Breaking News

Shailene Woodley lesz a Három nő adaptációjának egyik főszereplője!




Lisa Taddeo Három nő című regénye a nonfiction bestseller listák élére került annak idején, így nem különösebben meglepő, hogy lecsaptak az adaptációs jogaira.

Ennyit már eddig is tudtunk, most viszont megvan az első fontos szereplő is a sorozathoz: Shailene Woodley!

A sorozat executive producerei maga Taddeo, a showrunner Laura Eason, illetve Kathy Ciric és Emmy Rossum. Azt is tudjuk, hogy az első két részt Louise Friedberg rendezi, aki szintén executive producer is. 




Fülszöveg:

Betekintés ​a vágyba: három amerikai nő szexuális életének megragadó igaz története. A vágy izgató és gyötrő. Uralja gondolatainkat és felborítja életünket. Rejtett mozgatónk, amely teljesen soha nem kiismerhető. A soha azonban relatív: Lisa Taddeo arra tesz kísérletet, megmutassa a vágy különleges útjait.
Egy indianai kertvárosban él Lina, a kétgyermekes háziasszony. Tízéves házassága kihűlt, napjai azzal telnek, hogy főz és takarít egy férfira, aki nem hajlandó szájon csókolni, mert úgymond viszolyog az érzettől. Lina elszörnyed, amikor a házassági tanácsadója a férjének ad igazat. A szeretetmegvonástól pánikrohamai vannak. Egy nap azonban viszonyt kezd régi szerelmével, és a kapcsolatnak teljesen a hatása alá kerül.
Az észak-dakotai Maggie tizenhét éves középiskolás lány, amikor megértő társra talál jóképű, nős angoltanárában. Bizalmas esti üzenetváltásaik titkos testi kapcsolathoz vezetnek, és már arról álmodoznak, hogy egyszer iskola helyett egész nap szeretkeznek. A férfi azonban szakít vele egy reggelen. Maggie ott áll érettségi, életpálya és vágyott célok nélkül. Amikor megtudja, hogy a férfi az Év Tanára lett, bíróság előtt tárja fel, mi történt vele, ám volt iskolatársai és az ügyét tárgyaló esküdtszék hitetlenkednek. A per fejtetőre állítja a csöndes kis közösséget.
Sloane gyönyörű, sikeres, kifinomult étterem-tulajdonosnő. Boldog házasságban él egy olyan férfival, aki szereti nézni, amikor ő más férfiakkal és nőkkel szexel. A férje választ partnert csak neki vagy egy hármashoz, ő pedig gondoskodik arról, hogy mindenki elégedett legyen. Sloane vívódni kezd: meddig a férje vágya ez, s mettől az ő sajátja. Egy nap új férfit visznek az ágyukba, aki azonban olyan titkot hordoz, amely végül rákényszeríti Sloane-t a szembenézésre: házasságában kuszán alakulnak a hatalmi viszonyok.
A Három nő történetei a vágy sérülékenységét, összetettségét, egyenlőtlenségét behatóan, érzelmi erővel megjelenítő sztorik. Három feledhetetlen nő és egy kivételes író bemutatkozása: mindannyiuk élményei megerősítenek minket abban, hogy nem vagyunk egyedül.

Nincsenek megjegyzések