Cassandra Clare: Éjfél kisasszony (Spoileres értékelés + Nyereményjáték}

Kapargassuk a felszínét annak, miért IMÁDTAM ezt a könyvet!

Cassandra Clare: Éjfél kisasszony

A blogturnéról




Az év egyik legjobban várt könyve volt Cassandra Clare Éjfél kisasszonya. Új Árnyvadász kaland kezdődik az új sorozattal, ám a sikeres gyökerektől sem szakadunk el: visszatér több régi ismerős is, és természetesen az Árnyvadász világot is jó barátként üdvözölhetjük.
A mostani turnénk több szempontból is különleges: a rengeteg extra között ugyanis sok olyan is megbújik majd, ami a könyv olvasása után érdekes, merthogy spoilereket tartalmaz, ráadásul több csak extrákat tartalmazó állomás is lesz az Árnyvadász rajongói oldalon - sőt, egy kifejezetten spoileres értékelés is akad majd a sorban.
Így hát ez a turné bőven szolgál izgalmakkal azok számára is, akik már olvasták a könyvet, érdemes követni!
És ha a játékunkon is ügyesek lesztek, a Könyvmolyképző Kiadó felajánlásából a kötet három példányát is megnyerhetitek.

Kapcsolódó bejegyzések:

Eredeti cím: Lady Midnight
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 688
Fordító: Komáromy Zsófia
ISBN: 9789633998991
Sorozat: Gonosz fortélyok 1.
Kezelhető-e standalone-ként? Nem
Nézőpont: E/3
Függővég: so-so
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,49)
Megrendelési link
„Igen, árnyvadász vagyok. Éles kard, még élesebb nyelv.”
Főszerepben az árnyvadászok!

Öt év telt el a Mennyei tűz városa eseményei óta, amikor az árnyvadászok a kihalás szélére sodródtak. Emma Carstairs már nem gyászoló kislány, hanem egy fiatal nő, aki elszántan keresi szülei gyilkosát, hogy megbosszulhassa szeretteit és az őt ért veszteségeket.
Oldalán a parabataiával, Julian Blackthornnal, egy démoni cselszövést próbál felderíteni Los Angelesben, a Sunset sugárúttól egészen a Santa Monica partjait mosó, igéző tengerig követve a nyomokat. Emmának meg kell tanulnia bízni a szívében és az eszében. A szíve azonban veszélyes irányba húzza…
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Julian bátyja, Mark – akit a tündérek öt évvel ezelőtt elraboltak – egy alku részeként váratlanul hazatérhet. A tündérek mindenre hajlandók, hogy kiderítsék, ki gyilkolja a fajtájukat… és ehhez szükségük van az árnyvadászok segítségére. Ám a tündérek földjén másként telik az idő, így Mark alig öregedett, és nem ismeri meg a családját. Vajon valóban sikerülhet visszatérnie közéjük? Tényleg elengedik a tündérek?


Cassandra Clare új sorozatának szívfacsaró első része telis-tele van csillogással, bűbájjal és persze árnyvadászokkal…

Az első mondat:


""

Véleményem


Bevezető gondolatok: 
Úgy tűnik, a spoileres értékelésekkel mindig bajban vagyok - szóban akár órákig képes vagyok elemezgetni egy-egy jelenetet is, ha olyan, viszont írásban annyira megszoktam a spoilerek kerülgetését, hogy valahogy furcsán belém rögzült, hogy ilyesmit nem írunk le egy értékelésben. Így az alább olvasható spoileres értékelésről azt kell tudni, hogy legalább 4-5 alkalommal álltam neki, toldoztam-foldoztam, beírtam ide ezt, oda azt... 

Azok számára, akik már olvasták a spoilermentes értékelést, részben ismerős is lesz, hiszen azt az értékelést egészítettem ki itt-ott. 

Nekem is furcsa volt most ezt a félkész - egyébként a félkész itt kb. 10 A/4-es oldalt jelent - értékelést elővenni. Hónapok teltek el azóta, hogy olvastam angolul a könyvet, azóta már kaptunk részleteket a folytatásból, Cassandra Clare megválaszolt dolgokat, ráadásul másodszor is elolvastam magyarul a kötetet - külön érdekesség, hogy még kézirat formájában, itt-ott csiszolgatva a fordítást, így tulajdonképpen nem is a nyomdakész verziót láttam, hanem helyenként az én javításaim is belekerültek a kötetbe. 

Szóval azt mondani, hogy a Lady Midnighttal kapcsolatban azóta számos benyomás ért, nem túlzás. Viszont olvasva a korábban leírtakat, örömmel vettem észre, hogy tulajdonképpen nem sok változott. A szereplőket ugyanúgy imádom, bizonyos jelenetek ugyanúgy megnevettettek vagy épp összetörték a szívem. És összességében is ugyanúgy dúl a szerelem, mint az angol olvasás után hónapokkal ezelőtt. 


***


Azt hiszem, mondanom sem kell, mennyire vártam a Lady Midnight megjelenését. Annak idején nem véletlenül kezdtem el a Cassandra Clare rajongói oldalam, bár bevallom őszintén, a Shadowhunters - noha tudom, a könyvek ettől még a régiek - kicsit rossz hatással volt rám. Viszont a Lady Midnight emlékeztetett, miért is szeretem én annyira ezt a világot!

Már olvasás közben is rengeteg gondolat kavargott bennem, és így van ez még most is, pedig már eltelt néhány hét azóta, hogy befejeztem, és a Lady Midnight hét bejegyzései, meg a spoilermentes értékelés is a hátam mögött vannak. Viszont bizonyos szempontból a Lady Midnight értékelésénél nem csupán egy könyvet kellene megvizsgálnom - ebben a könyvben ugyanis benne van az egész Árnyvilág, így képtelenség elvonatkoztatni az eddigi sorozatoktól. (És épp ezért tele van annyi részletecskével, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja.) Ugyanis a Lady Midnight egyszerre szól a nosztalgiáról és a megújulásról.




Nosztalgiáról, mert visszatérhetünk a már megkedvelt világba. A Mennyei tűz városában már megismert gyerekek kerülnek a főszerepekbe, ráadásul mellékszereplőként visszatérnek a Pokoli szerkezetek, a Bane krónikák, A végzet ereklyéi és a Történetek az Árnyvadász Akadémiáról szereplői is! És nyilván most mindenkit érdekel, hogy pontosan kik térnek vissza és mik derülnek ki, és mivel ez a spoileres értékelés, megkapjátok. 

A legnagyobb visszatérő valószínűleg Magnus, ő az, aki többször is megjelenik, és igaz, nem sok időre, de arra a néhány pillanatra nagyon is magnusos. Különösen az extra novellában hozza a formáját, Malec még mindig nyerő páros - igaz, ha már mindketten feltűntek, örültem volna konkrét Malec jeleneteknek is, így jobbára inkább külön-külön szerepeltek, és emlegették a másikat. Na nem mintha ezzel gond lenne, mert ezek is mosolyt csaltak az arcomra. Alec számomra a kilencedik Árnyvadász Akadémia novella óta nőtte ki magát - előtte is nagyon szerettem, de az érett, felnőtt Alec mindent visz. Hatalmas utat járt be, és imádom, hogy milyen szépen kibontakozott a jellemfejlődése. Megtalálta a célját az életben és azokat, akikért élhet. Imádom! Picit sajnáltam, hogy Rafaelt ennyire félmondatban emlegetik csak magában a regényben, és keveselltem a magyarázatot a novellában is, csak abban reménykedhetek, hogy nem ez volt az utolsó kiegészítő novella, és kapunk még belőlük többet.

Arra számítottam, hogy Clary valamivel többet szerepel majd, ha már ennyire jóban van Emmával, de őt is inkább csak emlegették. Claryt Emma barátnőjeként, Jace-t pedig első "belezúgásaként". Egyébként más tekintetben is előkerültek, nagyon jót nevettem azon, hogy valóban igazi legendákká váltak az Árnyvadász világban, bár ezt némileg már az Akadémiában is láttuk. Az egyik kedvenc jelenetem volt, amikor szóba került a híres szerelmi történetük - mert megnyugtató, hogy azért a rengeteg kaland mellett sem csak a csatákra emlékeznek róluk. Egyébként nagy örömmel tölt el, hogy ők ketten vezetik a New York-i Intézetet, és együtt dolgoznak egy modernebb Árnyvadász világon. Hurrá, ez így tökéletes! Ó, és ami a novellás lánykérést illeti: kacagtatóan Jace-esre sikerült az egész, jót nevettem, és rettenetesen fúrja az oldalam, mi lesz Clary válasza.

Előkerülnek a többiek is, bár ők ennél a két párosnál kevésbé jelentősek a jelenlegi főszereplőink szempontjából. Mindenesetre Izzy és Simon eljegyezték egymást, az extra novellából pedig egy kicsit több is kiderül, ezen a lánykérésen is jót nevettem, és örülök, hogy ők is boldogok. A Simonnak kitalált Árnyvadász poszt pedig tökéletes, megnyugodtam - mi is lehetne jobb pozíció számára, mint hogy segít felkutatni az "Árnyvadász-alapanyagokat", és elbeszélget velük a döntés súlyáról. Az Akadémián betöltött szerepe után dukált valami neki is, ez pedig egyszerűen tökéletes. Ó, és amikor szóba került a The Mortal Instruments banda, majdnem lefordultam a székről! Remélem, emlegetik majd még őket, mert imádom, hogy még mindig képben vannak, és tényleg végleges maradt a név. 

Ami a Pokoli szerkezetek történetét illeti, vártam, hogy Jem sokat szerepel majd, hiszen mégis csak Carstairs, mint Emma, és ő az utolsó rokona. Ehhez képest leginkább csak emlegette őt Emma, bár azok kétségtelenül aranyos jelenetek voltak. Például imádom, hogy Church-csel küld ajándékokat Emmának, és nagyon örülök, hogy Emma tudja, rokonok. Valami ilyen igazi robbanós jelenetet várnék a Jace-Tessa szálon is egyébként, gyanítom, kénytelen leszek a fantáziámra szorítkozni. Mindenesetre Jemnek jó oka volt, hogy nem állt Emma mellett, és így legalább van mit várnom a folytatástól - már megvan az elveszett Herondale, és ott van az utolsó Carstairs is, csak lesz a folytatásban még több Jem és Tessa. 

És ha már Árnyvadász történelem, halványan már érezni a Lady Midnightban a vonalat, ahol majd össze lehet fűzni a The Last Hours sorozattal a The Dark Artificest. Addig még van egy teljes TDA részünk, hiszen a jelenlegi tervek szerint még jön a Lady Midnight folytatása a The Last Hours előtt, mindenesetre Lady Midnightnak ebben valószínűleg nagy szerepe lesz. 

Szóval ennyit arról, hogyan kapcsolódunk a múlthoz...

Ez a könyv egyesíti mindazokat az emlékeket és érzéseket, amelyek miatt érdemes elmerülni ebben a világban, viszont Cassie nagyon határozottan gondoskodott arról is, hogy érezzük, a Lady Midnight egy új kezdet.

Az, hogy új a helyszín és újak a főszereplők, természetesen adottak - bár utóbbiak nagy részét már ismertük a Mennyei tűz városából. Viszont nem csupán ezzel az újítással rukkolt elő Cassie. Arról, hogy pontosan milyen újításokat hozott be Cassie, írtam egy bejegyzést bővebben, ebbe most nem mennék bele újra, mert akkor már tényleg nagyon hosszú lenne ez a bejegyzés. (Csak annyit így, a spoileres bejegyzésben, hogy: te jó ég, volt szex! Az első könyvben! Na, erre tényleg nem voltam felkészülve.)

Nagyon szerettem, ahogyan az Árnyvadász világ átalakult a Mennyei tűz városa eseményeinek hála. Véget ért egy nagy háború, és bár megszületett a béke, ez igazából nem véletlenül "cold piece", azaz hideg béke néven fut. Egyrészt az első világháború utáni időszak jut róla eszembe, ami egyenes út volt a másodikhoz, másrészt egyértelműen utal a hidegháborúra is. Béke van, béke van, de ez a béke mégsem igazi béke.
Alapvető változások voltak, nevezetesen a tündérek persona non gratává váltak. Az Árnyvadászok létének egyik célja az lenne, hogy igazságot szolgáltassanak az Árnyvilágban - az Alvilágiak körében is. Na már most, a békének köszönhetően a tündérek ügyeibe nem folyhatnak bele. Ha egy tündért megölnek, olyan, mintha nem történt volna semmi... Ha akár csak érintőlegesen is belekeveredik egy ügybe tündér, rögtön felsőbb ügy lesz belőle, nem nyomozhat benne akármelyik Árnyvadász, a Klávé elé kell terjeszteni.

Ez általánosságban az Árnyvadászok életében is gyökeres változás, de az Alvilágiak körében is teljesen átalakultak az erőviszonyok. Nem mintha nem érezném igazságtalannak ezt az egészet - lassan kezdek úgy gondolni a Klávéra, mint egy disztópikus világ elnyomó hatalmára -, de úgy érzem, magának a történetnek nagyon jót tett ez a változás. Egy kicsit felkavarta az állóvizet. Már nem csupán a démonok az ellenség - hanem a tündérek is. (És a Klávé - nem tudok elmenni emellett sem.) De vajon tényleg azok-e? Ez nem olyan tisztán fekete és fehér, mint ahogy a régi kötetekben.

Ami különösen fájó, ha ezeknek a főszereplőknek a történetét olvassuk, ugyanis a főszereplő Blackthorn családból a két legidősebb gyerek félig tündér. Nagyon érdekes a helyzetük, sok szempontból két tűz közé kerültek. Ráadásul más ügyekben is megköti a kezüket a tündérek kiutálása - ugyanis hiába lenne bármilyen ügyben nyomravezető, ha kapcsolatba lépnének a tündérekkel, ha tündérek vannak a dologban, nem folyhatnak bele. Elég nyomasztó.

És ha már tündérek, akkor a főbb szereplők közül kezdjük Markkal, ugyanis ő az, aki egy személyben megjeleníti ezt a konfliktust. Mark Árnyvadászként nőtt fel, de a háború alatt a tündérek elrabolták, és a Vadűzés tagja lett. Ebben a könyvben visszakerül testvéreihez, de ez a Mark már nem ugyanaz a Mark. Habár látszólag nem sokat öregedett - mert a tündéreknél másként telik az idő -, az ő érzékelése szerint életének egy jelentős részét töltötte tündérek között. Bizonyos szempontból sokkal inkább tündér, mint Árnyvadász. Viszont még emlékszik az Árnyvadász életére, és ahogy hirtelen visszacsöppen a testvérei közé, ez a két rész küzd benne. Rettenetesen megviselt ez a szál, ezt be kell vallanom, Mark többször is összetörte a szívem. Rögtön az a rész az elején, amikor képtelen volt feldolgozni, hogy valóban a testvérei vannak mellette, és csak Cristinát engedte közel magához... Jaj.

Ha ez még nem törte volna össze eléggé a szívem, olyan helyzetbe kerül, aminek a végén döntenie kell, hová tartozik. Amikor ez a feltétel kiderült, egyrészt nagyon megijedtem, mert az új Mark esetében nem is olyan egyértelmű, melyik oldalt választja, és a Blackthorn gyerekeket nagyon féltettem. Másrészt Mark szempontjából tökéletesen érthetőnek tartottam volna azt is, ha egyszerűen a tündérek mellett dönt.

Mivel ez egy spoileres bejegyzés, nyugodtan mondhatom - végre -, hogy úristen Mark szerelmi élete! Sejtettem, hogy számíthatunk nála bonyolult szálakra, de Cassie minden várakozásomat felülmúlta. Mark afféle központ ennek a regénynek a kapcsolati hálójában, nála fut össze minden szál.
Először is szót kell ejteni Kieranról, mert hát nagyon lehet őket shippelni Markkal. Ő testesíti meg Mark életében mindazt, ami jó volt a tündéreknél töltött idejében - ő a vigasz, a testi-lelki jóbarát és bajtárs, akivel minden fájdalmát és szomorúságát megoszthatta. Nagyon-nagyon szerettem őket együtt abban a néhány közös jelenetben és visszaemlékezésben, de azért el kell mondanom, engem is legalább annyira sokkolt az a bizonyos csókjelenet, mint Cristinát. De nagyon jót nevettem rajta, és megcsóváltam a fejem, hogy Cassie megint megcsinálta. Épp, mire úgy éreztem, nagyon erősen össze akarom hozni Markot és Cristinát (mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy már az előzetesen megosztott részletek alapján is össze akartam), egyszer csak bedobta Cassie ezt az újabb szerelmi szálat - ráadásul azzal az infóval együtt, hogy Mark biszexuális. Utóbbinak nagyon örülök, még ha úgy is gondolom, hogy az arányokat tekintve az Árnyvadász világban félelmetes módon nagy arányban vannak jelen a másféle nemi orientációjú szereplők. (De most komolyan, már rengetegen vannak, ami nem feltétlenül reális.)
Szóval az a csókjelenet sokkolt, és rögtön nem tudtam, melyik kezembe harapjak. Minél többet tudtam meg Mark és Kieran múltjáról, annál jobban kétségbeestem, melyikükkel is shippeljem. Ráadásul Kieran, bár elég keveset szerepel, maga is nagyon érdekes karakternek tűnik, és a múltja miatt nagyon remélem, hogy még sokkal többet szerepel majd.
És ez nem csak a párosok kapcsolata miatt volt érdekes kérdés, hanem azért is, mert ezzel együtt Mark világok közötti választása még egy színteret kapott: egyik oldalon Kieran, a másikon Cristina.

De nem csak ezért nem egyszerű a döntés, hiszen mindkét oldal próinak és kontráinak listája nagyon-nagyon hosszú, és az is nyilvánvaló, bárhová megy is, egyik oldal sem fogja 100%-osan befogadni. Többek között emiatt válik nagyon érdekes karakterré - sok más mellett. Igazán összetett és bonyolult személyiség, sokszor nagyon bölcs, máskor nagyon tudatlan, már ami a "normális" életet illeti - ebből elég vicces és elég frusztráló jelenetek is fakadnak. Szinte minden olyan jelenetet imádtam, amiben Mark elejtett valami tündéres beszólást - az a nézz a szemembe, hadd használjam tükörként jelenet, te jó ég! -, de még ezeknél is jobban megmelengették a szívem azok a jelenetek, amikor megcsillant a Markban valahol mélyen rejlő Árnyvadász. Az egyik legjobb példa szerintem erre annak a kérdése, hogy Mark megtűri-e magán a rúnákat. És úristen, amikor végre igent mond! Na, az aztán nem semmi jelenet.

És ha már nem semmi jelenetek... Nagyon-nagyon jót nevettem azon a részen, amikor Markra bízták a gyerekeket, és teljesen el volt veszve, szinte magam előtt láttam az óriási káoszt, amit csináltak.
Emma és Mark együttharcolós jelenete is bejött, kifejezetten érdekes Emma és Mark kapcsolata, szeretem őket együtt, de egyelőre nem tudom, mihez kezdjek ezzel. (A regény végéről majd később.)

Meg kell említeni a nagy dráma jelenetet is - Emmával, Juliannel, Markkal és Kierannal. Kieran elárulta Markot, akit meg akarnak büntetni - ez már önmagában sokkoló, de az átvállalásokkal csak még fájdalmasabb lesz minden. Arról, hogy Emma és Julian szempontjából milyen erős ez a jelenet, talán szólnom sem kell. Nem hittem volna, hogy Jem és Will után még jobban tudom imádni a parabatai kapcsolat létezését, de ők ketten gondoskodtak róla. Az a törődés! És hogy milyen mélyen átérzik egymás fájdalmát, mind lelki, mind fizikai értelemben. Tulajdonképpen bizonyos szempontból jobban kijött a parabatai kapcsolat mélysége közöttük, mint eddig bármikor. Míg Jace és Alec parabatai kapcsolata nagyrészt háttérbe szorult a sok más marhaság, és persze Clace és Malec mellett, addig Jem és Will kapcsolata nyilván nagyon fontos volt. Többször összetörték a szívem, és az egyik (ha nem a) leggyönyörűbb barátság, amiről valaha olvastam. Viszont sok szempontból ők nem voltak egyenértékű partnerek a saját könyveikben, hiszen Jem haldoklott. Így átjárta őket valami mély szomorúság és gyász végig, Will pedig mindig az óvó-védő helyzetbe pozícionálta magát.
Ezzel szemben Emma és Julian egyenlő felek - még ha Emma badassebb Árnyvadász is. És ebből fakadóan egymás terheit is egyenlő mértékben tudják átvenni.

Na de vissza Markra, mert a megkorbácsolós jelenet mellett nem lehet elmenni szó nélkül. A szívem szakadt meg Markért. Már a jelenet elején is, amikor meg akarták büntetni, aztán szerencsétlen végignézte, ahogy a testvére, az öccse átveszi azt (erről még később), és mindezzel egyidőben elárulja őt Kieran - a barátja, a bajtársa, a szerelme, a partnere mindenben, az egyetlen, akire hosszú éveken keresztül számíthatott. Ha azt hittem a jelenet elején, hogy a büntetés fájdalmát nem lehet fokozni, hát tévedtem.
Igazán katartikus jelenet volt, és ennek tükrében nagyon kíváncsi vagyok, hogyan alakul tovább Kieran és Mark kapcsolata.



Szintén főszereplő Mark öccse, Julian is, tulajdonképpen a nézőpontkarakterünk, Emma mellett ő a tényleges főszereplő, már ha lehet ezt mondani. Julian volt a másik nagy kedvencem a történetben. Kaptunk már Cassandra Clare-től korábban egy Jace-t, egy Willt és egy Jemet - hogy csak a férfi főszereplőket emeljem ki. Melléjük jött Julian, és valljuk be, egy ilyen sorba csatlakozni egyáltalán nem könnyű. Julian viszont üdítően más, mint az elődei, és valahogy mégis megvan benne minden, amit korábban szerettünk az Árnyvadász álompasikban. Amikor a Pokoli szerkezetekre befutott Will, sok kritika érte az írónőt azért, mert nagyon Jace-es volt, és valljuk be, ez igaz is. A két karakter nagyon hasonlít egymásra. Jem pedig egy nagyon érzelmes szereplő volt, picit mondhatni Will ellentétpárja.
Julian érzékeny lelkű művész - ebben a tekintetben tehát hasonlít Jemre. Viszont emellett megvan a sötétebb oldala is - ha kell, hazudik, titkolózik, átver... Persze mindezt a szerettei érdekében. És nagyon izgalmas, hogy vajon ezt a sötétebb oldalát körüljárjuk-e még a jövőben.
Julian elképesztő módon tud szeretni, így tehát méltó az álompasik sorába. Az a szerelmi vallomás a könyv elején, ami nyilvánvalóan az Emma iránti érzelmeiről szólt, még ha nem is mondta ki. Te jó ég! Rögtön idéznem kellett és fordítanom, annyira gyönyörű!
Viszont lényeges, hogy a szeretete nem csupán szerelmi értelemben igaz. Ahogy ez a srác a testvéreit szereti, az valami elképesztő. Tulajdonképpen egy tizenéves apukát kapunk főszereplőnek. Picit ambivalensek is voltak az érzéseim minden olyan jelenetnél, amiben apukásan viselkedett és óvta, terelgette a testvéreit. Süt belőlük a szeretet és a törődés, ezzel együtt nem tudtam nem arra gondolni, mennyire nem normális, hogy egy tizenhét éves srác így viselkedjen. És mennyire elveszítette a testvéri kapcsolatát a többiekkel. (Hű, a kicsik elaltatása mennyire gyönyörű és szívösszezúzós volt egyszerre. Julian szempontjából is. Meg a gyerekek szempontjából is.)

De nem csak ettől ilyen különleges. Hogy ennek a srácnak mennyi minden nyomja a vállát, az egyszerűen hihetetlen. Mintha az egész világ súlyát cipelné, és ez természetesen kiütközik a viselkedésében. Maga is árva, aki ráadásul 12 éves kora óta neveli az öccseit és húgait. Másrészt meg  kell küzdenie egy nem teljesen normális nagybácsival. Próbál szembemenni a Klávéval minden lehetséges törvényes úton, hogy visszahozza a családba félig tündér nővérét és bátyját. És ha ez még nem lenne elég, a Mennyei tűz városában megölte a saját apját. Na, akkor most vegyétek ezt az érzelmi pakkot, és gondoljátok el, milyen izgi róla olvasni!

De még ez se a vége, csapjatok hozzá az érzelmi életéhez egy parabatait is, hogy teljes legyen a sor. Előbb Emma és Julian parabatai kapcsolatába már belemásztam kissé, de akkor most tekintsünk kettejük szerelmi életére is kissé.

Emma szerelmes Julianbe, Julian szerelmes Emmába. Egyértelmű. Hogy ennek ki mennyiben van tudatában, persze kérdés, de számunkra egyértelmű. És nyilvánvaló, hogy Julian nagyon is tisztában van vele - ennek tükrében minden elejtett megjegyzése, fájdalmas pillantása összetörte picit a szívem olvasás közben. És ami Jules művészetét illeti - alig vártam, hogy kinyíljon az a bizonyos szoba (a Kékszakállú sztorit juttatta eszembe egyébként), és kiderüljön, mennyire nem igaz, hogy Emmát sose festi le. És ha már a művészet - imádtam Cassie-nek azt az ötletét, hogy életből már ismert tarotkártyákat beleírta a könyvbe.
Visszatérve a szerelmi szálra, kicsit olyan érzésem volt, mintha Cassie ötvözte volna Emma és Julian kapcsolatában azt a két dolgot, amit a legjobban szerettünk az eddigi két sorozatban. A végzet ereklyéi után egy újabb komoly okot hozott, amiért tiltott lehet a szerelem, a Pokoli szerkezetekből pedig átemelte a szoros parabatai kapcsolatot.
Egész végig azért szorítottam, hogy jöjjenek már végre össze, vegyék észre mindketten, hogy mit éreznek egymás iránt, közben pedig rettegtem, milyen következményei lesznek a szerelmüknek. Ugyanis ott volt a nagy rejtély a parabatai szerelemmel kapcsolatban - miért tiltott, miért ennyire tabu? Soha nem gondoltam, hogy valaha haragudni fogok Jemre, de te jó ég. Amikor kiderültek az okok, a szívem szakadt meg. Legalább annyira összetört a szívem a regény végén, mint amikor "kiderült", hogy Jace és Clary testvérek. Sőt, jobban - mert tudtam, hogy az nem lehet igaz, Emma és Julian parabatai kapcsolata viszont tagadhatatlan tény. És elvileg a parabatai kapcsolatot csak egyikük halála vagy Alvilágivá, esetleg Néma testvérré válása törheti meg. Na kösz.
És bár értem, miért hozott olyan döntést Emma, amilyet, rettentően haragszom rá. Nagyon-nagyon. Viszont nem tagadhatom, ez a mocsok függővég, a Markkal elindított kapcsolat(?) nagyon birizgálja a fantáziámat. Az egy dolog, ha eljátsszák, de Mark javaslata megrémít. Remélem, nem lesz belőle semmi, de amennyire Cassie szeret játszani az érzéseinkkel, még bármi lehet.

És ha már szóba került Emma, legyen ő a következő. Ő a tényleges főszereplő, Clary és Tessa után az újabb női főszereplő. Emma gyakorlatilag Jace női változata, ha nagyon le akarom egyszerűsíteni. Egy igazán tehetséges Árnyvadász, aki a legjobb akar lennie, és ezért nagyon sokat tesz is. De célja is van az egésszel: ki akarja deríteni, ki ölte meg a szüleit. Úgyhogy igen, a háború egy újabb árvája a főszereplőnk. 
Emma igazán badass, és én ezért imádtam. Viszont szerencsére ettől még nem válik teljesen reménytelenné érzelmileg.
Clary és Tessa után egy sokkal tapasztaltabb, sokkal bátrabb és határozottabb főszereplő, ráadásul nem új számára az Árnyvadászok világa, sőt... minden szépségét és fájdalmát ismeri. Határozottan ő a kedvencem a három eddig lány közül, sokat várok még tőle.

http://inlovewithfantasies.tumblr.com/


Mellettük a negyedik fontosabb szereplő Cristina, aki egy teljesen új karakter, eddig még egy könyvben sem tűnt fel. Afféle cserediák - a Mexikói Intézetből érkezett Los Angelesbe. Fontos számára a hite, és elképesztően jó szenzorai vannak, ha a körülötte lévők érzelmeiről van szó. Viszont ezzel együtt nagyon titokzatos. Tudjuk, hogy történt vele valami, ami miatt Los Angelesbe jött, de nem tudjuk, hogy mi.
Nagyon lassan bontakozik ki ez a szál, sokáig fogalmunk sincs róla, pontosan mi a gond - aztán megtudjuk, ki a gond, de a részletek még így is rejtve maradnak.
De amikor kiderül, csak még jobb lesz minden. Na nem azért, mert sajnálni kell, hanem mert sokkal összetettebb és érdekesebb karakterré válik ő is. Bonyolult a kapcsolata a két Rosales sráccal, és várhatjuk, mi történik, ha ezek hárman megint egy helyre kerülnek. És az is nagyon érdekes, milyenek a családi kapcsolatai, ennek még szintén lehet jelentősége.
Ezzel együtt Cristina nem annyira önmaga jogán, sokkal inkább a kapcsolatok tekintetében érdekes. Egyrészt a már emlegetett Rosales dologgal, másrészt a Cristina-Mark kapcsolattal, amiről már írtam. A bonyolult Emma-Julian parabatai kapcsolat mellett pedig kell egy jóbarát a főszereplőnek, és Cristinánál tökéletesebbet nem is találhatott volna az írónő.

A négyes mellett természetesen van egy sor fontos mellékszereplőnk is, ahogy ezt már megszokhattuk. Malcolm az új Magnus Bane - na jó, ez nem igaz, Magnust nem lehet csak úgy lecserélni, és nem is kell, hiszen visszatér ő maga is. Mindenesetre a bugyuta-bölcs Malcolmot nagyon szerettem, jól sikerült ő is. Rettentő gyorsan megkedveltem, így hát gondolhatjátok, mekkorát puffantam. Komolyan nem voltam felkészülve rá, hogy Malcolm lesz majd a főgonoszunk, még ha elég sok gyanús jel volt is.
Viszont nagyon tetszik, hogy nem egy szimpla főgonosz - nem egy Valentine vagy egy Mortmain, akit könnyű velejéig gonosznak látni. Eleinte kifejezetten kedveljük, ráadásul a tragikus történetétől se lehet elvonatkozni, igenis könnyű sajnálni, még ha a cselekedetei szörnyűek is.
Ez a kettőssége szerintem jót tett a sztorinak, üdítő volt a "velejéig gonosz" ellenség hiánya. Sokkal több teret adott a történetnek és a bizonytalanságnak - ami kellemes feszültséget szült.

Aztán van egy-két tündérünk, róluk most nem igazán szólnék, egyelőre csak halvány benyomásaink lehetnek róluk, nyilván lesz még szerepük, és gondolom, több is kiderül majd róluk.

Na de ott vannak még a Blackthorn gyerekek is... A kisebbekről nem ejtenék szót, de azért Ty és Livvy mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az ikrek kapcsolata nem bontakozik ki annyira, mint lehetne, de még így is nagyon érdekes eleme a történetnek. Livvy az, aki jobban elvész a Blackthorn gyerekek tömegében - mindenesetre én arra tippelek, ő lesz az a bizonyos transzemű szereplő. Remélem, igazam lesz, mert másról egyelőre nem tudom elképzelni.

Ty-t nem lehet nem imádni - ölelgetnivaló, közben pedig nagyon okos. Féltem tőle, hogy kevesebb hoz majd, mint amit vártam tőle, de szerencsére nem így lett. Persze csak mellékszereplő, de elindul vele kapcsolatban egy-két mellékszál. Érdekes kérdés a Ty-Livvy parabatai kapcsolat például, de ott van még Kit. Kit, akivel nem tudom nem shippelni őt, pedig alig láttuk őket együtt.  Ó, és Kit, aki az első mondatban is szerepel, és nagyon nem értettem, miért vele indítunk. Komolyan, amikor olvasni kezdtem a könyvet, rettentően meglepődtem, hogy nem valami konkrét prológussal kezdünk vagy rögtön Emma szemszöggel. Ehelyett kapunk egy Kitet, egy szereplőt, akiről jobbára nem is hallottunk még. Aztán persze rögtön jött a teóriám, és igazam is lett! Ő bizony az elveszett Herondale! Szerintem elég kiszámíthatóra sikeredett ez a szál, de a lényeg most már nem is a személye, hanem az, hogyan tovább. Érdekesnek ígérkezik, ráadásul ez lehetőséget szolgáltat, hogy megjelenjen Jace Los Angelesben - én nem fogok tiltakozni.

Aztán ott van még Johnny Rook, Kit apja, aki egy igazi simlis. Meg Emma pasija is, Ash, és... Nem sorolom tovább, sok mellékszereplő van, azokról, akik mélyebb nyomott hagytak bennem, már írtam. 

A köztük lévő kapcsolatok igazán szövevényesek, ahogy azt Cassandra Clare-től már megszokhattuk. Nincs szerelmi háromszög - van helyette szerelmi hatszázszög. Egy nagy háló, mindenki kapcsolódik legalább egy szereplőhöz, és annyit mondok, hogy van egy szereplőnk, aki szinte mindenkihez kapcsolódik valahogyan. :D

A kapcsolatokat tekintve (és itt most kapcsolat alatt nem feltétlenül romantikus kapcsolatra gondoljatok) imádtam az Emma-Julian parabatai-szerelem szálat, nagyon tetszett Cristina és Mark és Emma és Mark és Mark és Kieran kapcsolata is. Mark és Julian bonyolult testvéri viszonya is elképesztően jól sikerült, és el kell mondjam, shippelem Ty-t és Kitet is - remélem, ez nem minősül spoilernek, ugyanis egyelőre túl sok alapja nincs a dolognak, de mégis... Cristina és Emma barátsága is nagyon jól sikerült. Szóval a lényeg, hogy a fő tiltott szerelem szál mellett van itt még sok kapcsolat, amire érdemes figyelni. Sok szempontból a családi kapcsolatok legalább olyan fontosak ebben a kötetben, mint a szerelmi szál(ak). (Ettől mondjuk a tiltott szerelem szál nem lesz kevésbé kínzó, igazi mazochisztikus élvezet.)

A cselekmény is kicsit más, mint az eddigiek. Olyan volt ez a könyv, mintha egy természetfeletti nyomozós sorozatot néznék. Nem mondom, hogy Columbo - meg hát nyilván Ty amúgy is a Sherlockra szavazna -, de tényleg egy bűnügy, konkrétan egy sorozatgyilkosság után kell nyomoznia a szereplőknek. Nyomokat keresnek, helyszínekre mennek el, rejtvényeket oldanak meg, és gyakorlatilag mindenki dolgozik az ügyön, az egész Blackthorn család bedobja magát. A gyerekek is. Izgalmas volt, és jött egy csavar a végén, amire bevallom, nem készültem fel. Nem mondom, hogy eldobtam az agyamat tőle, de azért meglepett. És volt benne egy másik csavar is, egy kisebb - na, ezt kitaláltam. Viszont ettől még nem kevésbé szórakoztató, amikor kiderül, bár a hatását igazán majd a folytatásban érezzük.

Mindezeken felül van néhány kellemes apróság is, ami feldobja a könyvet. A rengeteg visszautalás és cameók mellett szerintem ezek teszik igazán élővé a sztorit. Ott van például Julian "kékszakállú"-szerű titkos szobája. (Imádtam!) Aztán az, ahogyan Cassandra Clare belefűzte a Lee Annácska verset a történetbe. Vagy Emma és az óceán kapcsolata - gyönyörű, komolyan.  Nagyon tetszett az a megoldás is, ahogy az írónő bemutatta a Blackthorn gyerekeket - a szobáikon keresztül. Az Árnyvadász világ pedig még mindig tud nőni, az Akadémia után egy újabb intézményt ismerhetünk meg!

A befejezés kellemes kis függővég, de Cassandra Clare léptékben még elég finom. Épp senkit nem akarnak kinyírni. Ami viszont biztos: nem lehet nem tűkön ülni a folytatásig. A rengeteg kapcsolat, ami elindult... A zárófejezet vége... Az epilógus következményei... Az új szálak ígérete, amiket megkapunk a könyv végén... Hú, mennyi minden vár még ránk! Úgy érzem, ebben a könyvben futott össze minden, amit imádok az Árnyvadászok világában!

KEDVENC LETT

Olvass bele a képre kattintva!


http://konyvmolykepzo.hu/reszlet/7387_ejfel_kisasszony-20161202_223906.pdf?ap_id=Deszy


Blogturné extra - Cassandra Clare a női barátságokról


Figyelem! A válasz nem kifejezetten spoileres, de talán érdemesebb a könyv olvasása után olvasni

Cassandra Clare kapott egy olvasói üzenetet azzal kapcsolatban, mennyire örült az olvasó Emma és Cristina barátságának, mert jó végre két barátnőt látni, akik nem irigykednek egymásra, és nem háborúznak mindenfélén. Az írónő válasza a következő volt: 

Megígérhetem, hogy Emma és Cristina nem veszítik majd el a barátságukat a Mark helyzet miatt. Imádom Emmát és Cristinát és a barátságukról élvezet írni, ahogy Lucie és Cordelia barátságáról, és ahogy az volt Clary és Isabelle kapcsolatáról írni is. Emma és Cristina igazán szeretik egymást és ott vannak egymásnak - a Lord of Shadowsban Emmának lehetősége lesz Cristina mellett állni úgy, ahogy Cristina is mellette volt eddig. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem lesznek nehézségek a barátságukban, és soha nem fognak
veszekedni vagy kételkedni egymásban, vagy nem érteni egyet. Gyakran látom, és engem nagyon zavar, hogy nem engedik meg a nők kapcsolataiban ugyanazokat a bonyodalmakat, amik a férfiaknál ugyanúgy megvannak. A férfiak is vitáznak (Alec és Jace), és vannak keserű összeszólalkozásaik (Jem és Will), és meg tudjuk érteni a mély, rétegekkel teli kapcsolatokat. Ez is egy jele annak, mennyire törődünk. A férfiak barátságainak mindig megengedtetik, hogy végigjárjanak egy utat: egy ívet a bizalmatlanságtól a bizalomig, az árulástól a megbocsátásig. A nők barátságainak laposabb út jut: mindenki azt várja, hogy állandóan barátságosak legyenek egymással, még ha nincs is rá okuk, és ezzel együtt a téteket is elveszítik. 

A barátságok nem különböznek a romantikus szerelemtől a szenvedély tekintetében. A barátaink iránt is mélyen érzünk, szeretjük őket, szeretjük az összetettségüket: néha megsértődünk rájuk, néha félreértjük őket, néha nem értünk egyet velük, néha azt érezzük, hogy elárultak minket, néha féltékenyek vagyunk, hogy másokat jobban szeretnek, néha rettegünk, hogy elveszítjük őket, néha boldogabbak vagyunk velük, mint bármikor bárkivel. 

A férfiak barátságai megkapják ezt a drámaiságot - a nőkét gyakran mutatják be cukiként és kellemesként. Az erősen érző nők, különösen ha más nőkről van szó, gyakran megijesztik a férfiak-dominálta médiát. Ezért van az, hogy a bromance létező szó, a sromance nem. Személy szerint sóvárgok, hogy ugyanolyan szenvedéllyel ábrázolják a női barátságokat szeretet, egyet nem értések, veszekedések, kötődések, vágyódások, féltékenység, igények, újra találkozások, bizalom tekintetében, mint ahogy a férfiakét. A női barátságoknak is megvannak a maguk különleges mélypontjai és magaslatai, amiket soha nem szabadna a szociálisan kikényszerített "kedves" kategóriába degradálni a szenvedélyes helyett. 

Nyereményjáték


Mostani nyereményjátékunkban a vérbeli Árnyvadászoknak nem lesz nehéz dolga. 
Minden állomáson találtok egy illusztrációt valamelyik Gonosz fortélyok szereplőről - valójában ezek a szereplőkről készült virágos kártyák. Mindegyik kártyán egy növénnyel látható az adott szereplő, aminek a viktoriánus szimbolika szerinti jelentése passzol a karakterhez.
A ti dolgotok csupán annyi, hogy rájöjjetek, melyik szereplő van a képen, és beírjátok a nevét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. 

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük, és a könyv egy példányát sorsoljuk ki. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk. 

A mai feladvány:



a Rafflecopter giveaway

A turné menetrendje


01.08 Insane Life
Cassandra Clare: Éjfél kisasszony (Spoileres értékelés + Nyereményjáték} Cassandra Clare: Éjfél kisasszony (Spoileres értékelés + Nyereményjáték} Reviewed by Deszy on 12/27/2016 Rating: 5

1 megjegyzés:

  1. Deszy! Mi történt a blogturnéval??? Nem találom se Kelly & Lupi bejegyzését se az Insane life-ot, ráadásul a blogturnéklub.com-on sincs fenn ez a turné. Történt valami??

    VálaszTörlés

.

Üzemeltető: Blogger.