Csomagnyitás - BubbleBook meglepetésdoboz
Kedden kaptam az e-mailt a GLS-től, hogy úton a csomagom, úgyhogy egészen máig folyamatosan a csomagomra várakoztam.
Az az érzésem ugyanis, hogy a meglepidoboz-nyitogatás konkrét függőséget okoz. Tényleg olyan, mint a karácsony. Az ember nem tudja - vagy csak részben tudja -, hogy mi lapul a csomagolás alatt, és izgatottan találgatja, aztán nyitja, és rohan végig a meglepiken. A gyermeki kíváncsiság bújik elő újra az emberből, és valószínűleg pont ez a felhőtlenség okoz függőséget.
Na de vissza a ma reggelre, illetve a mai csomagom előzményére.
Néhány héttel ezelőtt megkeresett a BubbleBook csapata, hogy lenne-e kedvem írni az első meglepetésdobozukról - én meg hát persze, hogy igent mondtam. Már csak azért is, mert egy szívemnek igen kedves témát választottak az első dobozhoz: Bukott angyalok, nem titkoltan Árnyvadászok!
Aki kicsit is ismeri, hogyan jutottam el idáig a blogolás tekintetében, az tudja, hogy az utamat nagyban befolyásolták az Árnyvadászok. Rengeteg ismerőst, barátot szereztem az Árnyvadászoknak köszönhetően, és bizony sokszor dolgozom is az Árnyvadász könyvek kapcsán: én lektoráltam például a két Csontváros filmes könyvet és a Lady Midnightot is átolvastam megjelenés előtt.
Erre persze lehet mondani, hogy elfogult vagyok a csomaggal kapcsolatban, és nyilván, nem is tagadom, hogy az Árnyvadász ajándékoknak nyilván jobban örülök, mint az, aki nem ismeri ezt a világot.
Ezzel együtt pont ennyire nehéz dolga is volt a BubbleBooknak abban, hogy lenyűgözzenek, ugyanis sok mindent láttam már, ami Árnyvadászos, tudom, honnan lehet fillérekért beszerezni bizonyos Árnyvadász cuccokat.
És bevallom, pont a rajongásom miatt volt bennem egy jó nagy adag félsz is a csomag kapcsán. Egyrészt nyilván jó reklám volt ez a tematika a doboznak, másrészt a lécet is magasra tette. Pont azért, mert nagyon könnyen lehetett beleszaladni abba, hogy fillérekért beszerezhető dolgokkal pakolják meg a dobozt - amiről bizonyára sokan nem tudják, mennyibe kerülnek, mert nem tudják angol nyelvű oldalakról beszerezni őket, de aki meg igen, nos...
Ráadásul nyilván volt egy kis kilóg a lóláb érzésem is, még úgy is, hogy a tematikából rögtön kitaláltam, milyen könyv lapul majd benne, és jóval a doboz előtt már én is megírtam ezt a párhuzamot.
Szóval nem volt könnyű dolga a doboznak, de nem szaporítom tovább a szót bevezető gondolatokkal, csapjunk a lecsóba!
Figyelem! A poszt innentől kezdve spoileres, ha nem akarod tudni, mi van a csomagban!
Kezdjük a csomagolással!
A doboz egy nagy fehér borítékban érkezett, így nem eshetett baja magának a csomagolásnak sem. Ennek mondjuk részemről olyan óriási szerepe most nincs, a BubbleBook doboza elég egyszerű - nincs minden oldalára valami nyomtatva, nem fehér-mázas a borítása, a tetején van egy nagy BubbleBook matrica, ami jelzi, milyen dobozról is van szó, de ennyi.
Belül viszont kifejezetten tetszett a csomagolás. A dobozban lapuló minden ajándék egy nagy piros rizspapírba van csomagolva, ami egy kisebb méretű BubbleBook matricával volt rögzítve.
A csomag tetején feküdt egy nagy, fehér toll is, amin jót mosolyogtam - hiszen tökéletesen passzolt az angyalos témához, tényleg abszolút azt üvöltötte: "Itt járt egy angyal!"
Emellett szintén a doboz tetején volt egy színes-fényes angyalos kép, aminek a hátulján volt a lista azoknak a dolgoknak a listájáról, ami a dobozba került - én ezt most sem olvastam el előre, de utólag érdemes meglesni, kiderül, hogy mi honnan érkezett a dobozba.
Ezután érkezett egy jó nagy adag raffiaszerű töltelékanyag - bár nem olyan nagy, mint a MyBooKz dobozban, de abban törékeny holmi volt, szóval indokolt is volt a sok raffia. Ez tetszett, egy gondom volt csak vele. Elég sok töredezett darabka is volt benne, ami nyitás közben szétszóródott, és utána takaríthattam - mivel munkában ért a doboz és a főnököm kanapéján nyitottam ki, nos... Igen, takarítottam. Illetve ráragadtak az apró darabkák a könyvszütyőre is, azt is takaríthatom majd. De igazából nagy károkat nem okozott, szóval ennél nagyobb bajunk ne legyen.
A töltelékanyag tetején lapult még egy ajándék, egy illusztráció. Ennél rögtön éreztem, hogy ez az lehet, amit a BubbleBook meghirdetett - be lehet kerülni a dobozba. A választás jó volt, szép az illusztráció, és tetszik ez az interaktív jelleg. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez igazából az a fajta töltelékajándék, amit sok blogger csak "szokásos papírként" emleget. Szép, szép, de egyelőre nem tudom, mit kezdek majd vele.
Aztán következtek a tényleges ajándékok.
Az első, amit észrevettem, egy kézműves szappan volt, almás-fahéjas-csipkebogyós. Jó illata van, és nagyon tetszett, hogy valóban a könyves karakterhez kötötték - itt leginkább talán a szín lehetett a párosítás oka, de majd a csapat elárulja, pontosan mi.
Szintén erre köt rá a csomagban lapuló kézműves ajakbalzsam is - ez szintén egy karakterhez tartozik, Izzy Lightwoodhoz, itt meg a tematika lehetett a döntő, illetve azért a vadrózsa elég szép leírása is lehet Izzynek.
Ezeknél határozottan ki kell emelnem, hogy a külföldi könyvcsomagoknál talán az ilyen karakterekre igazított szappanok, gyertyák, ajakbalzsamok a kedvenceim - mert hogy tényleg könyvesek, és máshonnan beszerezhetetlenek. Szuper, szuper, szuper!
Emellett lapult a csomagban egy csomag Kit-Kat édesség is, szerintem nem igazán van olyan, aki ennek nem örül. Bár alapból egy jó nagy Kit-Kat kampány társul a könyvhöz, maga a kiadó is osztogatja mellé, és most láttam, hogy még a könyv hátsó borítóján is lapul egy. Kíváncsi vagyok, mi lehet ennek az oka - van vajon valami köze a könyvhöz, mondjuk állandóan azt eszik benne, mint az Oreót a Simon és a Homo sapiens-lobbiban, vagy teljesen marketing célzatú az együttműködés?
Volt még egy rúnás könyvjelző a dobozban, ez is nagyon tetszett, még nem láttam ilyet sehol, szóval szintén egyedi, és jó minőségű is.
A személyes kedvencem viszont talán mégis az Árnyvadász tekercs: összetekerve, piros szalaggal átkötve feküdt a dobozban, már kinyitni is kifejezetten izgalmas volt. Mint egy második meglepetésdoboz, a nyitásnál kíváncsian vártam, mi lehet benne. És mennyire örültem: Árnyvadász rúnák a falra! Itt határozott dicséret jár a kivitelért - nem papírra van nyomva, hanem erős és tartós anyagra, a szélek megpörkölése régies hatást kölcsönöz neki, a piros szalad is hangulatos, és nagyon tetszik, hogy nem csak egy egyszerű logó, a benne lévő fa is tartást ad neki.
Ez megint csak olyan ajándék, amit a kinti dobozokban is látok és mindig irigykedve figyelek. Nagyon nagy piros pont!
Ekkor jött a könyv, és még mindig nem volt vége a meglepetések sorának!
A könyv maga ugyanis az előbb emlegetett könyvszütyőben érkezett, ami ráadásul szép feliratos, igazi könyvmoly álomtermék. Méretre is, anyagra is szuper - először nem tudtam eldönteni, latin, olasz vagy valami más latin alapú nyelv a felirat, egy olvasó felvilágosított, hogy olasz. De passzol a tematikához is. Tuti használni fogom, tök jó, hogy nem kell majd félteni a könyveket a táskámban.
És akkor a könyvnél jött az igazi meglepi. No nem az, hogy mi a könyv, mert azt, hogy a Raziel lesz, már korábban kitaláltam. (Bár örülök neki, mert még nem olvastam, és kíváncsi vagyok rá.)
Hanem az, hogy mi volt a könyvön belül - amit először észre se vettem. Egyrészt volt benne egy tollas könyvjelző. Másrészt - és ez a kettő a lényeg: egyedi a kötet! Egyrészt a szerző dedikálta a könyvet - nem egy papírt, nem egy üzenetet, hanem tényleg a könyvet! De ez még nem minden, lapozgatás közben vettem észre, hogy a könyvön belül itt-ott post-itek lapulnak, személyes üzenetekkel, amik a könyv adott részeihez kapcsolódnak. Nincs belőlük ugyan túl sok, de így is, kézzel írt és abszolút egyedi, ilyet máshol nem kap az ember. Zseniális ötlet, meg vagyok véve kilóra. (Még akkor is, ha nem használunk passzív szerkezetet a magyarban. :D)
Ha valami kritikával kéne élnem, az talán az lenne, hogy az ajándékok sokkal inkább passzolnak a doboz tematikájához, mint magához a könyvhöz - hiszen Árnyvadászosok, nem pedig "Razielesek".
Összesítve imádtam ezt a dobozt, az egy-egy apró építő kritikámat eltekintve 100%-ban elégedett vagyok, vigyor ül a képemen, szerintem talán ez az eddigi kedvenc itthoni dobozom, azokat is beleértve, amiket képeken láttam. Igaz, az igazsághoz hozzátartozik, hogy valamivel drágább is, mint a Book a Sloth Club doboz, mert ez 8990.-, de az ajándékok tényleg szuperek voltak, és külön értékeltem, hogy érezhető, nem csak másolták más ötleteit, hanem tényleg beledobta a csapat a sajátjait is - például a személyes üzikkel, a könyves karakteres apróságokkal és le a kalappal a rúnás tekercs előtt is.
Csak így tovább!
A májusi csomagot egyébként a DESZY10 kuponkód használatával 10%-kal olcsóbban rendelhetitek! ;)
Nincsenek megjegyzések