9 cuki idézet az Outlander Jamie-jével

Május 1-jén ünnepli a születésnapját az Outlander könyvek és persze a sorozat férfi főszereplője, Jamie Fraser. 

Azt hiszem, egy Jamie-t minden nő elfogadna, így muszáj megünnepelni ezt a jeles napot.

Így hát kigyűjtöttem 9 megmosolyogtató idézetet, amik bizonyítják, Jamie milyen ölelgetnivaló.

– Mi baja van szegény gyermeknek? – követelt magyarázatot Jamietől. – Baleset érte?

– Nem, csak hozzám jött feleségül – felelte Jamie, – de nyugodtan hívja ezt balesetnek.

(Diana Gabaldon: Az idegen)

– Én el tudom viselni a fájdalmat – mondta halkan –, de a tiédet nem bírnám. Ahhoz nincs elég erőm.

(Diana Gabaldon: Az idegen)

– Tegnap egész nap imádkoztam útban felfelé – mondta halkan. – Nem azért, hogy maradj; úgy éreztem az nem lenne helyes. Azért imádkoztam, hogy legyen erőm elküldeni téged – csóválta meg a fejét, felnézve a dombra, szemében távoli pillantással. – Azt mondtam: „Uram, ha valamikor, most adj nekem bátorságot! Adj erőt, hogy ne essek térdre előtte azért könyörögve, hogy maradjon!”

(Diana Gabaldon: Az idegen)

– Amikor eljön a nap, hogy elválnak útjaink – mondta halkan, és felém fordult –, és nem az lesz az utolsó szavam, hogy „szeretlek”, akkor tudd, az csak azért lesz úgy, mert már nem maradt időm kimondani.

(Diana Gabaldon: A lángoló kereszt 1-2.)

– Látod odalent azt a kis ligetet?

– Igen. – Egy fenyőkből, tölgyekből és égerfákból álló kis, zöld folt volt az, kicsit távolabb az úttól.

– Van ott egy forrás egy tavacskával a fák alatt, és sima gyep. Nagyon kedves hely.

Kérdő pillantást vetettem Jamie-re.

– Kicsit korán van még az ebédhez, nem?

– Én nem pont ebédre gondoltam. – Jamie, mint pár nappal korábban véletlenül megtudtam, soha nem sajátította el a fél szemmel kacsintás tudományát. Ehelyett ünnepélyesen pislogott, mint egy nagy, vörös bagoly.

– Hát akkor mire? – érdeklődtem. Gyanakvó tekintetem egy ártatlan, gyermeki, kék szempárral találkozott.

– Csak kíváncsi lennék, hogy nézel ki… a füvön… a fák alatt… a víz mellett… a szoknyáddal a füled körül.

(Diana Gabaldon: Az idegen)

– Meg foglak keresni – suttogta a fülembe. – Megígérem. Ha kétszáz évnyi purgatóriumot is kell elviselnem, kétszáz évet nélküled… akkor ez lesz a büntetésem, amit a bűneimért érdemlek. Mert hazudtam, öltem és loptam; árulást követtem el és bizalommal éltem vissza. De van egy dolog, aminek ki kell egyensúlyoznia a mérleget. Amikor majd ott állok isten előtt, lesz egy dolog, amit mondhatok, ami az ellentétes oldalt húzza le.

A hangja szinte suttogássá halkult, és a karja szorosabbá vált körülöttem.

– Istenem, te egy ritka teremtést adtál nekem, és istenem! Én jól szerettem őt.

(Diana Gabaldon: Szitakötő borostyánban)

Az Őrségre gondolva ösztönösen megfogtam Jamie karját.

– Nagyon örülök, hogy nem érsz sokat – jelentettem ki.

Jamie rám pillantott, és megdörzsölte a leégni készülő orrát.

– Nos, ezt többféleképpen értelmezhetném, sassenach, de a körülményeket tekintve – felelte –, köszönöm.

(Diana Gabaldon: Az idegen)

Megcsóváltam a fejem. – Soha nem fogom megérteni a férfiakat – dünnyögtem, miközben körömvirágkrémet kentem a karcolásra.

Jamie a két kezemért nyúlt, és az álla alá húzta őket.

– Nem is kell értened, Sassenach – mondta csendesen. – Elég, ha szeretsz. – A feje előrebillent, és gyengéden megcsókolta az összefogott kezem.

– És etetsz – tette hozzá, miután elengedett.

– Ó, női együttérzés, szerelem és még étel is? – kérdeztem nevetve. – Nem akarsz te túl sokat?

(Diana Gabaldon: Szitakötő borostyánban)

– Egyenesen fel, a szegycsont alatt – tanácsolta. – Gyors és hatékony, bár kell hozzá egy kis erő. A torokátvágás könnyebb, de mocskosabb.

Lehajoltam, hogy felvegyem a tőrt.

– Megérdemelnéd – vágtam vissza. – Pimasz disznó. A könyöke alatt látható mosoly szélesebbé vált.

– Sassenach?

Megálltam, még mindig a kezembe tartva a tőrt.

– Mi van?

– Boldog emberként halnék meg.

(Diana Gabaldon: Az idegen)