Dakota Johnson lesz a Netflix Jane Austen adaptációjának sztárja!
A Netflix is beszáll a Jane Austen bizniszbe, igaz, A Bridgerton család sikere után talán nem is olyan meglepő ez a lépés.
Egészen pontosan Jane Austen Meggyőző érvek című történetét veszik elő, amiből a Broadway rendező Carrie Cracknell készít filmet.
A főszereplő, Anne Elliot pedig nem más lesz, mint Dakota Johnson.
A könyv fülszövege:
Anne Elliot huszonhét éves korára már beletörődött, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják. Annak idején családja és barátai lebeszélték arról, hogy egy bizonytalan jövőjű, összeköttetések híján csak saját tehetségére utalt fiatal tengerésztiszt felesége legyen. Az egykori szerelmesek nyolc év után találkoznak ismét, véletlenül. Wentworth kapitány azóta fényes pályát futott be, meggazdagodott, s most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet – csak Anne Elliot nem…
A Meggyõzõ érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény.
Egyébként két másik Meggyőző érvek adaptáció is készül, illetve készült a közelmúltban, egy kosztümös és egy modernizált változat. Illetve van egy harmadik is, amiről keveset tudunk, de elvileg a CW is tervez egy Jane Austen antológiasorozatot.
Az én jelenlegi kedvenc adaptációmról nem is olyan régen írtam a Kosztümös Kalandok rovatban.
A magam részéről nagyon örülök, hogy elkezdtek foglalkozni ezzel a sztorival is, mert a Büszkeség és balítélet és az Emma az elmúlt években egy sor feldolgozást kapott, de a Meggyőző érvek mindig valahogy mostohagyerek maradt, pedig nekem talán a kedvencem Austen regényei közül.
Nincsenek megjegyzések