Molyos kihívás - Az eddigi legek idénről


Sziasztok!

Én is megkaptam a Molyon terjedő idei olvasmányos kihívást, és gondoltam, ha már válaszolgattam, itt is közzéteszem. :) (Ahol már van, ott linkeltem az értékelésem is.)



1. Legjobb könyv, amit 2015-ben olvastál

A marsi - Törtem a fejem, törtem a fejem, de csak kénytelen voltam ezt írni. Szerencsére rengeteg jó könyvet olvastam az idén, és kedvencet választani mindig gyűlölök, most is csak azért teszem, mert muszáj. 
Szóval legyen A marsi, mert óriási meglepetés volt, mert nagyon jól szórakoztam rajta, mert érzelmileg is megmozgatott, az agyamat is használnom kellett, izgalmas volt anélkül, hogy hihetetlen totál-brutál akciójelenetek lettek volna benne, és hát... most láttam a filmet, szóval a második élmény még egészen friss.

2. Legjobb folytatás, amit 2015-ben olvastál 

Halandó szív - Az a könyv most egyszerűen magával ragadott. Már nem annyira friss az élmény, talán kb. egy hónapja olvastam, de rendesen meggyászoltam, hogy ennyi volt és nincs tovább. Imádom a világot, beleértve a történelmi hátteret és a fantasyszálat is, a szereplőket, mindent.

3. Legnagyobb csalódás 

The Heir - Ó, hogy ez nekem mekkora csalódás volt. Vártam, de tényleg annyira vártam. Nem is bírtam ki a magyar megjelenésig, pedig a Gabo gyorsan hozta. Aztán kaptam egy végletekig idegesítő, idegrendszeremen nem hogy táncikáló, de csárdást járó főszereplőnőt, jó pár jelentéktelen, vagy legalábbis nem kibontakozó pasi szereplőt (pedig lehetett volna itt igazi pasi-Kánaán), és még mindennek a tetejébe még azt is sikerült elérnie az írónőnek, hogy az eredeti főszereplő párosra rettenetesen megharagudjak. Hát ja...

4. Legnagyobb meglepetés 

A marsi - Ezt már említettem, de akkor kicsit mélyebben. Olvasok sci-fit, időnként, de azért nem az a zsánerem, így ez a könyv sem érdekelt különösebben. De jött a Fummie nevű hurrikán, és rábeszélt. És bakker... Izgalmas volt, vicces volt, le se tudtam tenni.

5. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új) 

Amy Tintera - Őszinte leszek: keresgélnem kellett. De valahol szerettem volna a listán látni a Rebootot, úgyhogy álljon itt! Amikor meghallottam, hogy zombis a könyv, majdnem olyan lendülettel mondtam azt, hogy köszönöm szépen, nem kérem. Ami már csak azért is meglepő, mert az eddig általam olvasott zombis könyveket nagyrészt szerettem. És mégis... Aztán valami, a számos ötlet, mégis megfogott, és picit bizonytalankodva adtam neki egy esélyt. Máskor is megleptek már kellemesen zombis könyvek, hátha... És imádtam! A szereplőket, a könnyedségét, hogy úgy tudott egy poszt-apokaliptikus világban zombizós-drámázós lenni, hogy nem éreztem sem nevetségesnek, sem túl nyomasztónak. Könnyed volt, és az alapötlet, a kis csavar a zombis világban még mindig nagyon tetszik.

6. Legújabb kedvenc karakter 

Mark Watney - Ja, már megint A marsi. Ez a listám most ilyen, év végéig még dolgozom rajta, mert elég egysíkú lesz ez, ha minden így marad. Mindenesetre Mark Watney képes arra, hogy szinte egy egész könyvet egyedül vigyen a hátán - úgy, hogy ráadásul eladja a tudományos részeket is szórakoztatónak. Ez már teljesítmény. Emellett az, hogy krumplit növesztett a Marson, már nem is olyan nagy dolog...

7. Egy könyv, amin sírtál 

Ó, jaj - bőgőmasina jelentkezik. Jó pár ilyen van. Talán most az Unwindot írom, abban volt egy jelenet... TE. JÓ. ÉG. Zokogtam. Külön bejegyzést tudnék írni csak arról, hogy miért hatott rám ennyire érzelmileg csak az az egy jelenet. Ha most rágondolok, még mindig kiráz a hideg, és rám tör a zokoghatnék. Nem tudom, képes lennék-e még egyszer elolvasni azt a részt.

8. Egy könyv, ami boldoggá tett 

Szerencsére rengeteg ilyen van. Most legyen az Edenbrooke! Az a könyv olyan, mint egy pihepuha dunyha, amibe belehuppan az ember. 

9. Kedvenc filmadaptáció, amit idén láttál

Tudom, ismétlem magam, már megint, de...
Filmben is, hát ez van. 

10. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál) 

A kis herceget fogom mondani, mert ez az új kiadás szerintem gyönyörű.  A régi borítót soha nem szerettem, lehet, hogy ennek is szerepe volt abban, hogy egész mostanáig nem olvastam? A mocsok előítélet...

11. Mely könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig? 

Ugye ez vicc? Senki sem gondolhatja komolyan, hogy fel fogom tudni sorolni mindet. Számításaim szerint még legalább 30-40 könyv vár rám az idén, szóval... 

12. Új megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél 

A tűz örököse - már alig várom! 

Rendeld meg a képre kattintva!