Cover Reveal - Cora Carmack: Inflict

Sziasztok!

Tavaly már olvastam Cora Carmack új természetfeletti szállal is operáló new adult könyvét, az Inspire-t, tekintve, hogy a görög mitológiának is szerepe volt benne, ki sem hagyhattam. A véleményemet ITT olvashatjátok.

Közben új borítót kapott az első rész, mutatom:



És most érkezik a folytatás, ami már az új első részhez passzoló borítót kapott.


Fülszöveg:



Wilder Bell veszélyes alkut kötött...
Cserébe az esélyért, hogy rátaláljon a szerelemre, feladta az életét.

A történelem ókori görög múzsaként ismeri Kalliopét, de Wilder számára egyszerűen csak a nő, aki mellett szeretne minden éjszaka elaludni, és aki mellett minden reggel ébredne. Alkut kötött Hádésszal, de az Alvilág Ura csak a halállal üzletel. Most Wilder a hideg és nyomorult túlvilágon van, és várja, hogy Kalli eljöjjön érte. El fog jönni. Hinnie kell benne. Mert a másik alternatíva rosszabb a halálnál is.
Kalliopé egész létezése során tudta, hogy ő egyszerre áldás és átok azok számára, akikkel kapcsolatba került. Wilder sem kivétel. Szerette őt, és megölette. Most, hogy visszaszerezze, szembe kell néznie egy cselszövő istennel, egy veszedelmes próbatétellel és magával a halállal. De mielőtt ez megtörténik, az Alvilág többet vesz el tőle, mint amit lehetségesnek gondolt.
Ahhoz, hogy újra egész lehessen, előbb el kell veszítenie mindent.


>>> Goodreads <<<



Megrendelési linkek:



Amazon eBook ** Amazon Paperback



A borító:




A szerzőről:



HeadshotCora Carmack egy huszonegynehány éves írónő, aki huszonegynehány évesekről ír. Sok mindennel foglalkozott már életében. Volt unalmas munkája (pl. egy hipermarketben), izgalmas munkája (pl. színházban), stresszes állása (pl. tanárként) és álommunkája (pl. az írás). Imádja a színházat, az utazást és bármit, ami megnevetteti. Szereti a szereplőit a lehető legképtelenebb helyzetekbe hozni, és miközben segít rajtuk, megpróbálja őket összeboronálni valakivel. Hiszen a kétbalkezes embereknek is szükségük van szerelemre…

Honlap | Twitter |
Facebook
| Goodreads szerzői profil

 

Rendeld meg a képre kattintva!