Politikailag korrekt Rómeó és Júlia LMBT és más rasszú szereplőkkel

Az évek során számtalan feldolgozás készült már a Rómeó és Júliához: van, ahol csak az alapsztori hasonló, van, ahol más időbe tették a szereplőket, készült belőle anime is és még sorolhatnám. A most készülő Rómeó és Júlia: A háború című képregény-feldolgozásról már én is írtam, legutóbb pedig a Still Star-Crossed című Shonda Rhimes sorozat kapcsán került elő a téma, ami a Rómeó és Júlia folytatása lesz.



Ezúttal egy újabb koncepció került elő - bár a Still Star-Crossedtól a szereposztás alapján nem is áll annyira távol.

A Still a Rose a Rómeó és Júlia újragondolása, melynek fő üzenete, hogy a szerelem szerelem, mindegy, hogy milyen neműek vagy rasszúak a szerelmesek. Így a történetben vegyes szereposztást láthatunk: két Rómeó és két Júlia van, egy-egy fiú és lány. (Az egyikük a Pretty Little Liarsből ismerős Troian Bellisario.) A párosok viszont vegyesek, ugyanis a lényeg, hogy LMBT sztorit kapunk, illetve a négy főszereplő között egy színesbőrű is található. A fókusz pedig a híres erkélyjeleneté. 

A kisfilmhez készült előzetes szépen bemutatja a sztori lényegét:




A Still a Rose-t korábban már bemutatták különböző fesztiválokon, mától pedig elérhető iTuneson és Vimeón. Egyik nagy dicsérője az amúgy Shakespeare rajongó Ian McKellen, ami nem is csoda, hiszen maga is LMBT aktivista.

Rendeld meg a képre kattintva!