Az Off Campus színésze is csatlakozik a The Housemaid - A téboly otthona folytatásához!
Akkora siker lett a The Housemaid - A téboly otthona film, hogy berendelték a folytatást is, azóta pedig zajlik a casting.
Az első könyv adaptációja az első kb. 2,5 hétben 133 millió dolláros bevételt produkált, ami világossá tette, hogy nyereséges lesz, hiszen alig 35 millióból készült, ezután rögtön be is rendelték a másodikat.
Freida McFadden könyvének alapból is van folytatása: egy trilógiáról, mellé pedig egy kiegészítő kötetről beszélünk, így a filmeseknek bőven van mihez nyúlnia. És mint kiderült, számítottak is a sikerre, ugyanis a második film már előkészületi szakaszban van néhány hónapja, és idénre már tervezik is a forgatást.
A The Housemaid's Secret, magyar címén A bosszú otthona adaptációja 2027. december 17-én várható.
Most egy izgalmas castinghír érkezett: a film folytatásában szerepelni fog az Off Campus egyik színésze, a Deant alakító Stephen Kalyn is!
Kaptunk egy videót is róla a bejelentéshez. Ez két okból is izgalmas: a nyilvánvalón kívül azért is, mert eszerint megérkezett a folytatásra, ez azt sejtetheti, hogy esetleg már be is fejezte az Off Campus 2. évadának forgatását!
A videó:
Welcome home, Brock. Stephen Kalyn joins the cast of The Housemaid’s Secret: coming to theaters December 17, 2027. pic.twitter.com/hMi6X8XSUP
— The Housemaid (@HousemaidMovie) August 31, 2026


Nincsenek megjegyzések