2. évad is készül a 13 okom volt sorozathoz?

Múlt héten debütált Netflixen a 13 okom volt sorozat, azóta mindenkinek lehetett ideje megnézni. 



A The Hollywood Reporter interjúzott a sorozat producerével, Selena Gomezzel a sorozat végéről, és egy esetleges folytatásról. A színész-, énekesnő a következőket árulta el: "Nem tudjuk, mi történik ezután, de azt tudjuk, hogy még sok történetet lehetne elmesélni, amik a szereplőkben megvannak. Első körben is ezért készült sorozat belőle. Meglátjuk."

A Hannah-t alakító színésznő is egyetért: "Kétségtelenül van még mit mesélni. Jó lenne folytatni a történet párbeszédét. Annyi függővég van az évad végén."

Ez kétségtelenül így van, ezzel együtt nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék folytatást látni hozzá. Nem csak azért, mert az első évaddal ellentétben egy esetleges folytatás már nélkülözné a könyves alapot, hanem a sorozat, mint önállóan létező alkotás szempontjából sem feltétlenül lenne ez kifizetődő.

Ahogy az első évadról írt véleményemben kifejtettem, kicsit számítottam rá, hogy kerekebb lezárást kapunk a sorozatban, mint a könyvben, hiszen minden jel erre mutatott. És tovább is léptünk, mint a könyv esetében, de lekerekítve azért valóban nem voltak a dolgok. 

Ezzel együtt elindult egy folyamat, és nem vagyok benne biztos, hogy kifizetődőbb az egyértelmű lezárás az üzenet szempontjából, sőt... Ha lekerekítjük, és mindenki megkapja a maga büntetését, az valahogy feloldja a feszültséget - márpedig ebben a sztoriban pont a megmaradó feszültség a lényeg, mert az a feszültség viszi tovább a gondolatokat. 
2. évad is készül a 13 okom volt sorozathoz? 2. évad is készül a 13 okom volt sorozathoz? Reviewed by Deszy on 4/06/2017 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.