Cassandra Clare - Maureen Johnson: The Fiery Trial




Hááát... többet vártam

Cassandra Clare - Maureen Johnson: The Fiery Trial

Kapcsolódó bejegyzések:





Oldalszám: ???
ASIN: B00TBKUWJO
Sorozat: Welcome to Shadowhunter Academy 8.
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,34)
Megrendelési link
Emma Carstairs és Julian Blackthorn parabataiokká válnak. Simon és Clary lesznek a tanúk, úgyhogy láthatják, hogyan is köttetik a kapcsolat, hiszen ők maguk is azzá akarnak válni, amint Simon befejezi az iskolát - és mert Emma megkérte Claryt. A szertartás váratlan fordulatot vesz...




Az első mondat:


"Simon was starting to wonder about the fires."

Véleményem


Nagyon vártam ezt a novellát. Az Árnyvadász világban az egyik kedvencem a parabatai kapcsolat - imádom a párosokat, a kapcsolat mélységét, az áldozatok, amikkel jár és a kapcsolat létezéséhez kötődő tragédiákat. Aztán ott van a Clary-Simon páros, akiknek már szurkolok egy ideje a parabatai kapcsolatért, és persze Emma és Julian, akik külön-külön, és együtt is kedvenceim már most, pedig minden egyes alkalommal összetörik a szívemet. 

Szóval sokat vártam ettől a történettől, mert csupa olyasmit kellett volna felvonultatnia, amit imádok. A sztori nagyjából az, ami a fülszövegből is kiderül. Emma és Julian szertartása közeleg, Clary és Simon lesznek a tanúk, ráadásul ahogy az Akadémiai tanítás a végéhez közeledik, egyre inkább előtérbe kerül a diákok körében is a kérdés. Simonnak dűlőre kell jutnia azzal, mi legyen Claryvel, és persze nyilván Emmáék rituáléját is végigasszisztáljuk. 


Kaptunk egy ígéretet, miszerint többet megtudunk a szertartásról, mint eddig tudtunk. Nos... Ez egyrészt igaz, hiszen most először látjuk konkrétan a jelenetet magát, viszont... Tulajdonképpen a nevén túl sok újdonság nem derült ki a szertartásról. Ami történik, azt már nagyjából tudtuk is, még ha nem is konkrét jelenetben láttuk. 

Aztán ott van Simon és Clary. Vártam a nagy, átütő jelenetet. És nem tudnám azt mondani, rossz, ahogyan végül kibontakozott ez a szál, mert az nem lenne igaz, de sajnos nem ütötte meg a mércét. Clary és Simon történetében már így is rengeteg katarzis volt, amikre szívesen emlékezünk vissza, talán a legérzelmesebb pont a Mennyei tűz vége volt. Ezt a mélységet kellett volna megspékelni a parabatai kapcsolattal - valami igazán érzelmest, magával ragadót, szívet tépőt, meghatót, vagy legalább ha Simonból indulok ki viccesen bénát vártam. Ez sajnos elmaradt - még úgy is, hogy Magnus is bekerült a képbe. 

Azért voltak olyasmik is, amiket szerencsére megkaptam. Julian és Emma szertartása valóban összetörte a szívem, ahogy számítottam is rá, és szép párhuzamot hoztak be az írónők Simonékkal - viszont a nagy "leesés" picit számomra elmaradt. Simon levonta a magára, magukra vonatkozó következtetést, de picit vártam volna valami észrevételt Emmáékról is. Kapargatta a felső réteget Simon, de örültem volna, ha ennél többet lát, ha leesik neki valami... 
Illetve bár nagyon fájt, valahogy... ünnepélyesebb, nagyobb, átütőbb jelenetet vártam volna, minden szempontból túl gyorsan lement a nagy jelenet. Picit olyan érzésem volt, mintha kapkodtak volna vele Cassie-ék, megírták, hogy meglegyen, de hiányérzetem maradt. 

A kerettörténet pedig szintén gyengécske, mondhatnám, megint elmaradt. Az első novelláknak megvolt a felépítése: kerettörténet, visszaemlékezés, valamilyen tanulság. Viszont most ezek már összefolynak kicsit - nyilván itt visszaemlékezés helyett kaptuk Emmáékat, akkor viszont a keret elég gyengécske - itt jutunk vissza ahhoz, hogy többet vártam Claryéktől. Nem volt akció, de ezzel még megbékéltem volna, ha érzelmileg kielégít. De sajnos ez nem jött össze. 


És ha már keret: hiányolom Simon új életét. Ott van George, akit imádok, és imádni kell, de részek óta azt érzem, hogy csak futjuk a köröket. Megbeszélik Simonnal, hogy mennyire rossz a kaja meg a körülmények, aztán útjára engedi Simont, aki közben a régi barátaival, ismerőseivel parolázik, majd a novella végén visszasétál George-hoz, elmondja, mi történt, és vége. Nem örülök, hogy George (meg amúgy a többi akadémiás mellékszereplő) ennyire kellék lett, ennyire háttérbe szorulnak. Jól kitalált karakterek vannak itt, az elején meg is kaptuk az adagjainkat belőlük, most azonban halványodnak. És nagyon kár értük. 

Ezt próbálják ellensúlyozni most is a régi ismerősök visszatérésével. Most egy adag Jem, egy adag Magnus és egy kis adag Jace is jutott, no meg... valamiképp még néhány "mégmelékebb" régi ismerős. És bár imádom az utalásokat, ebben a mennyiségben már ez sem elég. Színesítésre alkalmas, ha van jelentősége, a cselekmény szempontjából is lehetne jó, de nem így. 

Tehát kaptunk a novellában 3 új parabatai kapcsolatot (ezek közül egyet már tudtunk előre, egyre számítottunk és egy, ami meglepi - de az is háttérbe szorul, lóg a levegőben), aztán felbukkan egy-két régi is: Jem és Will kapcsolata nagyon-nagyon említés szintjén, Jace és Alec kapcsolata szintén... De ennyi. A parabatai kapcsolat az Árnyvadász világ egyik legjobb és legizgalmasabb találmánya, és szomorú vagyok, hogy ez a novella jutott a leírására. Ennél sokkal-sokkal több mond a kapcsolatról még a Nothing But Shadows is... 

Szóval... nem bántam meg, hogy olvastam a novellát, a szívem picit megint összetört Emmáékért, de sajnos azt kell mondanom, ez most lapos lett. Magnus laposabb sztorijainál legalább mondhattam, hogy legalább azért olyan magnusos. Itt meg nem marad semmi, csak a múltidézés meg az előrevetítés, az sem kielégítően, minden más meg olyan... "hát, ja, ezen is túl vagyunk". Kár érte, mert ez annyira-annyira jó is lehetett volna. 

Azért Ajánlom kategóriába kerül, mert ettől függetlenül kötelező olvasmány. Említésre kerül Will, meg a Blackthorn gyerekek, és hát a sztori szempontjából fontos is. Csak nem elég.

AJÁNLOM

Rendeld meg a képre kattintva!