Breaking News

Elolvashatjuk A szabadság ötven árnyalata Christian szemszögének első fejezetét!




Már megírtam, hogy idén június 1-jén megjelenik az utolsó A szürke ötven árnyalata kötet Christian szemszöge is, érkezik a Freed. 

Viszont most bele is olvashatunk a végleges verzióba.

Az írónő egyszer már megosztotta az első fejezetet, még tavaly június 18-án, Christian születésnapja alkalmából. Azóta viszont átesett egy elég komoly szerkesztésen.

Ahogyan E. L. James írja:

"Amikor megosztottam a részletet, a könyv írásának közepén járta, és tavaly szeptemberig nem is fejeztem be az első változatot. Azóta a regény több verzión van túl, több átíráson esett át, amit nagyon szerettem. Ezenkívül egy elég komoly szerkesztésen is átesett (köszönet mindenkinek, aki részt vett benne), így gondoltam, szeretnétek elolvasni a megjelenés előtt az új, átírt verziót is az első fejezetből."

Úgyhogy az írónő megosztotta a végleges első verziót, amit az alábbi linken olvashattok.



Nincsenek megjegyzések