Ezt a kivágott jelenetet dugdosták eddig a Végjáték készítői: Tony és Morgan beszélgetése
Figyelem! A poszt Végjáték spoilereket tartalmaz
Már a Végjáték premierje előtt tudtuk, hogy a 13 okom volt sztárja, Katherine Langford is szerepel a filmben. Viszont a moziból még is úgy jöttünk ki, hogy nem volt benne - ugyanis kivágták a jelenetét.
Ő ugyanis Tony lányának felnőttebb változatát játszotta. Az eredeti ötlet szerint Tony a halála után találkozott volna a lányával, rögtön a csettintés után, és ez a beszélgetés mintegy megnyugtatta volna őt, hogy jó döntést hozott. Így pedig békét lelhetett volna. És nyilván meglehetősen érzelmes jelenetnek szánták.
A hivatalos indoklás szerint a vágásnál úgy érezték, nincs elég érzelmi kötődés a jelenetben, mivel akkor láttuk először.
Amióta tudok róla, nagyon kíváncsi voltam a jelenetre, és bár én kereknek éreztem így a filmet, úgy éreztem, ez a jelenet különálló egészként nagyon fog tetszeni.
A Disney+ ma elindult Amerikában, és ott végre megosztották a jelenetet! Hivatalosan még nincs fent sehol, de egy rajongói felvétel már felkerült róla.
Bevallom, abszolút megértem, hogy a készítők inkább kivágták. Én sem éreztem olyan érzelmesnek, amilyennek lennie kellett volna, és nem csak azért, mert először látjuk a karaktert - szerintem a párbeszéd elég gyermetegre sikerült, és bár a készítők dicsérik a színészi játékot, nekem nem volt meg az összekattanás Tony és a lánya között.
És ez már csak azért sem indokolható azzal, hogy először látjuk Morgant, mert ott van ellenpéldának Scott esete - az ő találkozása a közben felnőtt lányával szerintem nagyon érzelmes pillanat volt.
Na de mindenki döntse el maga, jöjjön a felvétel - érdemes gyorsan megnézni, mielőtt törlik:
Nincsenek megjegyzések