Breaking News

A Könyvmolyképző a Könyvfesztiválon is szeretne megemlékezni Böszörményi Gyuláról

A Könyvhét után még abban reménykedhettünk, hogy az őszi Könyvfesztiválon találkozhatunk majd Böszörményi Gyulával, ahol már az új könyvet, A hullaházi skandallumot is dedikáltathatjuk vele. Az élet viszont mindent felülírt...

A kiadó pedig úgy döntött, emlékdedikálást szervez, ha már az a lehetőség többet nem adatik meg nekünk, hogy találkozzunk vele. 





Ahogy írják:

A szívünkben örökre élni fog!

Az idei Könyvfesztiválra jelenik meg Böszörményi Gyula utolsó regénye, A hullaházi skandallum. Az öröm mellett ez a Könyvfesztivál a búcsú érzésével is párosul, hiszen Gyula bátyó sajnos a nyáron elhunyt.

Ezen az eseményen szeretnénk az olvasókkal együtt búcsúzni Böszörményi Gyulától. 

Az esemény ideje alatt GE02 standunkon üzenetet írhatsz kedvenc szerződnek, amit kedved szerint felragaszthatsz az erre biztosított falra, vagy elhelyezheted egy kosárba.

Vasárnap 14 órától zárásig pedig emlékdedikálást tartunk.
"Gyújts" velünk Te is elektromos mécsest Böszörményi Gyula emlékére, fényük mutasson utat neki a Világfa csúcsán. 

Tűzvédelmi szabályok szerint csak és kizárólag elektromos mécses használata megengedett, amit a helyszínen is meg tudsz vásárolni, de otthonról is hozhatsz. 

Emlékezzünk együtt nemzedékének egyik legnagyobb ikonjára!


A kiadó teljes Könyvfesztiválon programját ide kattintva nézhetitek meg, itt pedig külön eseménynél jelezhetitek, ha szeretnék részt venni Böszörményi Gyula megemlékezésén. (Fontos, hogy ez nem kötelező, de szerintem szép jelzése annak, mennyi mindenki szeretne búcsút venni tőle ilyen formában is.)

Nincsenek megjegyzések