Breaking News

Böszörményi Gyula mindenkit átvert! - Nem a 4. Ambrózy részt fejezte be, hanem...

Böszörményi Gyula előző Moly karcában arról írt, hogy Mili végállomásra érkezett:


"Itthon aztán várt rám Mili, akinek vonata – jelentem – a tegnapi napon végre befutott a végállomásra. Nagy és főleg hátborzongató utazás volt ez, de túl van rajta. Holnap fogok hozzá a szöveg javításához, a lábjegyzeteléshez, aztán mehet a szerkesztőhöz." 


Jogosan gondolta hát mindenki, így, a negyedik és egyben befejező kötet előtt állva, hogy ez a bizonyos vonatos dolog hasonlat - azaz Mili története a végéhez ért. 

Azonban most kiderült, közel sem erről volt szó! 



Böszörményi Gyula mindenkit átvert, szándékosan kissé... nos, félrevezető információkat osztott meg, hiszen titkolnia kellett: újabb kiegészítő kötet érkezik az Ambrózy sorozathoz!

De most végre lehullt a lepel a projektről:


"Olvasva a moly-os bejegyzéseket látom ám, hogy sokan azt hiszik, Mili vonatának megérkezése a negyedik és egyben valóban befejező rész vége. Ez nem így van, bár be kell valljam, korábbi karcaimban ezt a tényt szándékosan elhallgattam. A „vonatos Ambrózy” valójában egy spin-off, vagyis olyan köztes történet, mint a Beretva és tőr volt."


Már a kötet címét is elárulta: Bitó és borostyán. Valljuk be, ez elég jól hangzik, és nem csak azért, mert szépen alliterál. 

"A történet az Ármány és kézfogó ideje alatt, abba beleágyazva játszódik – szerintem nem nehéz kitalálni, hogy mikor és hová vonatozott Mili."


A borító is elkészült már, állítólag "eszelősen jó", és a sorozat eddigi köteteinek designját jegyző Magocsa-Horváth Évi tervezte ezt is. 

És akkor ennyit mára a szuper hírekről. Ez ugyanis még valamit jelent, csak hogy a hír negatívumáról se feledkezzünk meg. Tovább kell várnunk a negyedik kötetre. 

Hogy azzal hogy áll a szerző? Nos:


"És most neki kell kezdenem a negyedik kötetnek. Kemény menet lesz, mert még a sztori sincs kitalálva teljesen." 


Várni, csak várni, mindig csak várni... (És aki ezt most úgy énekelte fejben, mint én, az külön piros pontot kap.)

Nincsenek megjegyzések