Breaking News

Moziztam - A Bridgerton család - 2. évad 1-2. rész


Ma már nagy eséllyel nem fogom tudni folytatni A Bridgerton családot, mert dolgozom késő estig, viszont arra gondoltam, az eddig látott első két rész alapján leírom az első benyomásaimat.

Igyekszem kettéválasztani a gondolataimat azzal kapcsolatban, hogy a könyvtől függetlenül mit gondolok, illetve hogy a könyvvel összevetve mit gondolok.

Úgyhogy első körben szeretném leszögezni: nagyon tetszik eddig az évad, azt kell mondjam, szerintem az első két rész még izgalmasabb is, mint az első évad esetében. Lehet, hogy az is segít, hogy már nem kell annyi karaktert egyszerre bemutatnia a szériának, de szerintem az is benne van, hogy Anthony és Kate karakterei és együtt a párosa izgalmasabb, mint az első évados Daphne-Simon páros. Utóbbiból kihozták a sorozatban, amit tudtak, ezzel együtt vállalom, hogy így is jobb ez a páros, mint az első. 

Viszont ezzel együtt muszáj megjegyeznem: láthatóan egyre jobban eltávolodnak a könyvektől. Ennek ráadásul csak egyik része az, hogy a főszereplő karaktereken miket változtattak, a másik része pedig az, hogy a mellékszereplőknek sokkal nagyobb szerep és a könyvekben nem olvasható szál jut.





Na de első körben maradjunk a főszereplő párosnál.

Anthony karaktere sok szempontból hozza azt, amit a könyvekben ebben az évadban. Ezzel együtt még mindig sokkal fafejűbbnek is érzem, mint a könyvben. Ott sokkal nagyobb adag komolyság jutott neki a feladataival, de igazából szeretem a sorozatos Anthonyt.

Ugyanezt érzem Kate esetében is. Mintha minden karaktert szeretnének picit erőteljesebbé, ha úgy tetszik, nem feltétlenül rossz értelemben szélsőségesebbé tenni. Kate nagyon határozott a könyvekben is hajadon létére, a sorozatban viszont sokszor már szélsőségesen az. Míg a könyvekben Kate mindig az illem határai között tartja a véleményét, még ha ki is fejezi a maga keretei között, a sorozatban sokszor sutba vágja az illemszabályokat, és hirtelen cselekszik. Nincs problémám ezzel a Kate-tel, viszont én szerettem azt a fajta intelligens, visszafogott határozottságot is, amit a könyvben megszoktam tőle. 

Egyébként hozzá kell tenni, nem csak a karakterek tekintetében akarnak erőteljesebbek lenni, mint a könyvek. Több extra konfliktust és megoldandó problémát is behoztak, amikkel emelik a téteket az évadban.

Az egyik mindjárt Kate-hez és Edwinához kapcsolódik, nevezetesen még tovább fokozták, miért olyan fontos, hogy Edwina jó házasságot kössön. A rokoni szálak variálása miatt azért itt komolyan felmerül a kérdés, mit változtatnak a sorozatban a kapcsolatok végkifejletén, hiszen a könyvben Edwina nem egy vikomthoz megy - csak hogy ne spoilerezzek túl nagyot. 

Mindezeken felül ott van a Featherington háztartás problémaköre az új Lord Featheringtonnal, ami a könyvekben egyáltalán nem jelenik meg. Ezzel együtt nagyon élvezem, talán ez a kedvenc újításom a könyvekhez képest - hozzáteszem, az új Lordot igencsak szimpatikusnak találtam és már találgattam, vajon kivel hozzák majd össze, de Cressida elég sokat rontott a szememben a renoméján.




Természetesen megy tovább a nagy Lady Whistledown nyomozás is, rögtön három plusz szálat is visznek a könyvhöz képest ezen a fronton. Ott van egyrészt a királyné szála, ami számomra ezen a fronton a leggyengébb. Értem, miért vannak sokan oda érte, de ez sokkal inkább a színésznő teljesítménye, mint a forgatókönyvé. Azért, hogy mindenhová be tudják passzírozni, elég sokat hajlandóan változtatni a kor szokásain, és bármilyen szórakoztató ez, időnként már túlságosan is karikírozottnak érzem a karakterét - amolyan "na, így látják a királyi családot az amerikaiak" módon eltúlzottnak érzem.

Eloise is folytatja a nyomozását, és az eddigi két rész alapján egy kissé más irányba viszi ez őt, mint gondoltam - lehetséges, hogy kapcsolatba fog kerülni a nőjogi mozgalmakkal? Ez kedvemre való és Eloise-hoz nagyon passzoló ötlet, bár kicsit félek, innen hogy fogják visszajuttatni a szálát oda, ahol végül a könyvekben kiköt a karakter. 

A harmadik vonalon magát Penelopét követhetjük. Megvoltak a magam kételyei azzal kapcsolatban, jó ötlet volt-e leleplezni őt már az első évadban - én kifejezetten szerettem a könyves huzavonát és nagy leleplezést a negyedik könyvben. Ezzel együtt ha már így döntöttek, el kell ismernem, a második évadban eddig kifejezetten érdekes volt végigkövetni, hogyan lavíroz Pen a társadalmi szabályok, a családja, a tapadós Eloise mellett úgy, hogy meg tudja őrizni az inkognitóját. 

A többi mellékszereplő kapcsán ki kell emelnem Benedictet. Bevallom, a könyvekben nem ő volt a kedvencem, Colin és Anthony után csak harmadik lehetett, viszont a sorozatban kifejezetten jól szórakozom rajta.

Egyébként a kedvenc jeleneteim között is ott volt hármuk vívása, kifejezetten tetszenek a Bridgerton testvérek közötti vicces adok-kapok jelenetek, ezekből többet is szívesen látnék.

Na, ennyit az első benyomásokról, majd még jövök a bővebb értékeléssel, ha befejeztem az évadot.

Nincsenek megjegyzések