Borzalmas Borítók - Twisted Love
Elég sokat böngészek, miközben a friss könyves hírek után kutatok, és így elkerülhetetlen belebotlok érthetetlenségekbe. Ezek képviselik a könyvkiadás fekete lyukait. Ilyen volt anno a Taken by the T-Rex, ami annyira pocsék volt, hogy látnom kellett a saját szememmel.
És bár ezt a mélységet nehéz überelni, azért nap mint nap beleszaladok olyan könyvekbe, amiktől az állam a padlón koppan, és sokszor már a borítójuk is elég ahhoz, hogy feltegyem a kérdést: Most komolyan?
A Borzalmas Borítók rovatban ezek a gyönyörűségek kapnak majd helyet. Elég egyetlen pillantás, és elszabadul a Pokol.
Mai jelöltünk a Twisted Love című gyönyörűség, aminek a borítójára még mindig keresem a magyarázatot, ugyanis még a fülszövegből sem kaptam meg a válaszokat, amiket kerestem.
Mutatom:
Az, hogy a két szereplő az előtérben nyilvánvalóan borzalmasan van egymás mellé photoshopolva, még egy dolog.
De az előtérben beköszönő lila ködréteggel már nem tudtam mit kezdeni, és még ez volt a kisebbik problémám.
Talán nem is kell kifejtenem bővebben, hogy miért egyből ez a furcsa párducember ragadta meg a figyelmem. Adott egy férfitest, amit beszíneztek párducmintásra, majd rátették a feje helyére egy párducét. Önmagában is gagyin néz ki, és az elképzelést sem teljesen értem: most akkor párduc vagy ember? És ha olyasmi, mint némelyik farkasember, hogy valahol félúton van ember és farkas, vagyis itt párduc között, akkor hogy is van a biológiája? Mert biztosan nem így.
Viszont a helyzet még rosszabb, ha az ember a részletekben is elmerül. A kezénél ugyanis próbáltak mancsot varázsolni a férfinak, ez leginkább a jobb oldalon látszik, a bal kezénél. A borító kivitelezője nem járt túl nagy sikerrel, így ez a valami sem kéznek, sem mancsnak nem megy el.
Még érdekesebb azonban a másik oldal: ott ugyanis párducunk még tart is valami... zöldet a mancsában. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nem sikerült megállapítanom, mi is az. Elsőre távolról uborkára gondoltam, aztán valami túl nagyra nőtt hernyóra, és hát... ennél 18-as karikásabb gondolataim is voltak, de megoldás csak nem született.
Mindenesetre megfosztani senkit nem szeretnék ettől a csodától, ITT meg is nyerhetitek a könyvet, három ebookot sorsolnak. És egyébként ugyanitt egy részletet is olvashattok a könyvből.
Nincsenek megjegyzések