Cassandra Clare: Lady Midnight {Spoilermentes értékelés}
Kapargassuk a felszínét annak, miért IMÁDTAM ezt a könyvet!
Cassandra Clare: Lady MidnightKapcsolódó bejegyzések:
Oldalszám: 720
ISBN: 9781442468351
Sorozat: The Dark Artifices 1.
Kezelhető-e standalone-ként? Nem
Nézőpont: E/3
Függővég: so-so
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,55)Tündöklés-, homály- és Árnyvadászáradat Cassandra Clare Sötét ármányok sorozatának szívszaggató nyitókötetében, a nemzetközi bestseller Mortal Instruments sorozat folytatásában.Öt év telt el a Mennyei tűz városa eseményei óta, amelyek a pusztulás szélére taszították az Árnyvadászokat. Emma Castairs többé már nem gyászoló gyermek, hanem egy fiatal nő, aki elszánta magát, hogy felfedezi, ki szülei gyilkosa és megbosszulja az elvesztésüket. Együtt parabataiával, Julian Blackthornnal, Emmának meg kell tanulnia, hogyan bízzon meg a fejében és a szívében, miközben egész LA-ben nyomoznak egy démoni ügylet után. A Sunset Striptől a bűbájos tengerig, ami Santa Monica partjait mossa. Csak a szíve ne vezetné áruló irányba... Hogy a dolgok még bonyolultabbak legyenek, Julian bátyja, Mark - akit öt évvel ezelőtt a tündérek foglyul ejtettek - visszatér, mint egy alku tárgya. A tündérek kétségbeesetten próbálnak rájönni, ki gyilkolja a fajtájukat, és ehhez szükségük van az Árnyvadászok segítségére is. De az idő máshogy folyik a tündérek világában, így Mark alig öregedett, és fel sem ismeri a családját. Visszatérhet valaha ténylegesen hozzájuk? Hagyják vajon a tündérek?
Az első mondat:
"Shadow Market nights were Kit’s favorite."
Véleményem
A bejegyzés Mennyei tűz városa spoilereket tartalmaz!
Azt hiszem, mondanom sem kell, mennyire vártam a Lady Midnight megjelenését. Annak idején nem véletlenül kezdtem el a Cassandra Clare rajongói oldalam, de bevallom őszintén, a Shadowhunters - bár tudom, a könyvek ettől még a régiek - kicsit rossz hatással volt rám. Viszont a Lady Midnight emlékeztetett, miért is szeretem én annyira ezt a világot!
Már olvasás közben is rengeteg gondolat kavargott bennem, és így van ez még most is, pedig már eltelt jó néhány nap azóta, hogy befejeztem, és a Lady Midnight hét bejegyzései is a hátam mögött vannak. Viszont bizonyos szempontból a Lady Midnight értékelésénél nem csupán egy könyvet kell megvizsgálnom - ebben a könyvben ugyanis benne van az egész Árnyvilág, így képtelenség elvonatkoztatni az eddigi sorozatoktól. Ugyanis a Lady Midnight egyszerre szól a nosztalgiáról és a megújulásról.
Nosztalgiáról, mert visszatérhetünk a már megkedvelt világba: a Mennyei tűz városában már megismert gyerekek kerülnek a főszerepekbe, ráadásul mellékszereplőként visszatérnek a Pokoli szerkezetek, a Bane krónikák, A végzet ereklyéi és a Történetek az Árnyvadász Akadémiáról szereplői is!
És ha ez még nem lenne elég, egy zseniális húzással - nem lövöm le a poént - még a mi saját világunkkal is összefűzte Cassie a sztorit egy szálon. Csak egy apróságban persze, de ettől még nagyon jót mosolyogtam a kikacsintáson.
Ez a könyv egyesíti mindazokat az emlékeket és érzéseket, amelyek miatt érdemes elmerülni ebben a világban, viszont Cassie nagyon határozottan gondoskodott arról is, hogy érezzük, a Lady Midnight egy új kezdet.
Az, hogy új a helyszín és újak a főszereplők, természetesen adottak - bár utóbbiak nagy részét már ismertük a Mennyei tűz városából. Viszont nem csupán ezzel az újítással rukkolt elő Cassie. Arról, hogy pontosan milyen újításokat hozott be Cassie, írtam egy bejegyzést bővebben, ebbe most nem mennék bele újra, mert akkor már tényleg nagyon hosszú lenne ez a bejegyzés.
Nagyon szerettem, ahogyan az Árnyvadász világ átalakult a Mennyei tűz városa eseményeinek hála. Véget ért egy nagyon háború, és bár megszületett a béke, ez igazából nem véletlenül "cold piece", azaz hideg béke néven fut. Egyrészt az első világháború utáni időszak jut róla eszembe, ami egyenes út volt a másodikig, másrészt egyértelműen utal a hidegháborúra is. Béke van, béke van, de ez a béke mégsem igazi béke.
Alapvető változások voltak, nevezetesen a tündérek persona non gratává váltak. Az Árnyvadászok létének egyik célja az lenne, hogy igazságot szolgáltassanak az Árnyvilágban - az Alvilágiak körében is. Na már most, a békének köszönhetően a tündérek ügyeibe nem folyhatnak bele. Ha egy tündért megölnek, olyan, mintha nem történt volna semmi... De ha már csak érintőlegesen is belekeveredik egy ügybe tündér, rögtön felsőbb ügy lesz belőle, nem nyomozhat benne akármelyik Árnyvadász, a Klávé elé kell terjeszteni.
Ez általánosságban az Árnyvadászok életében is gyökeres változás, de az Alvilágiak körében is teljesen átalakultak az erőviszonyok. Nem mintha nem érezném igazságtalannak ezt az egészet - lassan kezdek úgy gondolni a Klávéra, mint egy disztópikus világ elnyomó hatalmára -, de úgy érzem, magának a történetnek nagyon jót tett ez a változás. Egy kicsit felkavarta az állóvizet. Már nem csupán a démonok az ellenség - hanem a tündérek is. De vajon tényleg azok-e? Nincs meg olyan tisztán fekete és fehér, mint ahogy a régi kötetekben.
Ami különösen fájó, ha ezeknek a főszereplőknek a történetét olvassuk, ugyanis a főszereplő Blackthorn családból a két legidősebb gyerek félig tündér. Nagyon érdekes a helyzetük, sok szempontból két tűz közé kerültek. Ráadásul más ügyekben is megköti a kezüket a tündérek kiutálása - ugyanis hiába lenne bármilyen ügyben nyomravezető, ha kapcsolatba lépnének a tündérekkel, ha tündérek vannak a dologban, nem folyhatnak bele. Elég nyomasztó.
És ha már tündérek, akkor a főbb szereplők közül kezdjük Markkal, ugyanis ő az, aki egy személyben megjeleníti ezt a konfliktust. Mark Árnyvadászként nőtt fel, de a háború alatt a tündérek elrabolták, és a Vadűzés tagja lett. Ebben a könyvben visszakerül testvéreihez, de ez a Mark már nem ugyanaz a Mark. Habár látszólag nem sokat öregedett - mert a tündéreknél másként telik az idő -, az ő érzékelése szerint életének egy jelentős részét töltötte tündérek között. Bizonyos szempontból sokkal inkább tündér, mint Árnyvadász. Viszont még emlékszik az Árnyvadász életére, és ahogy hirtelen visszacsöppen a testvérei közé, ez a két rész küzd benne. Olyan helyzetbe kerül, aminek a végén döntenie kell, hová tartozik. És a döntés egyáltalán nem egyszerű, mert mindkét oldal próinak és kontráinak listája nagyon-nagyon hosszú, és az is nyilvánvaló, bárhová megy is, egyik oldal sem fogja 100%-osan befogadni. Többek között emiatt válik nagyon érdekes karakterré - sok más mellett, ami spoileres lenne. Igazán összetett és bonyolult személyiség, sokszor nagyon bölcs, máskor nagyon tudatlan, már ami a "normális" életet illeti - ebből elég vicces és elég frusztráló jelenetek is fakadnak.
Visszatérő szereplő Mark öccse, Julian is. Julian volt a másik nagy kedvencem a történetben. Kaptunk már Cassandra Clare-től korábban egy Jace-t, egy Willt és egy Jemet - hogy csak a férfi főszereplőket emeljem ki. Melléjük jött Julian, és valljuk be, egy ilyen sorba csatlakozni egyáltalán nem könnyű. Julian viszont üdítően más, mint elődei, és valahogy mégis megvan benne minden, amit korábban szerettünk az Árnyvadász álompasikban. Amikor a Pokoli szerkezetekre befutott Will, sok kritika érte az írónőt azért, mert nagyon Jace-es volt, és valljuk be, ez igaz is. A két karakter nagyon hasonlít egymásra. Jem pedig egy nagyon érzelmes szereplő volt, picit mondhatni Will ellentétpárja.
Julian érzékeny lelkű művész - ebben a tekintetben tehát hasonlít Jemre. Viszont emellett megvan a sötétebb oldala is - ha kell, hazudik, titkolózik, átver... Persze mindezt a szerettei kedvéért. Julian elképesztő módon tud szeretni, így tehát méltó az álompasik sorába - viszont lényeges, hogy ez nem csupán szerelmi értelemben igaz. Ahogy ez a srác a testvéreit szereti, az elképesztő. Tulajdonképpen egy tizenéves apukát kapunk főszereplőnek. És ha ez még nem lenne elég, csapjatok hozzá az érzelmi életéhez egy parabatait is, hogy teljes legyen a sor.
De nem csak ettől ilyen különleges. Hogy ennek a srácnak mennyi minden nyomja a vállát, az egyszerűen hihetetlen. Mintha az egész világ súlyát cipelné, és ez természetesen kiütközik a viselkedésében. Maga is árva, aki ráadásul 12 éves kora óta neveli az öccseit és húgait. Másrészt meg kell küzdenie egy nem teljesen normális nagybácsival. Próbál szembemenni a Klávéval minden lehetséges törvényes úton, hogy visszahozza a családba félig tündér nővérét és bátyját. Aztán ott vannak a kusza érzései Emma iránt. És ha ez még nem lenne elég, a Mennyei tűz városában megölte a saját apját. Na, akkor most vegyétek ezt az érzelmi pakkot, és gondoljátok el, milyen izgi lesz róla olvasni!
És ha már szóba került Emma, legyen ő a következő. Ő a tényleges főszereplő, Clary és Tessa után az újabb női főszereplő. Emma gyakorlatilag Jace női változata - ha nagyon le akarom egyszerűsíteni. Egy igazán tehetséges Árnyvadász, aki a legjobb akar lennie, és ezért nagyon sokat tesz is. De célja is van az egésszel: ki akarja deríteni, ki ölte meg a szüleit. Úgyhogy igen, a háború egy újabb árvája a főszereplőnk.
Emma igazán badass, és én ezért imádtam. Viszont szerencsére ettől még nem válik teljesen reménytelenné érzelmileg sem.
Emma és Julian kapcsolatát egyszerűen imádtam! Megvan benne parabatai kötelék minden szépsége, és mindez meg van spékelve a szexuális feszültséggel. Kell ennél több?
Mellettük a negyedik fontosabb szereplő Cristina, aki egy teljesen új karakter, eddig még egy könyvben sem tűnt fel. Afféle cserediák - a Mexikói Intézetből érkezett Los Angelesbe. Fontos számára a hite, és elképesztően jó szenzorai vannak, ha a körülötte lévők érzelmeiről van szó. Viszont ezzel együtt nagyon titokzatos. Tudjuk, hogy történt vele valami, ami miatt Los Angelesbe jött, de nem tudjuk, hogy mi. És én sem fogom elárulni.
A négyes mellett természetesen van egy sor fontos mellékszereplőnk is, ahogy ezt már megszokhattuk. Malcolm az új Magnus Bane - na jó, ez nem igaz, Magnust nem lehet csak úgy lecserélni, és nem is kell, hiszen visszatér ő maga is. Mindenesetre a bugyuta-bölcs Malcolmot nagyon szerettem, jól sikerült ő is. Aztán van egy-két tündérünk, meg a Blackthorn gyerekek... Kit - aki az első mondatban is szerepel - és Johnny Rook, az apja, aki egy igazi simlis. Ott van Emma pasija is, Ash, és... Nem sorolom tovább, sok mellékszereplő van, és ha mindenkiről írnék, az egyrészt nagyon hosszú lenne, másrészt meglehetősen ingoványos talaj, hiszen pillanatok alatt spoilerfalakba ütköznénk. Érdekesek, és nyilvánvaló, hogy néhányuknak fontos szerepe lesz még.
A köztük lévő kapcsolatok igazán szövevényesek, ahogy azt Cassandra Clare-től már megszokhattuk. Nincs szerelmi háromszög - van helyette szerelmi hatszázszög. Egy nagy háló, mindenki kapcsolódik legalább egy szereplőhöz, és annyit mondok, hogy van egy szereplőnk, aki szinte mindenkihez kapcsolódik valahogyan. :D
A kapcsolatokat tekintve (és itt most kapcsolat alatt nem feltétlenül romantikus kapcsolatra gondoljatok) imádtam az Emma-Julian parabatai-szerelem szálat, nagyon tetszett Cristina és Mark és Emma és Mark és Mark és Kieran kapcsolata is. Mark és Julian bonyolult testvéri viszonya is elképesztően jól sikerült, és el kell mondjam, shippelem Ty-t és Kitet is - remélem, ez nem minősül spoilernek, ugyanis egyelőre túl sok alapja nincs a dolognak, de mégis... Cristina és Emma barátsága is nagyon jól sikerült. Szóval a lényeg, hogy a fő tiltott szerelem szál mellett van itt még sok kapcsolat, amire érdemes figyelni. Sok szempontból a családi kapcsolatok legalább olyan fontosak ebben a kötetben, mint a szerelmi szál(ak). (Ettől mondjuk a tiltott szerelem szál nem lesz kevésbé kínzó, igazi mazochisztikus élvezet.)
A cselekmény is kicsit más, mint az eddigiek. Olyan volt ez a könyv, mintha egy természetfeletti nyomozós sorozatot néznék. Nem mondom, hogy Culumbo - meg hát nyilván Ty amúgy is a Sherlockra szavazna -, de tényleg egy bűnügy, konkrétan egy sorozatgyilkosság után kell nyomoznia a szereplőknek. Nyomokat keresnek, helyszínekre mennek el, rejtvényeket oldanak meg, és gyakorlatilag mindenki dolgozik az ügyön, az egész Blackthorn család bedobja magát. A gyerekek is. Izgalmas volt, és jött egy csavar a végén, amire bevallom, nem készültem fel. Nem mondom, hogy eldobtam az agyamat tőle, de azért meglepett. És volt benne egy másik csavar is, egy kisebb - na, ezt kitaláltam. Viszont ettől még nem kevésbé szórakoztató, amikor kiderül, bár a hatását igazán majd a folytatásban érezzük.
Mindezeken felül van néhány kellemes apróság is, ami feldobja a könyvet. A rengeteg visszautalás és cameók mellett szerintem ezek teszik igazán élővé a sztorit. Ott van például Julian "kékszakállú"-szerű titkos szobája. (Imádtam!) Aztán az, ahogyan Cassandra Clare belefűzte a Lee Annácska verset a történetbe. Vagy Emma és az óceán kapcsolata - gyönyörű, komolyan. Nagyon tetszett az a megoldás is, ahogy az írónő bemutatta a Blackthorn gyerekeket - a szobáikon keresztül. Az Árnyvadász világ pedig még mindig tud nőni, az Akadémia után egy újabb intézményt ismerhetünk meg!
A befejezés kellemes kis függővég, de Cassandra Clare léptékben még elég finom. Ami viszont biztos: nem lehet nem tűkön ülni a folytatásig. A rengeteg kapcsolat, ami elindult... A zárófejezet vége... Az epilógus következményei... Az új szálak ígérete, amiket megkapunk a könyv végén... Hú, mennyi minden vár még ránk! Úgy érzem, ebben a könyvben futott össze minden, amit imádok az Árnyvadászok világában!
Bővebben majd a spoileres bejegyzésemben!
Nincsenek megjegyzések