Helyzetjelentés arról, hogy áll Cassandra Clare az előkészületben lévő felnőtt fantasyjével
Korábban már beszámoltam róla, hogy Cassandra Clare is új vizekre evez.
Az ifjúsági fantasyk, legfőképp az Árnyvadász univerzum könyvei után ezúttal egy felnőtt fantasy sorozaton dolgozik!
Bejegyzésajánló
- Pápá, Árnyvadászok, itt az új világ - Új high fantasy sorozaton dolgozik Cassandra Clare
- Erről szól majd Cassandra Clare első felnőtt sorozata - és ez az első két rész címe!
- BETEKINTŐ - Cassandra Clare megosztott egy részletet a készülő felnőtt fantasyjéből!
- BETEKINTŐ - Újabb részletet kaptunk Cassandra Clare készülő - nem Árnyvadász - felnőtt fantasyjéből
- Csúsznak Cassandra Clare megjelenései
Cassie most a friss hírlevelében elárulta, hogy áll a felnőtt fantasyvel, és azt kell mondjam, igazán izgalmas hírekkel szolgált:
Mostanában azzal foglalkozom, hogy befejezzem a Sword Catchert - nem mintha kész lenne, miután leadtam; mivel ez egy teljesen kitalált világ, együtt fogok dolgozni olyan szakemberekkel, akik kitalált nyelveket alkotnak, és együtt dolgozunk majd új nyelveken a világ különöböző országaihoz, illetve térképészekkel, akikkel megalkotjuk Castellane térképét, ami az a város, ahol a Sword Catcher játszódik, és Dannemore térképét, ami pedig a kontinens, ahol Castallane is található. (Castellane egy város-állam, szóval egyszerre önálló ország és város.) Ezenkívül együtt dolgozom egy menő művésszel, aki megalkotja a szereplők rajzait, hogy kicsit jobban megismerhessétek őket.
Ezzel hivatalossá vált, hogy ez minden ízében high fantasy lesz, komoly világépítéssel. Így tehát Clare mindenféle szempontból új vizekre evez, hiszen eddig minden fantasyvilága urban fantasy volt, ami részben a mi világunkban játszódott - még ha időnként más korban is.
Kíváncsian várom, és nagyon szurkolok, hogy minden jól alakuljon.
Nincsenek megjegyzések