillantása elkomorul, mintha nem viselné jól a válaszom. Újra a nyomtatványra figyel, úgyhogy a válla fölött kukucskálok arra, amit ír: ami nem az a válasz, amit én adtam.
- Azért akarok ejtőernyőzni, mert a legteljesebb mértékben meg akarom tapasztalni az életet.
Visszaadja a papírokat és a tollat. - Itt írd alá - mutat a lap aljára. Miután aláírom és visszaadom neki, feláll és a kezemért nyúl. - Akkor most pakoljuk össze az ernyőinket, ötszázas.

***

- Tényleg doki vagy? - próbálom túlkiabálni a motorokat.
Pont egymással szemben ülünk. Úgy vigyorog, hogy látszódik az összes tökéletesen álló, fehér foga, így elég nagy összeget tennék rá, hogy fogorvos. 
- Kardiológus - kiáltja vissza. Körbeint a repülő berendezésén. - Ezt csak szórakozásból csinálom.
Lenyűgöző.
- A feleséged nem aggódik, hogy állandóan elfoglalt vagy?
Úristen. 
Ez annyira egyértelmű volt. Szégyenlem, hogy hangosan is feltettem ezt a kérdést. Sosem voltam jó flörtölő.
Közelebb hajol. - Mi? - kiáltja.
Jézus. Most komolyan elismételteti velem? - Azt kérdeztem, a feleséged nem akad-e ki, hogy állandóan elfoglalt vagy!
Megrázza a fejét, kiköti a biztonsági övét, és a mellettem lévő ülésre költözik. - Túl nagy itt a zaj - üvölti. - Mondd még egyszer!
A szememet forgatom, de azért újra nekifutok. - A feleséged... 
Nevet, és a számra tesz az ujját, majd közel hajol. A szívem rögtön hevesebben ver ettől a mozdulattól, mint a ténytől, hogy mindjárt kiugrok egy repülőből.
- Csak viccelek - mondja közvetlenül a fülem mellett, az ujját pedig elveszi az ajkaimról. - Annyira zavarba jöttél, miután először megkérdezted, hogy azt akartam, megint kimondd.
A vállára csapok. - Seggfej!
Nevet és feláll, aztán az én övemhez nyúl és kioldja. Felhúz. - Készen állsz? 
Bólintok, de igazából ez hazugság. Rettegek, és ez a srác nem lenne orvos, és nem csinálna ilyeneket pusztán a móka kedvéért, és nem lenne ennyire szexi, akkor nagy eséllyel épp most hátrálnék ki ebből az egészből.
Megfordít, hogy a hátam érjen a mellkasához, aztán összeköti a hevedereinket, amíg biztonságosan magához nem rögzít. Behunyom a szemem, ahogy elkezdi feladni rám a védőszemüveget. Néhány percig várom, hogy befejezze az előkészületeket, aztán elindul a repülőgép ajtaja felé, és megint a fülemhez engedi. 
- Nincs feleségem, Maggie. Az egyetlen, amibe szerelmes vagyok, az életem. 
Mosolygok, komolyan imádom a válaszát. Megérte még azt is, hogy háromszor elismételtette velem a kérdést. 
Szorosabban kapaszkodom a hevederbe. Átkarol, hogy aztán megfogja a kezem és a két oldalamra húzza. - Még hatvan másodperc - mondja. - Megtennél egy szívességet? 
Bólintok, túlságosan félek ahhoz, hogy ellentmondjak neki, tekintve, hogy a sorsom a kezébe helyeztem. 
- Ha élve leérünk a földre, elvihetlek vacsorázni? Hogy megünnepeljük az ötszázadik alkalmam? 
Nevetek a kérdés véletlen szexuális felhangján. Ránézek és most először veszem észre, hogy a szeme tökéletes mása az ég kékjének alattunk. - Randizhatnak egyáltalán az oktatók a tanulóikkal? - üvöltöm.
Mosolyog. - Nem tudom - vonja meg a vállát. - A legtöbb tanulóm pasi, és soha nem vágytam rá, hogy randira hívjam őket.
A szemével is mosolyog, várja az igenemet. - Válaszolok, amint biztonságosan földet érünk. 
- Ez így fairnek hangzik. - Egy lépéssel előrébb tol, aztán az ujjait az enyémek közé kulcsolja és kinyújtja a karjainkat. - Eljött az idő. Készen állsz? 
Bólintok, a pulzusom még gyorsabban kezd lüktetni az ereimben, a mellkasomat elszorítja a félelem, és teljesen elborít, ahogy belegondolok, mit készülök tenni éppen. Érzem a légzését a nyakamon, ahogy a repülő széle felé tol minket. - Tudom, hogy azt mondtam, azért akarsz ejtőernyőzni, mert haldokolsz, de muszáj elárulnom, mennyire nagyot tévedsz. Ez nem a halál, Maggie. Ez az élet! 
Ezzel mindkettőnkét előrébb lök... és ugrunk. 

Nyereményjáték


Játékunk során a zenéé és a jelnyelvé lesz a főszerep. Minden állomáson találtok egy képet, rajta egy dal címével és annak előadójával, nektek pedig nincs más dolgotok, mint megfejteni őket, és a helyes megoldást beírni a rafflecopter megfelelő sorába (pl.: Avril Lavigne: Bad Girl). Ha segítségre lenne szükségetek, a www.blogturneklub.com oldalon találtok egy daktil abc-t.

Ahhoz viszont, hogy tiétek legyen a kiadó által felajánlott három nyereménypéldány egyike, mind a nyolc állomást teljesítenetek kell!
Figyelem! A kiadó csak magyarországi postacímre postáz, a nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.



a Rafflecopter giveaway


A turné menetrendje


04/10 Angelika blogja
04/11 Deszy könyvajánlója
04/12 MFKata gondolatai
04/13 Könyvvilág
04/14 CBooks
04/15 Dreamworld
04/16 Sorok Között
04/17 Kristina blogja
Colleen Hoover: Maybe ​Someday – Egy nap talán {Értékelés + Nyereményjáték} Colleen Hoover: Maybe ​Someday – Egy nap talán {Értékelés + Nyereményjáték} Reviewed by Deszy on 4/11/2017 Rating: 5

1 megjegyzés:

.

Üzemeltető: Blogger.