Breaking News

12 emlékezetes idézet Albus Dumbledore-ral

Albus Dumbledore a Harry Potter sorozat egyik legemlékezetesebb, és talán legtöbbször vita tárgyát képező alakja. Lehet vitatkozni arról, hogy meleg-e vagy sem, arról, hogy most akkor jó vagy rossz, hogy miért tett vagy éppen nem tett valamit. Meg persze arról, hogy BELEDOBTA-E HARRY A NEVÉT A SERLEGBE, és ha igen, akkor nyugodtan vagy kiáltva... (Elnézést, ezt muszáj volt.)



Dumbledore igazgatói portréja (Pottermore)


Június 30-án távozott az élők sorából a Roxfort igazgatója, ezért előtte tisztelegve összegyűjtöttem 12 emlékezetes idézetet Dumbledore-ral. Ezek közül némelyik vicces, némelyik bölcs... egyébként meg zokni.


Ah! Bogoly Berti féle Mindenízű Drazsé! Ifjúkoromban az a szerencsétlenség ért, hogy kifogtam egy hm… hányásízű darabot. Azóta, sajna, nem sok kedvem van kísérletezni vele – de ettől a finom tejkaramellától nem kell félnem, igaz-e?
Dumbledore mosolygott, és bekapta az egyik aranybarna drazsét. Nyomban köhögni kezdett tőle.
– Mordizomadta! Fülviasz!


– Hébe‐hóba a Próféta is kénytelen igazat írni – bólogatott Dumbledore. – Igen, ezen vitatkoztunk. De hát úgy tűnik, Rufusnak végül mégis csak sikerült becserkésznie téged.
– A fejemhez vágta, hogy ízig‐vérig Dumbledore embere vagyok.
– Ez igazán nem volt szép tőle.
– Mondtam neki, hogy így is van.
Dumbledore szólásra nyitotta a száját, de aztán újra becsukta. Hátul, az ajtó mellett Fawkes, a főnixmadár halkan, dallamosan felbúgott. Harry szörnyen zavarba jött, mert észrevette, hogy Dumbledore égszínkék szemét könny fátyolozza el – gyorsan bámulni kezdte hát a térdét. Mikor azonban az igazgató megszólalt, a hangja nyugodt volt.
– Meghatottál, Harry.


Albus Dumbledore időközben felállt székéből. Kitárt karokkal, sugárzó arccal nézett végig a diákokon, mintha elképzelni se tudna nagyobb örömöt, mint hogy így együtt látja őket.
– Isten hozott benneteket! – szólt. – Szívből köszöntök mindenkit az új tanév kezdetén itt, a Roxfortban. Mielőtt kezdetét veszi a bankett, szeretnék néhány szót szólni. Íme: Filkó! Pityer! Varkocs! Dzsúzli!… Köszönöm!


– Még szerencse, hogy sötét van. Utoljára akkor pirultam el így, amikor Madam Pomfrey megdicsérte az új fülmelegítőmet.
McGalagony professzor szúrós pillantást vetett Dumbledore-ra.


– Az embernek soha nem lehet elég zoknija – magyarázta Dumbledore. – Megint elmúlt egy karácsony, és megint nem kaptam egyetlen zoknit se. Nekem mindig mindenki csak könyveket ajándékoz.


– Sokféle bátorság van – szólt mosolyogva Dumbledore. – Nem kevés kurázsi kell hozzá, hogy szembeszálljunk az ellenségeinkkel, de ahhoz sem kell kevesebb, hogy a sarkunkra álljunk a barátainkkal szemben.


– Hogy van, professzor úr? – Rita Vitrol felállt, és lapátkezét Dumbledore felé nyújtotta. – Remélem, olvasta a Mágusok Nemzetközi Szövetségének nyári konferenciájáról írt cikkemet.
– Elbűvölően otromba volt – felelte mosolyogva Dumbledore. – Különösen azt a részt élveztem, ahol vaskalapos tökfilkóként jellemez engem.


Dumbledore megköszörülte a torkát, és mosolyogva végignézett a Mordont bámuló diákok seregén.
– Tehát, ahogy mondtam – szólt –, iskolánk az elkövetkező hónapokban igen érdekes esemény színhelye lesz – egy olyan eseményé, amelyre több, mint egy évszázada került sor utoljára. Nagy örömmel tudatom veletek, hogy a Roxfortban idén megrendezzük a Trimágus Tusát.
– VICCEL!? – kiáltott fel Fred Weasley.
A feszültség, amely Mordon érkezése óta érződött a teremben, egy csapásra feloldódott.
Szinte mindenki nevetett, és Dumbledore is mosolyogva bólogatott.
– Nem, nem viccelek, fiatalúr – felelte –, bár most, hogy említed, a nyáron hallottam egy remek viccet a trollról, a banyáról és a leprikónról, akik elmennek együtt a kocsmába…
McGalagony professzor hangosan megköszörülte a torkát.
– Öhm… ez talán most nem időszerű… nem… – dörmögte Dumbledore. – Hol is tartottam? Á, igen, a Trimágus Tusa…


– Ó, én bizony korántsem merném állítani, hogy ismerem a Roxfort összes titkát – szólt kedélyesen Dumbledore. – Épp ma hajnalban történt, hogy a mellékhelyiség felé tartva elvétettem az irányt, s egy számomra mindaddig ismeretlen szobában találtam magam, mely különféle éjjeliedények páratlanul gazdag gyűjteményét tartalmazta, igen ízléses elrendezésben. Később visszatértem alaposabban szemügyre venni a helyiséget, de tapasztalnom kellett, hogy az időközben eltűnt. Természetesen nem adom fel a reményt, hogy újra megtalálom. Meglehet, hogy a helyiség csak hajnali fél hatkor tekinthető meg, vagy esetleg mikor a hold az első negyedében van. No persze az sem kizárt, hogy a rejtély kulcsa a teli hólyag.


– Hát persze, hogy szeretünk! – szólt szenvedélyesen Harry. – Csak nem gondolod, hogy bármi, amit az az álnok kígyó… Bocsánat, igazgató úr – tette hozzá gyorsan, Dumbledore-ra sandítva.
– Sajnos átmeneti hallászavarban szenvedek, Harry. – Dumbledore hüvelykujjával malmozott, és a plafont nézegette.


Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni.


– Még egyet mondjon meg, kérem – szólt Harry. – Ez itt most valóságos dolog? Vagy az egész csak a fejemben történik?
Dumbledore rámosolygott. A hangja erősen, tisztán zengett Harry fülében, bár alakját már elfátyolozta a leszálló fényes köd.
– Hát persze, hogy mindez a fejedben történik, Harry, de attól még miért ne volna valóságos?

Nincsenek megjegyzések