Breaking News

Egyértelműen A Bridgerton család a Netflix legsikeresebb sorozata




Azt már eddig is tudtuk, hogy A Bridgerton család óriásit robbant tavaly év végén-idén év elején a Netflixen. Érezni lehetett, hogy kevés ilyen masszívan sikeres sorozata volt a Netflixnek, ha egyáltalán...

Erre ráerősített az is, hogy nem csak a második, hanem rögtön a harmadik és negyedik évadot is berendelték, ráadásul már készül az első spin-off a szériához

Most azonban egészen biztossá vált, mekkora is a siker.

A Netflix ugyanis megosztotta, melyek a legsikeresebb saját sorozatai és filmjei, két különböző mérőszám mentén. Az egyik aszerint rangsorolt, hogy hányan néztek bele a sorozatba/filmbe legalább 2 perc hosszan, a másik pedig a megtekintett percek alapján rendezte sorba az alkotásokat.

Tessék kapaszkodni: A Bridgerton család mindkét rangsorban első helyen végzett, miközben a második és harmadik helyen a két kategóriában még csak nem is ugyanazok a sorozatok szerepelnek. 

Vagyis a Bridgertonba sokan is néztek bele és sokan-sokszor nézik is. A Netflix CEO-ja el is mondta, hogy a Bridgerton a legkeresettebb és legnagyobb elköteleződést kiváltó sorozatuk. 


Amúgy van még jó pár adaptáció a listán. 
A megnyitások tekintetében harmadik helyen végzett a Vaják első évada, negyedik a Sex/Life. A filmek között második a Madarak a dobozban, hetedik a listán az Enola Holmes.

A megtekintett órák alapján a Vaják negyedik, ötödik és hatodik helyen végzett a 13 okom volt második és első évada (érdekesség, hogy a második évadból több a megtekintett perc, mint az elsőből), hetedik helyen pedig ott a You, vagyis Te sorozat második évada. A filmek között nyert a Madarak a dobozban, negyedik a The Kissing Booth 2. része, az Enola Holmes pedig itt is a hetedik helyre fért fel. 

Összességében kijelenthető, elég jól teljesítenek az adaptációk Netflixen, szóval nem csoda, hogy sorban vásárolják az újabb és újabb jogokat.

Bejegyzésajánló





Nincsenek megjegyzések