Breaking News

Íme a Marvel filmes hírei a Comic Conról!




Csapjunk bele a lecsóba, és vizsgáljuk meg közelebbről, miket árultak el az érkező Marvel filmek kapcsán a Comic Conon. (Fontos: azt, hogy a helyszíni beszámolók szerint mik voltak az ott lefuttatott előzetesekben, nem spoilerezem el a posztban.)




Az első fontos bejelentés Kevin Feige-től az volt, hogy közös címet kapott a Marvel 4-6. fázisa: immáron hivatalos is ez a The Multiverse Saga, vagyis a Multiverzum Saga.





A legközelebb érkező Marvel film (és egyben at utolsó idei Marvel moziélmény) a következő Fekete párduc lesz, aminek a kapcsán nagy kérdés, hogyan tovább, hiszen Chadwick Boseman halálával újra kellett gondolni a filmet. 

Most kijött hozzá az első előzetes, amiben megemlékeztek róla is egy villanás erejéig, plusz feltűnik benne Namor, a Torpedó is, aki Atlantisz ura és a főgonosz lesz a filmben. 

Az előzetes:





Ezután következő majd jövő februárban a harmadik Hangya film. A Comic Conon ebből is mutattak egy kis ízelítőt, ám ez egyelőre nem nyilvános az interneten. Mindenesetre egy új plakátot kaptunk.

Ezen már hárman láthatóak, a harmadik alak feltételezhetően Cassie, vagyis Scott Lang lánya. Ez már csak azért is érdekes, mert nagyon úgy látszik, a Marvel a fiatal Bosszúállók csapatára készül, sorban bukkannak fel a második generációs, fiatal karakterek.

A poszter hátterében látható Kang is, akiről a Loki sorozat nézői még hallhattak. Ő lesz a film nagy gonosztevője, de hosszú távon ennél nagyobb szerepe van, erre utal az első újabb Bosszúállók film címe, a Kang Dinasztia is. 

A filmre visszatér Paul Rudd és Evangeline Lilly, illetve Michael Douglas és Michelle Pfeiffer is. A legutóbbi Bosszúállók filmhez képest lecserélték a Cassie-t alakító színészt: Emma Fuhrmann helyett Kathryn Newton alakítja a karaktert, ebből is arra lehet következtetni, hogy hosszabb távon is terveznek a karakterrel. Mellettük feltűnik a filmben Bill Murray is egy egyelőre ismeretlen szerepben.





Ahogyan már az előző bejegyzésben is írtam, bejelentettek néhány új filmet is.

Az egyik a Thunderbolts, egy teljesen új projekt. Ami nagyjából biztos: ebben láthatjuk visszatérni US Agentet, akit a The Falcon and the Winter Soldier nézői már ismerhetnek.





Kiderült a következő Amerika kapitány címe is, Captain America: New World Order, vagyis Amerika kapitány: Új világrend. Ahogyan a The Falcon and the Winter Soldier sorozatban is láthattuk, Sólyom lett az új Amerika kapitány, ebben a filmben már ő lesz a címszereplő.





A Galaxis Őrzői 3. kapcsán talán az a legérdekesebb, amit James Gunn rendező nyilatkozott: "Ez ennek a történetnek a vége. Néhány sztorinak vége van. Ez persze enm jelenti azt, hogy mindenki meghal."




Az új Fantasztikus Négyes film fázisindító lesz, ez fogja berobbantani a hatodik fázist. 




Szintén biztos továbbra is, hogy érkezik a Blade, vagyis a Penge, méghozzá már jövőre. 




Bomba hír, hogy lesz újabb Bosszúállók film, méghozzá kettő is, ráadásul egyazon évben érkeznek! Az egyik a The Kang Dynasty, a másik a Secret Wars. Aki kicsit jobban ismeri a képregények világát, azok ezekből a címekből már levonhatnak következtetéseket arról, merre viszik tovább a filmes világot. 





Nincsenek megjegyzések