Itt vannak az első részletek a 13 okom volt második évadáról

Vasárnap robbant a hír - igaz, pletykák már voltak korábban is -, hogy a 13 okom volt már biztosan kap második évadot

Persze ez rengeteg kérdést felvetett, mivel a rajongók immáron sötétben tapogatóznak. Az első évad lefedte a könyv tartalmát, sőt, valamivel tovább is ment annál. Na de akkor mi várható a második évadban? 



Az Entertainment Weekly interjút készített Brian Yorkey showrunnerrel, ennek a fordítását hozom most. Az interjúból kiderül például az is, visszatér-e Hannah, lesz-e narráció, megint két idősíkon fut-e majd a történet és hogy mennyivel az első évad vége után vesszük fel a történet fonalát. 


EW: Mindig is akartak második évadot? 
Brian Yorkey: Mire befejeztük az első évadot, tudtam, hogy folytatni akarom. Tényleg vannak szereplőink, akik a 13 rész után is épp csak kezdenek felgyógyulni, épp csak kezdik feldolgozni, milyen szerepet játszottak Hannah halálában, és hogy Hannah halála mennyire megváltoztatja az életüket. Szerintem nagyon érdekes az, hogy hogyan gyászolunk, hogyan gyógyulunk fel, hogyan tanuljuk meg, hogy jobban odafigyeljünk egymásra. Sok embertől hallottam, hogy "Hát, az összes kazettán túl vagyok, a történetnek vége". Ezzel viszont nem számolnak azzal, hogy minden kazettának van egy másik oldala is, egy másik személy, aki érintett benne, az, akit Hannah emleget rajta. Láttuk Hannah verzióját kibontakozni, de a többi szereplőről is lehet még mesélni. Számomra ez hatalmas része annak, amit még tudni akarok. Néhányszor már elmondtam a sorozatról, hogy arról szól, hogyan neveljük a fiúkat férfivá és hogy hogyan kezeljük a lányokat és nőket a kultúránkban - és hogy mit tehetnénk jobban mindkét esetben. És rájöttem, hogy nagyon az elején jártunk annak, hogy ezek a fiúk és lányok hogyan válnak férfivá és nővé. Hannah-val ezt nem nézhettük végig, de nagyon szeretném látni a többiekkel, akiket megkedveltem.


Akkor Hannah benne lesz a második évadban? 
Ó, abszolút. Azt hiszem, az egyik nagy kérdés, ami még lóg a levegőben, hogy van-e valaki, aki felelős Hannah haláláért? Az iskola a felelős? Ki felelős, ha bárki is konkrétan? Az egyik mód, ahogy körüljárjuk majd a kérdést, a tárgyalás lesz, és azon keresztül is látszik majd ez, ahová ezek a srácok eljutottak néhány hónap alatt, no meg hogy milyen más titkokról hullt le a lepel. Ez pedig visszarepít minket a múltba, Hannah történetébe. Lesznek új anyagok olyan eseményekhez, amikről már tudunk, és sok olyasmit is látunk majd, amiről még nem hallottunk, mégis betöltik majd a foghíjakat, amik a kazetták között voltak, és segítenek megérteni, ki is volt Hannah Baker és milyen élete lehetett.


Tudom, hogy beszélt például róla, mennyire érdekli, milyen következményekkel kell szembenéznie Bryce-nak. 
Amikor az emberek arról beszélnek, hogy Jessica története lezárult, azt mindig borzasztónak találom, hiszen Jessica még épp csak elkezdte feldolgozni a megerőszakolását, és van egy erőszaktevőnk, aki semmilyen formában nem nézett szembe bármilyen igazságszolgáltatással. Nyitva hagyni ezt a két szálat megrázó gondolat. Látni akarom legalább a kezdetét annak, hová fut ez ki, és meg akarom csinálni Jessica történetét, aki megérdemli az igazságtételt - visszamegy az iskolába, próbál helyrejönni azután, ami történt vele, ez olyasmi, amin milliónyi fiatal nő megy keresztül. És nagyon szeretném látni, hogy valaki behúz egy jó nagyot Bryce-nak. 


Akkor várhatjuk, hogy választ kapunk arra a rengeteg nyitott kérdésre, amit a függővég hagyott lógva? 
Mindig függővég, ami az első évad végén maradt, része azoknak a traumáknak, amikről beszélünk - visszatérni a bullying témájára, visszatérni Jessica megerőszakolásához és Hannah megerőszakolásához. Minden összefügg, úgyhogy szeretném felfedezni, hogyan tovább, és látni, mert azt gondolom, lesz, ahogy ezek a srácok meglátnak némi fényt az alagút végén. Folytatjuk, hogy őszintén meséljük el a történetüket. Megválaszoljuk az emberek égető kérdéseit a sorozat kapcsán. Tyler tenni fog valamit? Mi történt Alex-szel? Bryce megkapja méltó büntetését? Megválaszoljuk ezeket a kérdéseket, de mindezek felett őszintén vesszük végig, min mennek keresztül, még ha ez fájdalmas is néha. De azt hiszem, a végén rájövünk majd, hogy kezdenek kijönni ebből a sötét időszakból, és a végén ott a remény és a fény, amit megtalálhatnak. Legalábbis én ezt remélem, szerintem ez is egy nagy igazság. Azt gondolom, a hamis remény veszélyes, de azért ott van némi fény, még a nagyon sötét időszakokban is. 


Továbbra is több idősík lesz?
Igen, mindenképpen megmarad a múlt és a jelen. És minden részben lesz narráció is, de a narrátor többé nem Hannah lesz. A narráció és a történetek visszarepítenek majd minket a múltba, aztán megint a jelenbe, ahogyan Hannah narrációja is tette az első évadban. Úgyhogy még mindig ugrálni fogunk az idősíkok között, és láthatjuk, hogyan bontakozik ki minden, és hogyan épülnek egymásra a dolgok.


Úgy hangzik, a második évad nem sokkal az első évad után veszi fel a fonalat. 
Azt mondanám, néhány hónappal az első évad vége után folytatódik a történet.


Akkor a kazettákkal teljesen végeztek?
A kazetták nyilvánvalóan még mindig ott élnek az emberek fejében, de a második évadban az analóg technológiának egy teljesen más típusa játszik majd fontos szerepet. Úgyhogy nem a kazetták lesznek a középpontban - bár az a két doboz kazetta még mindig ott kering valahol és számít az embereknek -, de újfajta technológia a 13 éveseknek, amire rákereshetnek a Google-ön, és próbálhatják megérteni, mi is volt.
Itt vannak az első részletek a 13 okom volt második évadáról Itt vannak az első részletek a 13 okom volt második évadáról Reviewed by Deszy on 5/09/2017 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.