Beszéljünk egy kicsit a fanfictionökről!

Sziasztok!

Az írók témázós körblogolásának, a Sorok mögöttnek a legutóbbi tárgya a fanfictionök világa volt. Ennek nagyon megörültem, az összes bejegyzést el is olvastam, és kétségtelenül gondolatébresztőek voltak - kikívánkozott belőlem is egy bejegyzés a téma kapcsán. (Az írók bejegyzéseit a poszt végén linkelem.)

Valójában a poszt ötlete már néhány hónapja felmerült bennem, de akkor időhiány miatt nem jutottam el a megvalósításig. Ez akkoriban történt, amikor Stephenie Meyer megírta a gender-swapped Twilightot, én meg nagy bőszen hangoztattam, hogy 1) gyakorlatilag fanfictiont írt a saját könyvéhez és 2) kb. ugyanezt már fanficszerzők is megcsinálták előtte, talán még több munka és ötlet befektetésével is, mint ő.
Akkor hangzott el egy netes ismerősöm szájából valami olyasmi, hogy ő azért nem támogatja a fanfictionírást, mert számára a szerző és a mű kapcsolata szent és sérthetetlen. 

Én meg elgondolkoztam, és vitába szálltam volna, de inkább nem tettem. Gondoltam, majd egy bejegyzésben megteszem, és most végre eljött az ideje!




Az számomra teljesen nyilvánvaló, hogy én egy ilyen vitában a "fanfictionösök" oldalán állok. Én magam is írtam fanfictionöket, és valóban egy külön világ az egész. Amikor tök idegen emberekkel megtaláljátok az összhangot, csak mert ugyanazt szeretitek, az egy csoda. Persze ehhez nem feltétlenül kellenek a fanficek, a mai napig megtapasztalom ezt a könyves blogon is, de a fanfictionírás a rajongás egy más szintje. (Bár nem feltétlenül jelent beteges rajongást, lásd lentebb!)

Aki szeret olvasni, az már bizonyára megtapasztalta azt az érzést, amikor egy világot, egy karaktert vagy esetleg több szereplőt, egy ötletet úgy istenigazából a magáénak érez. Még ha csak szórakoztató irodalmat olvasunk is, az a normális, ha pörög az agyunk olvasás közben, pont ezért zseniális ez a szervünk. Miközben olvassuk, mi történik, az agyunk már mindenféle lehetőséggel előáll, hogy mi történhet, próbálja megfejteni a nagy rejtélyeket, mindenféle helyzetet elképzel, előrevetít - ami vagy bejön, vagy nem. Elkezdünk megszeretni szereplőket, és mondjuk imádjuk vagy utáljuk őket együtt. Vagy imádjuk, hogy mennyire utálják egymást. Aztán amikor letesszük a könyvet, esetleg befejezzük a könyvsorozatot, jó esetben elönt a "kielégülés" érzése. De még ilyenkor is lehetnek a fejünkben "mi lett volna, ha" és "mi lett ezután" kérdések. Ez teljesen normális, az agyunk ráállt valamire, és pörög tovább. Érzelmileg kötődünk, és még nem akarunk elválni. 

A legtöbb embernél ezen a szinten meg is áll a dolog, akár néhány napig még "gyászolja a történetet", viszont vannak, akiknél nem, akik ezt papírra vetik történetek, rajzok formájában, esetleg videót készítenek, és ezzel megalkotják a maguk verzióját. Vagy mert annyira szerették az eredetit, hogy egyszerűen nem elég belőle, vagy mert valami annyira nem tetszett, hogy szeretnék "helyrehozni" maguknak. (Ó, a dühítő érzés: mennyivel jobb lett volna, ha...)


Még akár az is előfordulhat, hogy a történetet nem is ez hívja elő, hanem mondjuk egy újraolvasás. A Harry Potter világban többször tapasztaltam már, hogy az újra- meg újra- meg újraolvasás után hirtelen egy jelenetet máshogy látok - ott egy lyuk, egy apró kérdőjel, ami ugyan nem hiány, de beugrik, hogy ott mi történhetett valószínűleg. (Kedvenc példám Harry Potter-rajongóknak, és igen, sok ilyen példa lesz, mert én ebben vagyok leginkább otthon. Szóval a Bölcsek kövében Harry elindul éjszaka a láthatatlanná tévő köpeny alatt a könyvtár zárolt részlegére, majd Fricsbe és Pitonba ütközik, ezért bemenekül egy szobába - ahol is megtalálja Edevis tükrét. Könnyen lehet, hogy Piton egyszerűen csak éjszaka épp arra "járőrözött", de mi van, ha mégsem? Miért lehetett pont azon a folyosón? Lehet, hogy épp Edevis tükrénél járt? Lehet, hogy ő is elcsábult, mint Harry, hogy csak még egyszer láthassa Lilyt a tükörben?)

A lényeg: ha olvasunk, nem tudunk elvonatkoztatni magunktól. Az olvasmányélményünkben benne vagyunk mi magunk is, a gondolataink, az érzelmeink. Nem véletlen, hogy egyes művek teljesen mást jelentenek az életünk különböző korszakaiban újraolvasva. És az sem véletlen, hogy ugyanazt a művet olvasva mást élünk át mindannyian - van, aki imád egy könyvet, más meg utálja. Még a legjobbnak elkönyvelt könyvekre is igaz ez. És ez az a pont, ahol egyszerűen nem tudok egyetérteni, legalábbis nem tisztán és áthághatatlanul, író és műve kapcsolatának szentségével. 

Értem az alapelvet. Az író oldaláról nézve valóban érdekes kérdés, hogyan éli meg a fanfictionök kérdését, hol a határ a fanfictiönök őrültségében, mennyire érzi "megrabolva" magát - ez az a pont, ahol jönnek a "Jane Austen forogna a sírjában" megjegyzések. 

Másrészről viszont abszolút hiszek abban, hogy olvasáskor a mű író és olvasó közös tulajdona. Ebben a kapcsolatban hárman vannak. Ezért is volt számomra mindig kicsit problémás a verselemzés - nem voltam hülyegyerek, általában értettem is a lényeget és voltak saját gondolataim is, de két mondat az őrületbe tudott kergetni. Az egyik "A költő azt gondolta", a másik pedig az "Ez azt jelenti". Mindkettőnek megvan persze az alapja, de honnan tudja bárki, mit gondolt a költő, és ki meri 100%-os magabiztossággal kijelenteni, mi mit jelent?
A mű és a befogadó együtt létezik, kézenfogva. Az író (költő stb.) papírra vetett valamit, aztán elengedte a mű kezét, hogy aztán az olvasó foghassa meg azt újra. És lehet, hogy az olvasó máshogy szorítja meg. Lehet, hogy az író valahová bőrkeményedéseket szánt, de az olvasó, akinek érdesebb a keze, meg sem érzi az apró göröngyöket.
Ha én elolvasok egy könyvet, 100%, hogy nem pont ugyanazt az élményt tapasztalom meg, mint amikor Kovács Jóska elolvassa. Életünknek, korunknak, tapasztalatainknak, tudásunknak, épp aktuális érzelmi állapotunknak, ízlésünknek megfelelően teljesen más dolgokat fogunk átélni és megtapasztalni, máshogy fogjuk elképzelni a szereplőket és a helyszíneket (ezért a filmek esetén a sok "Én nem így képzeltem" felkiáltás), más mondatok maradnak majd meg bennünk, más fog tetszeni és nem tetszeni... Nagy eséllyel lesznek közös pontok, de nem csak az lesz, sőt... 

Ha nagyon John Greenes akarnék lenni - ó, és akarok is -, akkor ez számomra valahogy így nézne ki:




Vannak közös pontok, viszont mindenkinek megvan a maga része is, amin nem osztozik más olvasóval, de még az íróval sem...

Szóval ha a szerző és az olvasó, és a szerző és egy másik olvasó, illetve olvasó és olvasó fejében nem teljes az összhang, nem ugyanaz a mű, akkor hogyan beszélhetünk arról, hogy a szerző és művének kapcsolata szent és sérthetlen? Hiszen mindenki, minden egyes olvasással egy Forma-1-es autó sebességével csapódik bele ebbe a kapcsolatba. 

Nyilván egy fanfiction megszületése ezen azért túllép, és nem állítom, hogy az írónak nincsenek jogai. De a fanficek a műben gyökeredző élményből fakadnak - nem pedig tisztán a műből, és ezer százalék, hogy nem abból, amit az író számára a mű eredetileg jelentett. Ezért tartom kicsit feleslegesnek a "mit merészelsz leírni te ott?" vádakat. Nincs értelme - egy fanfiction lététől az eredeti mű nem lesz sem jobb, sem rosszabb, főleg, hogy a fanficszerzők többségének nincsenek komolyabb írói ambíciói.
(Ezért is lepett meg kicsit, hogy nagyon sokan a fenti körblogolásban pusztán egy íróvá válási út alacsonyabb rendű szintjeként kezelik a fanficírást, afféle ugródeszkaként, és arról nem igazán ejtenek szót, hogy előfordulhat, a ficíró nem is akar mást írni. Hogy nem az írás hajtja - mint nyilván a szó szoros értelmében vett írókat, a publikált fajtát -, hanem maga a kiinduló mű, az élmények és a benne dúló érzések. A legtöbben nem azért kezdenek el fanfictiont írni, hogy gyakoroljanak. Azért élnek az írás eszközével, mert így tudják elmesélni a történetet, ami a fejükben van, így tudnak visszatérni a világhoz, a szereplőkhöz, amit, akiket annyira szeretnek. Készülnek persze rajzok, videók, kisfilmek is, de a legszélesebb kör számára az írás az elérhető út. Írni bárki tud, még ha nem is feltétlenül kitűnően. Tehát az esetek többségében felesleges a kérdés, hogy tud-e saját világot vagy saját szereplőket alkotni egy fanficíró, mert nem is célja - se rövid, se hosszú távon. Ez olyan, mint egy hobbi - nem azért kezdesz el gyöngyöt fűzni, hogy aztán majd profi legyél és saját mintákat találj ki. Egyszerűen csak élvezed, hogy gyöngyöt fűzöl, még ha csak sablon alapján, egy egyszerűbbet is, magadnak. Aztán lehet, hogy végül feltámad az igényed, hogy profi legyél és saját mintát alkoss, és piacra dobd a portékád, de ha nem, akkor sincs semmi.)



Szóval a magam részéről abszolút támogatom a fanfictionöket. Ezek a szeretet megnyilvánulásai, és annak a példái, hogy az olvasót mennyire magával tudja ragadni egy történet, egy karakter, egy világ... A fanfictionök léte a(z egyik) bizonyíték, hogy az olvasás kaland, aminek nem kell véget érnie a könyv utolsó oldalán, a bizonyíték, hogy olvasás közben a fantázia szárnyal és áradnak a gondolatok és az érzelmek. A fanfictionök mindezeknek a gondolatoknak és érzelmeknek a kézzel fogható az olvasható, visszakereshető, mások számára is élményt nyújtó lecsapódásai. 

És akkor ezen a ponton elkezdhetnék még áradozni dolgokról: hogy milyen jó egy ilyen közösséghez tartozni, hogy mennyire hiszek benne, hogy a fanfictionök írása is fejleszti az íráskészséget, hogy mekkora sikerélmény lehet, amikor valakinek tetszik, amit csinálsz, hogy a fanfictionök létezése az eredeti mű és szerzője számára is reklám... És lenne mit mesélnem, higgyétek el, többek között ez a blog sem létezne, ha annak idején nem vágok bele a fanfictionözésbe. 

De ebbe most inkább nem mennék bele, számomra annak (f)elismerése a fontos ebben a bejegyzésben, hogy a fanfiction nem valami ördögtől való dolog, nem szükségszerűen törvénysértő, nem feltétlenül rossz minőségű és még annyi minden nem... 

Romboljuk le a tévhiteket!


TÉVHIT #1 - A fanficíró beteges módon rajong




A fanficek szerzőit nem úgy kell elképzelni, hogy a monitorok mögött a Merengő előtt üldögélve valaki talárt visel, villám alakú sebhelyet applikál a homlokára és bőszen hadonászik egy saját készítésű pálcával, mert annyira HP őrült. A fanfictionírók zöme teljesen normális ember, olyan, mint bárki más. Nincs a homlokukra tetoválva, amiért rajonganak, nem csupán arról az egy dologról képesek beszélni (bár az kétségtelen, hogy arról az egy dologról képesek nagyon sokat), nem követik őrültként kedvenc filmük szereplőit és nem kezdenek el kontrollálatlanul sikoltozni, ha esetleg meglátják. Persze a rajongásnak van egy ilyen szintje is, de nem minden fanficíró ilyen, és nem minden őrült rajongó kezd fanfictiont írni. 


TÉVHIT #2 - Minden fanfiction beteg párosításokról szól




Oké, nem tagadom, előfordul az ilyesmi. Néhány éves fanfiction pályafutásom során a világ legbetegebb párosításaival találkoztam. (Olyanokkal is, amik mellett életem első konkrét fanfictionje, ami Hermione-Piton párosítás volt, eltörpül. Persze más kérdés, hogy közben rájöttem, hogy nem is ez volt életem első fanfictionje, de erről egy kicsit lejjebb.) 
De amikor azt olvasom valahol, hogy a fanfiction az, amikor "idióták összehoznak lehetetlen, sokszor meleg párosokat" egy történetben, akkor azért kicsit megáll a szívem. 
Tisztázzuk a helyzetet! A fanfiction olyan rajongói írást jelent, melyben a szerző más író szereplőit, világát, esetleg cselekményét használja fel. 
Ezeket a szereplőket persze lehet úgy mozgatni, hogy szokatlan párosítások szülessenek, és általában a "kívülállók" számára ezek ragadnak meg leginkább, mert viccesek, lehetetlenek, felháborítóak, mert "túlmennek minden határon", mert "milyen őrültek vannak". Létezik ilyesmi, lightos és kevésbé lightos formában is, ám nem szabály. Tökéletesen romantikamentes fanfictionök is vannak. Eredeti párosokkal operáló fanfictionök is vannak. Olyan fanfictionök is akadnak, amelyekben a világ ugyan ismerős, de gyakorlatilag semmi más nem.

És akkor ezzel el is érkeztünk a következő tévhithez... 


TÉVHIT #3 - A fanfiction folytatás




Az előbb nem voltam hajlandó a Wikipédia fanficmeghatározását idézni, ugyanis a következőt írták: "A fanfiction valamely rendkívül nagy népszerűségnek örvendő műalkotás rajongók általi „továbbírását” jelenti. Ezekben a művekben hol magát a történetet folytatják, hol csupán az eredeti történet szereplőit mozgatják, az eredeti cselekménytől adott esetben homlokegyenest eltérő történetvezetéssel."
Oké, oké, a vége már jó, de a "továbbírás" szóválasztás elég megtévesztő, még így idézőjelben is. És egyébként is, gyakran találkozni ezzel a tévhittel. 
A fanfiction NEM feltétlenül folytatás. Lehet folytatás. Vagy nem. Megírhatja valaki Harry kalandjait a 19 évvel később fejezet után. Vagy nem. Ugyanis ha valaki a roxforti házalapítók történetét akarja megírni, az is fanfiction. Nagy eséllyel egy konkrét Harry Potter szereplő sem jelenne meg benne, nem lenne folytatás, a világ is sok szempontból különbözne (néhányszáz év sokat számít), mégis fanfiction lenne, mert Rowling világában mozgatna Rowling által kitalált legalább négy szereplőt.  


TÉVHIT #4 - Nem kellenek hozzá eredeti ötletek




Fanfictioníróként valószínűleg ez a legnagyobb sértés. Nem mondom, hogy minden fanfiction tele van eredeti ötletekkel, ez nem lenne igaz. De zseniális történetek vannak, elképesztően jó ötletekkel, néha még az is előfordul, hogy jobbak, mint az eredeti. (Hopp, kimondtam, vagyis leírtam, repülhetnek a kövek.)
Tegyük fel, hogy azt mondják neked, írj meg egy történetet Harry Potter fiáról. Mondjuk elindult a Roxfortba, és a te feladatod megírni, hogy mi történik vele az első évében. Van egy karaktered, akiről összesen néhány mondatnyi információd van az írónőtől; van egy világod, amiben amúgy eltelt közben 19 év, és alapvető változásokon ment át. És ennyi. Neked kell kitalálnod a cselekményt, neked kell felépítened a karaktert (még ha egy minimális alap létezik is), neked kell berendezned a történetet szereplőkkel - hiszen már nem dolgozhatsz azokkal, akiket annak idején Rowling megalkotott. Hajrá! Próbálkozz meg vele kreativitás és eredeti ötletek nélkül, nem fogsz sokáig jutni. 


TÉVHIT #5 - Netes történetek




Mindig imádom kipukkasztani ezt a tévhitet, ez a legszórakoztatóbb. Ugyanis az emberek 90%-a olvasott, látott fanfictiont, csak nem tud róla. És most nem A szürke ötven árnyalatára gondolok, bár az is kétségtelenül nagy utat járt be fanfiction mivolta ellenére úgy, hogy ráadásul az alapmű és a fic között nem is telt el sok idő. Vagy hozhatnám példának a One Direction fanficként induló Miután sorozatot is. 

Alapvetően a fanficek szembemennek a szerzői joggal. Hogy lehet akkor mégis, hogy ez a két fenti történet megjelenhetett? Nos, a válasz elég egyszerű. Fanfiction és fanfiction között is van különbség. Vannak olyan fanfictionök, amelyek csak az eredeti mű egy-egy aspektusát veszik figyelembe, egyébként pedig minden másban eltérnek. Tipikusan ilyen például, amikor mondjuk egy Harry Potter fanfiction esetében azt mondja valaki, hogy használja Rowling karaktereit, de a varázslóvilágon kívülre helyezi őket. Azaz adott nekünk egy Piton, egy Harry, egy Hermione egy olyan világban, ahol a varázslat nem létezik és ők nem is használták sosem. Mind muglik. Ettől még az alapvető személyiségük megmarad, karakterhű a fanfic szerzője, de egy alternatív világba helyezi őket.


Ilyen például A szürke ötven árnyalata is: vette E. L. James a Twilight vámpírjait és vérfarkasait, és úgy alakította őket, hogy az eredeti személyiségjegyeik megmaradjanak, miközben egy fokkal idősebbek és a mi világunkban élnek, ahol nincs természetfeletti. Edward a vámpírsága helyett a BDSM miatt lett veszélyes, a karakterek nagy többsége viszont megmaradt olyannak, mint az eredetiben, csak kis csavarral. Egy-egy szereplő elő sem kerül, van, aki fontosabb, van, aki főszereplőből epizódszereplővé degradálódott, de az alapvető jellemvonásokat észrevenni. Változtass még egy kicsit itt meg ott, nevezd át a szereplőket, és ha nem tudná alapvetően, hogy fanficnek indult, valószínűleg meg se mondaná róla a kutya se. És hopp, máris publikálható. (Más kérdés, hogy mennyire etikus, de ezt most inkább hagyjuk.) 

De még mindig nem volt nagy tévképzet-pukkasztás, ezt már nagy eséllyel mindenki tudta. Viszont azt vajon sejtetted-e, hogy amikor megnézed Az oroszlánkirályt, akkor valójában egy Hamlet fanfictiont nézel? (Apropó, a második rész a bevált recept alapján Rómeó és Júlia.) Vagy a 10 dolog, amit utálok esetében A makrancos hölgy egy változatát? Jaj, és mielőtt elfelejtem - West Side Story? Rómeó és Júlia, igen. Rosencrantz és Guildenstern halott? Szintén Hamlet, nyilván. Esetleg a Spinédzserek? Jane Austen Emmája. És még hosszan lehetne sorolni...


Tovább megyek - gondoltad volna, hogy maga a Rómeó és Júlia is egy fanfiction? Shakespeare - nagy valószínűséggel - vette szépen Arthur Brooke The Tragicall Historye of Romeus and Iuliet című versét, és átdolgozta kicsit, mert tetszett neki. Aztán... vetette már össze valaki közületek a Jane Eyre és A Manderley-ház asszonya alaptörténetét? Feltűnően hasonló. De sokan hasonlítják össze például Elizabeth Gaskell Észak és déljének és Jane Austen Büszkeség és balítéletének alaphelyzetét is - más idő, más helyszín, kicsit több csavar, de az alap... Persze ezekben az esetekben senki nem kiált fanfictiont, mindenki egy legyintéssel elintézi, miszerint a szerző merített, vagy hatással volt rá XY. De meglepetés: ezek is fanfictionnek minősülnek ám, még ha nem is nevezzük őket nevükön! Régebbi időkből származó történetekben még találkozni is vele, hogy a szerző el is ismeri, valaki "hatással volt rá", persze akkoriban a szerzői jogokat még nem vették ennyire komolyan.

Apropó Jane Austen! Van itt esetleg olyan, aki olvasta a Büszkeség és balítélet meg a zombikat? Esetleg valamelyik Austen folytatást - Önteltség és önámítás, Jane Fairfax? Vagy van az a sztori, amiben a Büszkeség és balítéletet a szolgák szemszögéből élhetjük át, a Longbourn árnyékában. Esetleg a Pemberley krónikák?
Vagy ha nem szereted Austent. Olvasott valaki Elfújta a szél folytatásokat? Mindenféle Scarlet füzet volt egy időben, még minisorozat is készült az egyikből. Na, ezek tisztán és tagadhatatlanul fanfictionök. 
Bibliára alapuló sztorik? Tolkien világából merítő fantasyk? Ha kellően tágan értelmezzük a fanfiction fogalmát - és miért ne tehetnénk meg, amikor a jelentésbe belefér -, akkor bizony ezek is mind annak minősülnek. Azon gondolkozni, hogy milyen, amikor egy fanfictionszerző más karaktereit, más kitalációját mozgatja, fantasyszerzőknél főleg elég érdekes kérdés - ugyanis ugyanezt teszik ők is, akármikor egy mitológiai lényt építenek a történetükbe, amit nem ők találtak ki - legyen az vámpír vagy kentaur vagy egy bibliai angyal, esetleg egy tünde. Ja, hogy nagyon régi és nem tudjuk biztosan, ki találta ki? Ja, hogy lehet, hogy egész országnyi emberek hittek, hisznek benne? Attól még az alapelv ugyanaz: nem te találtad ki, de használod és alkamazkodsz a szabályokhoz - vagy részben vagy egészben.
Attól, hogy valami extra régi vagy csupán egy-egy aspektusát használják, még belőle táplálkoznak.


A fentiek közül mind-mind leemelhető a polcokról, mind megvásárolható - pedig mind fanfiction! A különbség csupán annyi, hogy a kérdéses szerzők jogutódjai engedélyezték, vagy kellően régen meghaltak ahhoz, hogy bárki szabadon hozzányúlhasson a műveikhez. Így születhet meg például a posztapokaliptikus Rómeó és Júlia vagy az útválasztós Rómeó és Júlia is. 


Na, kipukkadt a lufi? Te is láttál-olvastál (és élveztél) már fanfictiont, nem igaz? 


***
A Sorok mögött bejegyzései:

12 megjegyzés

Írj megjegyzést
Adrienn Bak
AUTHOR
2016. január 30. 13:40 delete

Nagyon tetszett a poszt, teljes mértékben egyetértek veled a Fanficek kapcsán. :)

Reply
avatar
zsuzsyb
AUTHOR
2016. január 30. 18:39 delete

Nekem is tetszett a poszt, nagyon jó. Meg ez a fajta olvasói szemszög kellőképpen szélesíti a képet. :)
Az ötödik tévhittel azért lehet vitatkozni. Shakespeare-t gyakran hozzák fel a fanfictionösök példaként, de ő már mindenki által jól ismert történeteket írt meg színházi előadás céljából, tehát ezek a történetek közkincsek voltak akkor, vagyis nem tartoztak senkihez. :)
A klasszikusokat meg mindig sajnálom, a különböző feldolgozások miatt, de ez már az én problémám, ízlés dolga. Az Elfújta a szélhez egyszer olvastam folytatást, mert rajongtam érte, legalább ötször is elolvastam. Mindig kínzott, hogy miért nincs Scarlettnek "holnapja", és ezért elolvastam egyszer egy folytatást. Hát idegen és szörnyű volt. :)

Reply
avatar
2016. január 30. 21:31 delete

Jó cikk. Egy apró észrevételt tennék: kissé félrevezető sugalmazást érzek ki a körblogolások említésénél. Mintha a blogerek két részre szakadtak volna, és vita alakult volna ki a fanfiction témájában. Elolvastam mindegyik cikket, de én nem találtam vitára utaló nyomot sem  Amúgy minden ember másként éli meg a fanfiction írást, tehát nincs olyan, hogy egyik vagy másik meglátás jó vagy rossz, helyes - helytelen. Tizenegy éven keresztül több millió K-nyi fic megírása után én is másként tekintek rá, és teljesen más előnyeit és más hátrányait látom. Nincs olyan hogy fekete :)

Reply
avatar
Deszy
AUTHOR
2016. január 30. 22:37 delete

Sajnálom, ha így érzed, nem volt szándékomban ilyesmit sugallni, és saját megítélésem szerint nem is tettem. Egyszerűen arról van szó, hogy a körblogolók mind írók (nem bloggerek), és mind a fanfiction világon kívülről nyilatkoztak a jelenségről. Én meg belülről. :)
Vitázni sem állt szándékomban, egy szóval sem írtam, hogy problémám lenne azzal, amit írtak - az elején írtam is, hogy pusztán gondolatébresztő volt, és lehetőséget adott, hogy a korábbi beszélgetésemmel kapcsolatos gondolataimat és az újakat kifejtsem egy bejegyzésben. :)

Reply
avatar
Deszy
AUTHOR
2016. január 30. 22:39 delete

Örülök, hogy tetszett és hogy egyetértünk :)

Reply
avatar
Deszy
AUTHOR
2016. január 30. 22:42 delete

Mondjuk azért az nem csoda, hogy az Elfújta a szelet kényszeresen folytatni akarták - az a befejezés!
Az már más kérdés, hogy elsülhet borzalmasan is - belenyúltál. :) (Mondjuk nem olvastam még egy ilyet sem, szóval nem tudok arról nyilatkozni, akad-e köztük olvasható. :D)

Reply
avatar
2016. április 26. 13:08 delete

Na pont ez a bajom, amit az utolsó pontban említettél: ha én X.Y.írok ilyat az fanfiction és semmi más. Ha egy ismert író ír ilyet az kiadnivaló csodavilág? Why?! És most nem a "hatottak" rá kategóriáról beszélek, hanem pl.szertenézek és egy rahedli Sherlock Holmes "fanfictiont" látok kiadva mindenféle elismert írótól (lehet h.lejárt valami jog?!).
Szóval inkább onnan közelítenŕm meg: ha ők írhatnak ilyeneket , ki is adják, sőt még el is ismerik érte, akkor a mezei fanfiction írókat miért nem? Miközben némelyek, ahogy írtad is, esetleg zseniálisan jókat alkotnak?

Reply
avatar
2016. április 26. 13:16 delete

A másik nagy problémám viszont ezzel ellentétes, amiért annak ellenére, hogy írok fanfic-eket, olvasni nem annyira szeretek, mert igen mindenkit mindenkivel össze "shippelnek" és a legtöbb fanfiction írónak ebben ki is merül a fantáziája, és ez egyrészt szomorú, másrészt undi annak, aki NEM szeretné a kedvenc hőseit mondjuk meleg kapcsolatba bonyolódva látni.

Ezt nagyon aranyosan kifigurázták pl.a Supernatural sorozatban is, mikor a Rajongò, Becky egy wincestet gépel éppen Samről és Deanről a főszereplő testvérpárról, mikor hirtelen kiderül számára, hogy akikről ír azok valódiak, és akkor bizony bocsánatot is kér tőlük, bá persze azok nem igazán tudják miről beszél....de akkor is!

Reply
avatar
bedyy
AUTHOR
2016. augusztus 3. 19:11 delete

Egyszer olvastam egy fanfictiont ami Kevin Hearne Vasdruida történetén alapult. Akkor még nem ismertem ezeket a könyveket, de a hozzászólások közt sok volt ami azt írta mennyire el lett találva a főszereplő, annak ellenére is hogy salsh műfajban íródott. Azóta már itt pihennek a polcom a megjelent részek és nem csalódtam érdemes volt megvenni. Ha nem olvasom el a fanfictiont akkor kimarad az életemből egy fantasztikus sorozat.
Én továbbra is szívesen olvasok fanfictiont mert sok jót ki lehet fogni persze bosszantó ha elkezded tetszik és nem fejezik be de sajnos ez benne van a pakliban.

Reply
avatar
Deszy
AUTHOR
2016. augusztus 5. 8:53 delete

Jé, ilyet még nem is hallottam, de ez tök jó. :)

Reply
avatar
Velencei Eni
AUTHOR
2016. augusztus 6. 19:47 delete

Tetszett a bejegyzésed, nagyon érdekes volt. Azt szeretném kérdezni (mivel említetted), hogy melyek voltak azok a nagyon jó fanfictionök? Melyekre mondtad azt, hogy jobb mint az eredeti? Kik a kedvenc párosításaid? Ja, meg mikor folytatod Egy Dursley Roxfortbant? :)

Reply
avatar
Unknown
AUTHOR
2016. szeptember 25. 0:54 delete

Érdekes olvasmány volt egy fanfiction-öket nem kedvelő olvasó szemszögéből is (nincs velük bajom, csupán nem élem át őket annyira). Az oroszlánkirály igazából parafrázis, adaptáció - mert ugye nem állatok játszanak a Hamletben és annak csak a történetét használja fel. ;)

Reply
avatar

Rendeld meg a képre kattintva!