Breaking News

Kaszát kapott a Netflixnél a Rick Riordan egyiptomi mitológiás könyveiből tervezett adaptáció!




Korábban már megírtam a hírt, hogy a Netflix megvásárolta A Kane krónikák filmes jogait, és ha minden igaz, nem tévésorozat, hanem több, folytatásos filmet készítenek a szériából.

A híreket Rick Riordan folyamatosan közvetítette, igaz, nagyon sok fejleményről nem tudott beszámolni.

Most viszont érkezett friss hír, de sajnos nem jó: kaszát kapott a projekt. 

Mivel nem készült el a tervezett forgatókönyv, a jogok visszaszálltak a szerzőre, így pedig most a többi stúdiónak lehetősége nyílik rá, hogy esetleg felkarolják a sorozatot.

És itt a világ szeme természetesen elsősorban a Disney+ felé fordul most, hiszen a Percy Jackson sorozat sikeres lett, és érkezik a második évad. Így pedig adná magát, hogy a Disney lecsapjon a jogokra, és létrehozzon egy egész Riordanverzumot, a mindenféle mitológiai történettel, amik futhatnának külön-külön, időnként össze-összefuttatva, ahogyan a könyvek esetében is történik.




Fülszöveg:

Percy Jackson alkotója új kalandra hív!

Anyjuk halála óta Carter és Sadie szinte idegenek egymásnak. Sadie a nagyszüleivel élt Londonban, a bátyja pedig beutazta a világot apjukkal, a zseniális egyiptológussal.

Egy éjjel dr. Kane „kísérletezni” viszi a testvéreket a British Museumba, hátha helyre tudja hozni a család dolgait. Terve azonban félresikerül. A világra szabadítja Széthet, az egyiptomi istent, aki fogságba ejti őt, a gyerekeknek pedig menekülniük kell, hogy egyáltalán életben maradhassanak.

Az egyiptomi istenek ébredezni kezdenek. Ráadásul Széth – mind közül a legrosszabb – kipécézte magának a Kane családot. Hogy megállítsák, a testvérek életveszélyes kalandra indulnak a világ körül, melynek során sötét titkokra derül fény.

Nincsenek megjegyzések