Breaking News

Folytatja az Agave a Tear királynője sorozatot - a hírt pedig egy 40-50%-os akcióval is megfejelték

Az utóbbi időben többször hallottam, hogy az Agave sajnos nem folytatja a Tear királynője sorozatot, mert nem fogyott úgy, ahogy kellene. 

Bár nem olvastam az első részt, a hír eléggé elszomorított, többek között azért is, mert én magam is terveztem nekiállni előbb-utóbb. 

Aki esetleg nem ismerné: ez egy eredetileg a Harper által kiadott YA fantasysorozat, amiből elvileg adaptáció is készül - én úgy találkoztam vele először, hogy azt pletykálták, Emma Watson lesz a főszereplője. 



Hogy a filmes projekt jelenleg hogy áll, fogalmam sincs. Az viszont sokat mond, hogy 50.000 értékelés mellett az első rész 4,03-as indexen áll Goodreadsen.

A jó hír, hogy az Agave végül mégis úgy döntött, ad egy esélyt a sorozatnak, ugyanis érkezik a folytatás!

„Igen. Úgy döntöttünk, hogy adunk még egy esélyt neki, és nagyon számítunk a közösségre, hogy velünk tart ebben, és be tudjuk fejezni a trilógiát. Ősszel kiadjuk a második részt.”

És nem csak a sorozatnak, hanem az új olvasóknak is adtak egy esélyt, hogy megismerjék a sztorit, ugyanis akciót indítottak sorozatok első részeire - 40-50% kedvezménnyel lehet lecsapni rájuk, így többek között a Tear királynője könyvre is (így 1740 forint). 



Azt hiszem, a pénztárcámat sajnos nem fogom tudni megkímélni, jön haza a Tear királynője és A varázslók is. 

Nincsenek megjegyzések