Breaking News

Új előzetes érkezett az Elveszett próféciákhoz

Az Elveszett próféciákhoz már amúgy is kaptunk két előzetest (itt és itt) - most pedig itt az újabb!

Neil Gaiman és Terry Pratchett közös regényéből az Amazonra készülő Elveszett próféciák sorozat az első előzetes alapján kellően őrültnek tűnik. Adott nekünk egy démon (David Tennant) és egy angyal (Michael Sheen), akik furcsa szövetségre lépve próbálják megakadélyozni az Apokalipszist.



Az előzetest sajnos nem tudom beágyazni, így egyelőre a képre kattintva nézhetitek meg.


A könyv fülszövege:

Isten hét nap alatt teremtette a világot.
Az Ördög hét nap alatt elpusztíthatja azt… már ha sikerül neki.
Ismerkedjünk meg Adammel, az Antikrisztussal, akit elcseréltek: az Apokalipszis Négy Motorosával, akik bőszen igyekeznek beteljesíteni az Armageddont, egy démonnal és egy angyallal, akik szívesen megakadályoznák ezt; és Anatéma Apparáttal, bizonyíthatóan boszorkánnyal, akinek kezében ott a kulcs, de még nem tudja ezt, ráadásul üldözőbe vette az újjáalakult Inkvizíció…
Ez lenne tehát az Útikalauz az Armageddonhoz Terry Pratchett, a méltán híres Korongvilág-regények írója, és Neil Gaiman, a több fantasy díjat nyert Sandman képregény-sorozat, és megannyi dark fantasy történet megalkotója tollából.

Nincsenek megjegyzések