Breaking News

Elemzés az új Legendás állatok tartalmakhoz - ott vannak a Halál ereklyéi, látjátok?

Az előbb ránéztem a Legendás állatok és megfigyelésük hivatalos címére, és hirtelen rájöttem valamire, ami elsőre nem tűnt fel. Ez ihlette ezt a kis elemzős posztot. 




Az első, amit észrevettem, az az a betű volt Grindelwald nevében, aztán már tudatosan néztem, és rögtön feltűnt a pálca a crimes szóban. Tehát a köpeny és a pálca már megvolt, de még mindig hiányzott az o. Elkezdtem nézni a kerekdedebb betűket, g-t, c-t, d-t, de nem találtam... Aztán hirtelen ott volt, eldugva, kisebb méretben az of. Nem túl nagy jelentősége van, persze, hogy kicsi, de talán nem csak emiatt - ugyanis az az o betű tökéletes kör a kőnek. És hogy miért kisebb? Bele kell illenie a háromszögbe! 



Így hát gondoltam, tesztelem a teóriám, és bedobtam a címet a Photoshopba, leszedegettem ezt a három betűt, méretváltoztatás nélkül: 



Amikor ezzel is megvoltam, egyszerűen egymásra csúsztattam a rétegeket, szintén méretváltoztatás nélkül. És tádááá:



Na de hogy valami ennél tartalmasabb észrevétel is legyen a posztban, hozok egy kis információt a szereplős képről is, mert érdemes megvizsgálni ezt is közelebbről. 

Azt már az előző bejegyzésben is említettem, hogy feltűnő, hogy párba rendezve láthatjuk a főszereplőket. Némelyik páros adja magát: Göthe és Tina nem nagy meglepetés, hiszen róluk tudjuk, hogy később házasok lesznek. Jacob itt léte súrolja a meglepetés határát, de valójában mégsem. Az első rész végén volt egy kis utalás, hogy mégsem hagyták teljesen maguk mögött a muglit, ráadásul már én is írtam róla, hogy biztosan szerepelni fog a második filmben is - így pedig folytatódhat a románca Queenie-vel. 

A több páros már meglepőbb. Egyrészt láthatjuk Leta Lestrange-et, akinek furcsa kapcsolata van a főszereplő Göthével - tudjuk, hogy jóban voltak az iskolában, valami most mégsem kerek köztük. De azért a lány képét őrizgeti a magizoológus, és az első részbeli beszélgetés alapján érzékenyen érinti a téma. A lány igen intim pozícióban látható a képen egy másik szereplővel, aki igen közel áll Göthéhez: a testvére, Theseus. Az kiderült, hogy az ő személye szintén kicsit érzékeny téma Göthe számára, hiszen ő az, akinek a nevére mindenki büszke lehet, a bátyus ugyanis ünnepelt veterán és a brit Mágiaügyi Minisztérium Auror osztályának vezetője. FRISS! Leta Theseus jegyese. Kérdés: vajon ennek van köze ahhoz, hogy Göthe mind a testvére, mind Leta említésére furcsán reagál? 

Aztán ott van még nekünk Credence is, akinek a jelenléte szintén lehetne meglepetés, hiszen ő elvileg meghalt - na de mégsem az. Volt rá utalás a filmben is, hogy ez a szál nem ért csak úgy véget - elsuhanó fekete ködszerű bigyó -, másrészt Ezra Miller sem tagadta, hogy visszatér a folytatásra. Új szereplő viszont a vele látható Maledictus, akiről már tudunk is valamit: olyan átkot hordoz a vérében, ami miatt az a végzete, hogy előbb-utóbb szörnyeteggé váljon. 

No és persze ott van Dumbledore és Grindelwald, a varázslóvilág két ikonikus alakja, ahogy már az előző bejegyzésben írtam, keretet adva a képnek, még a pozíciójuk is sok szempontból egymás ellentettje. 



Érdekes egyébként megfigyelni egy részletet: csupán három embernél van elöl a pálca, Göthénél, Dumbledore-nál és Grindelwaldnál. Ez egyrészt nyilván arra utal, hogy ők a ténylegesen is fontos, ha úgy tetszik főszereplő a sztorinak. Másrészt nem szabad elfelejtenünk, milyen fontos szerepet játszik a Harry Potter világában a hármas szám - rengeteg olyasmit lehetne felsorolni, amiből három van, de ami kapásból beugorhat mindenkinek, az a nagy trió, Harry, Ron és Hermione. De még valamiből három van: a Halál ereklyéiből, és persze így a három testvérből. 

A három testvér meséje kulcsszerepet kapott a Harry Potter lezárásában, és így, hogy most megint előkerül a Halál ereklyéi témája, idézzük fel kicsit. Van egy teória, ami szerint három fontos HP szereplő megfeleltethető a három testvérnek - erről részletesebben ITT olvashatsz.

Lehetséges lenne, hogy ugyanez igaz lesz erre a három figurára, és nem véletlenül állnak ők hárman háromszögben egymáshoz képest?




Ebben az egyenletben akkor vajon ki kicsoda? Világos, hogy Grindelwald lesz a pálca, hiszen ő az, aki a hatalomra vágyik. Ha abból indulunk ki, amit Dumbledore-ról tudunk, akkor ő lesz az, aki a testvérét szeretné visszakapni, így pedig a kő. Harmadiknak akkor megmarad Göthe Salmander és a köpeny. Amennyire tudjuk, Göthe nem rokona Harrynek - bár igazából távoli rokona mindenkije mindenkinek lehet az aranyvérűek között. Akárhogy is, érdekes elgondolkozni rajta, hogy vajon Göthe is barátjaként üdvözli-e halált, mint Harry? 

Nincsenek megjegyzések