Breaking News

Elég vad lett Tarryn Fisher új borítója

Tarryn Fisher új regénye minden szempontból rendhagyónak tűnik a zsánerben, legalábbis a fülszöveg nagyon más, mint amit a new adult regényektől megszokhattunk. 

És már önmagában a cím is rendhagyó: Ateisták, akik térdelnek és imádkoznak

Így talán az sem meglepő, hogy némileg más stílusú maga a borító is. 

Yara Phillips vándorló múzsa. 
Randizik a pasikkal, akiknek szükségük van rá, de mindig tovább lép valami újra, soha nem marad túl sokáig egy helyen. 
David Lisey-nek múzs kell. 
A tehetséges zenésznek valahogy nem akar jönni az inspiráció a dalszövegekhez. Amikor először meglátja őt, tudja, hogy megtalálta, amit keresett.
Yara úgy hiszi, pontosan azt adhatja Davidnek, amire szüksége van, hogy kihozzon magából mindent: összetört szívet. 
David vallása a szerelem.
Yara vallása a szívek összetörése.
Egyik sem hajlandó meghátrálni, de a vallás mindig áldozatot követel.

És akkor nézzük a borítót:



A borítón nyilvánvalóan a lázadó Yarát láthatjuk, átlátszó, virágmintás ruhában - szabad a szerelem, ugye, Woodstock? -, mellé bakancsban. De ami talán a legszembetűnőbb, az a teste pozíciója - rögtön megragadja az ember szemét, bár a magam részéről nem igazán tudom eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem...

Nincsenek megjegyzések